You make me feel like I'm alive again

Part 22

Reggel arra keltem, hogy borzasztóan hasogat a fejem. És amikor azt mondom reggel, én nem ilyen 7-8 órára gondolok, mivel még nem álltam át az ausztrál időzónára, ezért hajnali 3kor ébredtem meg. A derekamra valami/valaki rávolt nehezedve, magam mellé néztem, ahol a békésen alvó Landot pillantottam meg. Óvatosan megpróbáltam leemelni a karját a derekamról, de sajnos megébredt rá.
-Jól vagy? Hozzak egy Advilt? Kikísérjelek inni?- zúdította rám a kérdéseit.
-Kicsit fáj a fejem, de nem lesz gond. Csak lemegyek- vontam vállat miközben lemásztam az ágyból.
-Lekísérlek- mondta elnyomva egy ásítást.
-Aludj nyugodtan. Én még meg is reggelizek- legyintettem, mire Lando felnevetett- Mi az?
-Reggelizel? Most? Mi van Lyn nehezen állsz át?
-Nagyon- sóhajtottam. Elindultam lefele a konyhába, de már a lépcső fordulóban hallottam, hogy nem leszek egyedül.
-Mit eszünk?- lépett be utánam a konyhába Lando.
-Van maradék spaghetti- néztem be a hűtőbe- Uuuuuu!- néztem hátra a fiúra.
-Ne mit találtál- kérdezte vigyorogva.
-Mrs. Ricciardo itt hagyta nekünk a világ legjobb hajnali nasiját!- mondtam vidáman.
-Na és mi lenne az?
-Rizskoch házi baracklekvárral- mutattam drámaian a hűtőben pihenő élelemre.
-Ez a kedvenced?- kérdezte a pilóta, miközben elővett két tányért.
-Igen- válaszoltam mosolyogva- Igazából akkor ettem először, amikor kicsinek először maradtam itt az ausztrál nagydíj előtt pár napot.
-Itt szoktál lenni a nagydíj előtti héten?- kérdezte a Mclaren pilótája meglepetten.
-Igen, már jó kicsi korom óta. Nem tudom, igazából sosem voltak barátaim és abban az időben tényleg csak Dan volt nekem, meg azok a pilóták akik a Redbullnál voltak, de a felére nem emlékszem. Aztán jött Max- elkezdtek belőlem dőlni a szavak- Akkor csak Max volt és Danny, jó sokáig. És tényleg ezeket szerettem a legjobban, amikor vagy Danielnél vagy Maxnél voltam. Jó persze ők is jöttek hozzánk, de az nem ugyanolyan volt- sóhajtottam és azon kaptam magam, hogy mosolyogva tekintek vissza azokra az emlékekre- Aztán jött Anyu halála, na akkor már az osztálytársaim is teljesen eltávolodtak tőlem- vontam vállat- És jöttetek ti- néztem a fiú szemébe mosolyogva- És miattatok úgy érzem, hogy újra élek.
-Nem fogom hagyni, hogy megint úgy érezz, mint régen- mondta némi hatásszünet után- Mindig itt leszek neked- lépett mögém, miközben én a kajáinkat készítettem elő és magához húzva engem megölelt, fejét pedig a nyakamba fúrta.
-Köszönöm Lando!- fordultam hátra hozzá és én is átöleltem őt- Mennyire voltam gáz este?- kérdeztem a nyakamat behúzva.
-Hát- kezdte megköszörülve a torkát- Nem voltál vészes- legyintett- Mennyire emlékszel?- kérdezte csak úgy mellékesen.
-Valakinek azt mondtam hogy szeretem- mondtam elgondolkodva- De nem tudom kinek, gondolom Maxnek. Vagy nem hívott apám?- törtem tovább a fejemet azon, hogy mégis kinek mondogattam, hogy szeretem őt.
-Hát én nem emlékszek, hogy apud hívott volna- vont vállat a fiú.
-És azt tudod, hogy kinek mondtam, hogy szeretem?- kérdeztem, mert valahogy nem hagyott nyugodni, a pilóta pedig aprót bólintva jelezte, hogy tudja- Kinek?
-Nekem- mondta halkan, miközben elkezdte a padlót szuggerálni, mintha csak valami érdekes volna ott.
-Mire te azt mondtad hogy..?- kérdeztem lélegzet visszafojtva.
-Én is szeretlek. De én csak barátként- tette hozzá gyorsan.
-Persze nyilván! Én is úgy gondoltam- feleltem én is, az ajkaink pedig egyre csak közeledtek, még nem teljesen összeértek. Mikor elváltunk mélyen egymás szemébe néztünk.
-Ez is baráti volt- mondtuk szinte tökéletesen egyszerre. Lando felkapott, leseperte, ami a konyhapulton volt (bele értve a tányérokat és poharakat is) és felrakott rá. Úgy faltuk egymást mintha csak az életünk múlt volna rajta. Húztuk le egymásról a ruha darabokat és úgy estünk egymásnak. A poharak és a tányérok összetörve feküdtek a földön, én pedig a konyhapulton ültem, miközben Lando előttem állt. Vadul, de közben mégis érzékien szeretkeztünk (igen a konyhapulton).

Ragyogó tekintettel néztem Lando szemeibe.
-Akkor mi most csak barátok vagyunk?- kérdeztem, és titkon arra vágytam, hogy azt mondja, nem.
-Persze!- felelte, én pedig leplezve a csalódottságomat rámosolyogtam.

Lando már felöltözött, és úgy lépett be a spájzba valami inni valóért. Épp öltöztem volna fel, amikor valaki berontott a konyhába.
-Áá!- sikítottam fel- Pierre!
-Jézusom Lyn! Miért vagy egyszál bugyiban?- kérdezte, mire gyorsan a spájz felé fordultam, de az ajtó csukva volt, valószínűleg Lando magára zárta.
-Csak mert!- válaszoltam értetlenül, kezeimet pedig a melleim elé helyeztem- Nem akarsz kimenni?
-Nem, élvezem a látványt- húzta kacér vigyorra a száját- De tudom én, hogy mi a bajod- mondta büszkén.
-Na mi?- érdeklődtem szemforgatva.
-Megviselt a szakítás- mondta- Meg az a literes vodka- röhögött fel- Mindegy- legyintett- a lényeg, hogy ha bármi van rám számíthatsz.
-Hát köszi, akkor segítesz összeszedni az összetört dolgokat?- mutattam a földre.
-Lesz rajtad melltartó? Mert ha igen, akkor nem- mondta, mire szikrákat szórtam felé a szemeimmel- Vicceltem! Segítek- hajolt le.

-Hogy hogy felkeltél?- kérdeztem a francia pilótától.
-Valami csörömpölésre keltem- legyintett- Hogy verted le a tányérokat?- érdeklődött a kanapén elnyúlva.
-Őszintén nem tudom. Ügyetlen vagyok- pedig tudom, Lando lesöpörte, hogy azon ott szeretkezzünk- Hulla fáradt leszel holnap, pedig megyünk szörfözni- mondtam a fiúnak, aki egyetértően bólintott.
-Megyek is aludni- tápászkodott fel, majd a lépcső irányába indult meg- Jó éjt Rontó Ralph- intett, nekem mire felnevettem.
-Hahaha! Nagyon vicces. Csak mert ügyetlen vagyok- forgattam meg a szemeimet, majd amikor végleg eltűnt a szemem elől, besiettem a konyhába és kitártam a spájz ajtaját. Lando békésen szuszogott a földön ülve. Szegénykém biztos fáradt volt, Pierre meg csak nem hagyott nyugton. Óvatosan odaültem mellé és egyik kezemet a hajába vezettem, amíg a másikkal az arcát kezdtem cirógatni.

Nagy nehezen felvánszorgott a lépcsőn és be is dőlt az ágyba. Kiosontam a szobából és beléptem a mellette lévőbe, ahol az ágyon Max aludt. Odébb toltam a legjobb barátomat, majd behuppantam mellé az ágyba és ott aludtam el.

- MI A FASZ!!!?- hallottam Daniel kiabálását lentről, mire a szemeim azonnal kipattantak és Max, szintén meglepett arcával találtam szembe magam.
-Jó reggelt- üdvözölt- Miért üvölt Dan?
-Nem tudom, de szerintem nem is akarom.
10 ember egyszerre rohant le a lépcsőn és érdeklődve gyűltünk Danny köré.
-Több kérdésem is van- jelentette ki idegesen- Az első, hogy ki törte szét a tányérokat- mutatott a kukában heverő darabokra, mire behúztam a nyakam- Lynett! Ne sunnyogj, látom rajtad, hogy te voltál. És a helyzeteden nem segít, hogy Gasly meg Norris is rád néz.
-Bocsi- mondtam elszégyellve magam- Nem direkt volt- kezdtem mentegetőznk.
-Mindegy már- legyintett- Fontosabb kérdés, hogy miért van egy doboz Durex a konyhapulton- kérdezte a szemeit meresztgetve Daniel- Tudom, hogy az nem Lynhez tartozik.

Ó Daniel, dehogynem, nekem ahhoz is közöm van. Már nagyjából 2 perce nem vállalta fel, hogy az az övé, amikor végül Lando szemforgatva megszólalt.
-Az enyém. Bocs, hogy ott hagytam- vont vállat és kivette az ausztrál pilóta kezéből a dobozt- Csak megszámoltam őket- mondta, én pedig próbáltam visszatartani a röhögést.
-Érdekes- méregette Dan- Na mindegy. Indulás öltözni- tapsolt kettőt- jöhet a szörf.

Sziasztok! Srácok, több, mint négyezer olvasó!! Nagyon köszönöm, iszonyatosan hálás vagyok🩷🩷🩷