Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

2.

Aznap éjjel nem Lucas volt az egyetlen, aki az életét vesztette.

Mivel a harcok sokáig elhúzódtak, egészen hajnalig, a lázadók mellett több lovag is meghalt a kastély védelmében. Közöttük volt David Owenson, Rodrick Seaton és James Rippon is, akik mind Raymond közeli ismerősei, barátai voltak. Egyidősek voltak a koronaherceggel, amikor elég idősek lettek, egyszerre láttak neki a katonai kiképzésüknek. Egyikük sem volt varázsló, de mindegyikük nagy hagiai nemesi családok leszármazottjai voltak, így az embereik és a szeretteik is nagy dolgokat vártak el tőlük. Nem azt, hogy lázadók kezei által haljanak meg, alig huszonhárom éves korukban.

A katonai főparancsnok, Oswald Clementine is a halottak táborát erősítette. A hatvanas éveiben járó, több csatát átélt férfi, azt mondják, a saját lova által lelte halálát. A lázadók lerántották a hátasáról, ami a rengeteg ártó kéztől megvadult, és agyontaposta a gazdáját. Nem volt méltó halál egy olyan ember számára, aki az előző uralkodóval nőtt fel, majd kiképezte annak fiát, a királyt, és aztán a koronaherceget, Raymondot is.

Voltak még szolgálók, közemberek is, akik életüket vesztették. Akik nem tudtak elég gyorsan elmenekülni vagy elbújni. Az ő történetük, az utolsó perceik körülményei ismeretlenek voltak a történetírók előtt. Az biztos volt, hogy őket is meggyászolták.

A legnagyobb veszteség mégis a királyi családot érte. Miközben a király, a királyné és két kisebbik gyermekük a kastély alatti titkos járatokon keresztül menekültek, egy megmagyarázhatatlan földrengés rázta meg a folyosókat. Olyan erősen, hogy egy részük be is omlott. Reuben Dinsmore, aki több mint harminc éve ült Hagia Birodalmának faragott trónján, életét vesztette a plafonról leszakadó kövektől. Nem lehetett megmenteni.

A temetésre másnap este, a lemenő nap utolsó fényeiben került sor, a kastély udvarában. A halottakat letisztogatva, fehér ruhába öltöztetve fektették rá a halotti máglyáikra. Középen, legelöl állt a király máglyája. Mögötte sorakoztak a nemesek és a kiváltságosok. Lucas, aki egyik nagy családhoz se tartozott, nem voltak címei, se hatalmas vagyona, az udvar végében, a közemberek között kapott helyet.

A királyi család megmaradt tagjai feketébe öltözve álltak a bejárat előtti hatalmas lépcsősoron. Fiorella királyné megtörten kapaszkodott a lányába, Primrose-ba, akinek még mindig vörös volt az arca és a szemei a sírástól. Másik oldalán Nicholas herceg állt, aki úgy tűnt, éveket öregedett egyetlen éjszaka alatt. Mellette ült hűséges kutyája, aki némán, fejét a gazdája lábszárának döntve mutatta ki az együttérzését.

Egy méterrel előttük állt Raymond, kezeit a háta mögött összefonva, mint egy jégszobor, tekintetét mereven előre szegezve. A bőre olyan fehér volt, mint az előtte sorakozó halottaknak, a szeme alatti fekete karikák olyanok voltak, mintha a szeme sötétkékje tükröződne vissza a bőrén. Tegnap óta alig szólalt meg, alig csinált valamit. Nem tudott aludni, nem tudott fenn lenni. Zavarták a hangok, zavarta a csend. Még a szívét se érezte dobogni a mellkasában.

Vállán ült a varja, aki aggódó, okos szemeit rajta tartva állt, szárnyait néha-néha megmozdítva. Most még ő is hallgatott, nem akarta megzavarni a gazdáját, aki akadozva lélegzett, és pislogás nélkül nézte az udvar végében fekvő jegyesét. Akárhogy akarta, a hagyományok értelmében nem fektethették közelebb őt a királyhoz. Még akkor se, ha rövid ideig is, de a koronaherceg jövendőbelije volt.

A szertartást a birodalmi fővarázsló, Leonardo Campbell vezette le. A férfi annyi idős volt, mint Sigismund, és a varázslók tipikus gazdagon hímzett, hosszú köpenyét viselte. Hosszú haja, ami hamuszürkévé vált az évek alatt, egészen a háta közepéig leért, arca szomorú volt, borostyánszín szemeiben gyász csillogott. Még emlékezett rá, milyen áldást is mondott a királyra, mikor egy nyári reggelen megszületett. Sose hitte volna, hogy a búcsúztatóját is neki kell mondania.