| *MINE* Minsung; H.J; L.M |

*10. Chapter*

Jisung pov;

-

Reggel. Amint kinyitottam a szemem rögtön az órát kerestem a tekintetemmel. 10:30 a kurva élet, nagyon éhes vagyok. Nem akarom felébreszteni Minhot aki olyan aranyos amikor alszik! Rá is pillantottam az alvó Minhora aki kicsit kinyitotta a száját és úgy szuszogott. Az arcán az összes izom ellazult így olyan hatást keltett mintha évekkel fiatalabb lenne. Óvatosan odahajoltam és nyomtam egy kis puszit a fiú szájára. Minho kinyitotta a szemét, és rám pillantott. Láthatóan kicsit komás volt mert nem reagált semmit.

-Jó reggelt!

Minho hangja teljesen más volt reggel. Sokkal mélyebb és érzelemdúsabb volt. Nem tudtam eldönteni hogy a fiú mit érezhet mivel Minho soha sem mutatta ki az érzelmeit. Megsimogattam a fiú arcát és elhajoltam tőle.

-Jó reggelt neked is!

Minho kicsit felkönyökölt és ismét össze érintette a szánkat. Én bele hajoltam a csókba elmélyítve azt.

-Jisung ez nem lehet ez köztünk.

Elhajoltam a fiutol és rémülten néztem rá.

-Mi? Minho ezt h...hogy érted?

Minho arcán kicsiny könnycseppek folytak le miközben nem szakította meg a szemkontaktust.

-Nem lehet Jisung.

Oda nyúltam a fiú arcához de nem tudtam letörölni a könnyeit mert Minho elkapta a kezem.

-Ne... ne Jisung megőrülök tőled.

Minho eltakart a könnyáztatta arcát a kezeivel hogy semmiképp ne lássam, amire én is el kezdtem sírni. Nem tudom el hinni hogy ezt teszi velem. El akart hagyni miután már bele éltem magamat abba hogy egyszer boldog leszek talán pont Minhoval. Nem hagyhat el. Nem tudok többé nélküle élni.

-Minho de én nagyon szeretek veled lenni. Miért ne lehetnénk együtt?

Minho elhallgatott és rám nézett, a szemivel próbálta megfejteni a gondolataimat de en mindet elrejtettem előle. Nem mutattam ki hogy mennyire fajt amikor azt mondta hogy nem akar velem lenni.

-Nem lehet...... csak bajba sodornálak.

Odahajoltam hozzá és letöröltem az egyik könny cseppjét. A fiú ezúttal nem lökött el magától, nem is rezzent meg amikor az ujjaim az arcához értek.

-Nem Minho, hiszen én bízom benned.

-Nem lehet Jisung. Nem lehet. Féltelek.

-De Minho! Kérlek!

Az utolsó szót már csak a fiú fülébe suttogtam.

-Tudtommal hetero vagy Jisung.

Nem kurvara nem.

-Minho ne viccelődj velem. Hiszen tudod hogy miattad nem vagyok hetero.

Minho erre lassan rásimított a hátamra.

-Féletelek, vagy inkább félek. Nem tudom.

-Minho ne tedd ezt.

A fiú el lökött magától és kiszállt az ágyból.

-Egyedül kell lennem. Ne gyere utánam.

-Minho! Ne! Kérlek!

Ez volt utolsó reménytelen mondatom ami miatt Minho meg egyszer hatra fordult.

-Nem lehet.

Zokogta és kirohant a szobából.
Nem tudom elhinni. Minho csak így otthagy? Sosem gondoltam volna hogy pont ő lesz aki összetöri a szívemet. Emily után még nem voltam kész erre. Csak szimpla fellángolás amibe túlságosan bele éltem magam. Hiszen Minho semmit sem akar tőlem. Semmit. Nem számítok neki. Nem érdeklem őt mert akkor itt maradt volna velem. Nem hagyott volna itt a pánikban. Nem hagyott volna itt egyedül. Teljesen egyedül ebben a világban. Teljesen elvesztem nem tudtam tisztán gondolkozni. A gondolataim túl gyorsan kavarogtak. Teljesen elvesztem benne. Elvesztem Minho nélkül. Minho volt az egyetlen aki miatta nem süllyedtem bele magányba. Minho tartott itt engem. A fiú nélkül nem tudok igazán boldog lenni. A gondolatok csak gyűltek a fejemben és nem tudtam őket tovább benntartani. Szinte megfulladtam a saját könnyeimben.
Itt hagyott.