Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

21.

A tanácsteremben a tanácsnokok kissé idegesen ültek egymással szemben, és vártak. Tegnap éjszaka érkezett a híre annak, hogy a régensherceg másnap délre egy rendkívüli gyűlést szeretne összehívni, amire mindenkit elvár.

Úgyhogy megjelentek.

Már lassan fél órája néztek kínos farkasszemet egymással, teljes némaságban, mikor végre kinyílt a terem vaskos, magas ajtaja, és belépett rajta a régensherceg.

Karján egy hozzá hasonlóan fiatal hölggyel.

A tanácstagok megemelkedtek, hogy ezzel köszöntsék az érkezőket, viszont beléjük fagyott a szó, mikor meglátták a párost.

Nicholas arannyal és ezüsttel díszített, fehér ruhát viselt, oldalán karddal, kezén kesztyűvel. Ünnepi öltözet volt, sokkal feltűnőbb és díszesebb, mint amit megszoktak tőle. Az arca viszont más volt. Barna szemeiben határozottság, szája mosolytalan, bőre sima, kissé fakó. Egyáltalán nem hasonlított önmagára.

Mellette a nő viszont ragyogott. Aranyszőke haja hullámos tincsei eltakarták a vállát, halványrózsaszín ruhája kiemelte bőre egészséges színét. A tekintete rendíthetetlen és büszke volt.

Wesley bárónak nem kellett bemutatni őt, ismerte ezt az arcot. Elég ideje élt már az udvarban ahhoz, hogy emlékezzen a nőre, aki magához édesgette a koronaherceget azért, hogy a saját családja ellen fordítsa. És bár tudta, hogy a Dinsmore-ok távollétében visszamerészkedett a birodalmi fővárosba, arról nem volt tudomása, hogy szemet vetett a második hercegre is.

A férfi keze ökölbe szorult a teste mellett, a dühe egyből a fejébe szállt.

- Hercegem – kezdte erélyesen, szemeit végig ellenségesen Safure grófnőn tartva. – Ez a királyi tanácsterem. Kívülállók nem jöhetnek be!

- Fontos közlendőm van – jelentette ki a fiú, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi kifakadást. – Üljenek le!

Ez nem kérés volt, hanem parancs. És ezt az összes tanácsnok észrevette. Sötét pillantásokat váltottak egymással, de szólni nem szóltak, a hercegnek szót fogadva visszaültek a székükbe.

Nicholas bólintott, bár nem tűnt elégedettnek. Egyenes léptekkel az asztalfőhöz sétált, majd helyet foglalt az apja székében. Ezúttal a mozdulataiban nem volt semmi hezitálás.

Sylvia megállt mellette, kezeit szépen egymás előtt a szoknyáját tartva, ujján az ezüstköves gyűrűjét forgatva.

A herceg beszélni kezdett.

- Mint tudják, Raymond bátyám engem tett meg helyettesének a távolléte alatt – kezdett bele visszafogott, összeszedett hangon. – Ez az állapot sajna sokkal tovább eltartott, mint vártuk. Az ország így uralkodó nélkül maradt, amire egészen eddig nem volt még példa. Hagia birodalma királyság, aminek élén a király áll, a mindenkori uralkodócsalád sarja. Egy Dinsmore.

A nemesek feszülten váltottak egymással pillantásokat. Nyelvükbe harapva próbálták visszatartani magukat, nehogy valami rosszat mondjanak. A termet veszélyes indulatok töltötték meg, az idegek pattanásig feszültek.

Mikor Nicholas kifejezéstelen arccal magasra emelte az állát, barna szemei tompán meredtek előre.

- Úgy döntöttem, lemondok a régenshercegi tisztségemről, és visszaállítom a helyes rendszert – jelentette ki. – Mostantól király vagyok!

- Nem!

Bár Wesley báró volt az első, aki tiltakozni kezdett, a többiek sem maradtak le mögötte sokkal. Szinte egyemberként ugrottak talpra, székeiket hátralökve, az asztalra csapva, az előttük ülő fölé magasodva. Viszont még mielőtt komolyan felszólalhattak volna a herceg ellen, kinyílt a tanácsterem ajtaja, és idegen emberek kezdtek beözönleni rajtuk.