Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

24.

- Ő nem Ray – állapította meg Shino a nyilvánvalót, ahogy végignézett a viharkék varázslóinas-egyenruhát viselő Aaronon. A karjait ellenségesen fűzte össze a mellkasán. Elege volt abból, hogy egészen idáig össze-vissza rohangált, és végig zsákutcákba futott. Ő Ray-t kereste. Ray-jel akart beszélni. Nem annak az állítólagos testvérével vagy kifehérítőzött barátjával!

Yuna bizonytalanul lépett mellé, az ujjait tördelte.

- Ami azt illeti, Shino-kun... - kezdte halkan, kedvesen. – Ray nincs itt.

A szemüveges fiú elszántan fordult felé, teljesen figyelmen kívül hagyva a szobában tartózkodó harmadik félt.

- De tudod, hova ment. Igaz? – kérdezte. – Neked tudnod kell!

Yuna habozott. Shinóban még mindig nem ébredtek fel Lucas emlékei, leszámítva azt a megmagyarázhatatlan ráhibázást, hogy Reit az igazi nevén szólította, ami mellett rendíthetetlenül kitartott. Ha elmondta volna az igazat, nem hitt volna neki, és valószínűleg őrültnek nézi. Ahhoz pedig, hogy hazudjon, nem voltak jó képességei. A fiú rögtön átlátott volna a szitán.

Nagy levegőt vett, hogy kellőképp összeszedje magát és a gondolatait. Yuna író volt. Csak kreatívnak kellett lennie. Az előtte álló pedig, ha nem is teljesen, de nyomokban még mindig az az ember volt, akit a papírról és a tintáról ismert meg.

- Miért keresed Ray-t? – kérdezte tőle nyugodtan, talán túl nyugodtan is. Pontosan úgy, mint egy kihallgatáson.

Shino legszívesebben a falba verte volna a saját fejét, de csak a szája széle kezdett rángatózásba. Miért... miért húzták így az idejét, fel nem foghatta. Már így is fájt a feje, remegett karja-lába, a levegőt is nehezen vette, mert máshogy nem tudta. Nem is értette, miért fordult így ki önmagából a... azóta, de érezte, a Teremtőanyára, egyszerűen csak tudta, hogy csak Ray mellett lehet újra jól, és csak ott.

Shino egy pillanatra érezte, hogy kezdi elveszíteni a harcot a kordában tartott idegeivel szemben, a szemei pedig égni kezdett. Gyors elfordította a fejét, és hosszú másodpercekig dörzsölte a tenyerével az arcát. Most... most nem eshetett szét.

- Beszélnem... kell... vele... - tagolta. És mielőtt Yuna egy értő bólintással ismét rákérdezhetett volna arra, hogy „Miért?", ő folytatta. – Valami rossz történt, érzem. Nem... nem tudom megmondani, micsoda! Én... - „elvesztem", mondta volna legszívesebben, de idejében a nyelvébe harapott. – Nem értem, mi történik – rázta a fejét. – Fogalmam sincs, mi folyik itt, és hogy mi az igazság, csak Ray mellett akarok lenni! Az elejétől fogva furcsa volt az egész... de nem érdekelt. Most már végképp nem. A barátom. Nem hagyhatom, hogy baja essen! Ha most nem találom meg, valami rettenetes fog történni, és ezt nem engedhetem! Ne kérdezd, honnan tudom, mert nem tudom! Csak azt tudom, amit tudok, és tudom, hogy te tudsz valamit! Mondd el nekem! Kérlek!

Az író szája a kirohanás hallatán halvány mosolyra húzódott. „Na, ez már Lucas! Az én szenvedélyes, rettenthetetlen Lucasom!"

- Visszament Hagiába – mondta ki az egyszerű szavakat, miközben végig Shino barna szemeibe bámult, és elképzelte, milyen is lehetett, mikor borostyánszínben ragyogtak.

Shino ajkai megremegtek, a mellkasa elszorult. Nagy levegőt vett.

- Hagiába? – kérdezett vissza. Yuna bólintott. – Miért?

Yuna őszintén válaszolt.

- Megölték Ray öccsét, és átvették a birodalom felett az uralmat. Sigismund kiszabadult a börtönből, és most ő irányít. Ray visszament, hogy megmentse az övéit.