You make me feel like I'm alive again

Part 42

Lando szemszöge:

Konkrétan 10 percbe sem telt bele és Lyn már aludt is az ölünkben.
-Mindjárt felrobbanok- súgtam oda a mellettem ülő két fiúnak, miközben tekintetemet Lyn arcára vezettem, ami vészesen közel volt a farkamhoz. Sőt az orra hegye hozzám is ért.
-Azt elhiszem haver- nézett át Charleson Pierre.
-Keltsd fel ha nem bírod- vont vállat a monacói pilóta.
-Mit sunnyogtok hátul?- nézett hátra a volán mögül, a tükrön keresztül Max.
-Semmit- vágtuk rá egyszerre.
-Óó- értette meg Daniel azonnal, ahogy hátra fordult- Értem a problémát, de ezt a kocsit vissza kell ám adni. Bele ne élvezz nekem- szólt rám vigyorogva, mire éreztem hogy az egész arcom vörösödni kezd.

Mikor végre megérkeztünk, azonnal kicsatoltam a biztonsági övet és már szálltam is volna ki. Csakhogy az ölemben fekvő lány máshogy gondolta, ugyanis még mindig aludt.
-Lyniiii!- kiabálta azonnal George, ahogy kipattant a másik autóból- Jót utaztál?- beszélt folyamatosan Lynhez.
-Alszik- mondta Max- De egyébként kiabálj nyugodtan, legalább felkel- vont vállat.
-Megérkeztünk?- tolta fel magát Lyn, többünknek fájdalmat okozva. Pierret véletlen megrúgta, Charles szintén aludt, de arra, hogy Lyn a térdét a combjába vájta azonnal felkelt, nekem pedig az okozott fájdalmat, hogy a kettőnk között lévő közelség megszűnt.

Lyn szemszöge:

Kiszállva a kocsiból azonnal nyújtani kezdtem, mivel a végtagjaim teljesen elgémberedtek. Egyébként baromira gyönyörű volt a hely, ahova megérkeztünk.
-Úristen, de cuki kis üzletek- néztem végig az utcán. Mindenhol árusok voltak, akik főként levendulás termékeket árultak.
-Kérsz valamit?- kérdezte Max kedvesen.
-Dehogy! Nem húzlak le- nevettem- De van egy ötletem, itt várjatok meg!- mondtam a pilóta barátaimnak, majd beszaladtam az egyik kis üzletbe.
Azonnal a kis karkötőkhöz léptem, hogy válogassak mindannyiunknak egyet.

Nagyjából húsz perc múlva vissza is értem a többiekhez, hogy kiosszam az új szerzeményeket.
-Nézzétek!- mutattam fel a kis zacskót a srácoknak.
-Na mit vettél?- érdeklődött Esteban.
-Barátság karkötőt a kis csapatunknak- húztam széles vigyorra a számat- Mindenkinek a csapatához illőt- meséltem, majd elkezdtem kiosztani őket.
A két ferraris pilótának egyértelműen pirosat vettem, az Alpine srácoknak rózsaszínt, Landonak narancssárgát, a két mercisnek feketét, a Redbullosoknak sötétkéket, Dannynek pedig egy fehéret választottam.
-Na és a tied milyen színű?- érdeklődött Checo, közben pedig elkezdtem felhúzni a saját csuklómra is a karkötőt.
-Vegyes, hogy mindenkiből legyen rajtam- vontam vállat.
-Még egy ilyen tündéri lányt, mint te, nem hordott a hátán a föld- húzott magához Max és egy puszit nyomott a hajamba.
-Egyetértek- helyeselt George.

Kezdetnek az apátság felé vettük az irányt, mivel én mindenképpen be akartam menni, tény, hogy a többiek nem annyira, de a kedvemért úgy döntöttek, bejönnek. Megvettük a jegyeket és be is léptünk a Tihanyi Apátságba.
-Úristen de gyönyörű- ámultam el, ahogy átléptem az épület ajtaján.
-Na rohanjunk végig és menjünk enni- mondta Pierre, de a hangja a benti csendben fülsüketítően hatott.
-Moderáld már magadat és suttogj- pirított rá Lewis.
Elkezdtünk végig sétálni a padok között, de a többiek sóhajaiból arra a következtetésre jutottam, hogy felettébb unják magukat.
-Szenteltvíz!- kiáltotta Pierre, majd arcon fröcskölt némi vízzel.
-Kussolj már- szólt rá mostmár Carlos is- Mindenki minket néz és adok magunknak 10 percet, addig amíg fel nem ismernek- oktatta ki- Semmi kedvem egy bazilikában autogrammot osztogatni.
-Ez egy apátság- szóltam közbe.
-Na jó! Én kimentem- adta meg magát Charles- Bocs Lyn- lépett el mellettem.
-Oké- kezdtem- Könyörgök, akit kicsit sem érdekel ez az egész, az most azonnal menjen ki- mutattam a kijárat felé, mire Dan, Checo és Max kivételével mindenki kivonult az épületből.
-Pont úgy vagyunk, mint régen- mosolyogtam körbe a bent maradt pilótákon.
-Tényleg!- esett le Checonak- Akkor ennek örömére beszélgessünk úgy, mint régen- mondta, mire egy furcsa grimasz terült szét az arcomon.
-Mármint?- kérdezte ugyanolyan értetlenséggel Max.
-Őszintén.
-Ooo- értettem meg- Okés, nos hogy vagytok?- érdeklődtem.
-Hát velem nincs semmi- vont vállat a holland barátom- Kicsit éhes vagyok, de más nagyon nincs- mondta, mire Daniel a homlokára csapott- Mi van? Csak őszinte vagyok.
-Nálunk rezeg a léc- vallotta be Daniel.
-Mi??- kérdeztem hirtelen túl hangosan- Mi az hogy rezeg a léc?
-Nem biztos, hogy maradunk jövőre- mondta halkan Sergio.
-Ne mondjatok nekem ilyeneket- néztem a két pilótára- Kicsi korom óta ott vagytok velem- mondtam, a szemembe pedig beleszöktek a könnyek.
-Sajnálom- simította meg Daniel a vállamat.
-Óó, apa hogy fogja még sajnálni ha szemrehányást teszek neki- töröltem meg a szemeimet- Nem fogtok ti elmenni a Red Bulltól- erősködtem.
-Lyn, úgyse fogsz elérni semmit- mosolyodott el Checo- Nincs értelme az apáddal harcolnod emiatt, itt az ideje, hogy jöjjön a fiatalabb generáció- próbáltak vigasztalni.
-De nekem nem kell a fiatalabb generáció- fakadtam ki- Nekem ti kelletek. Mi lesz velem nélkületek?- a kiakadásom kezdett átmenni hisztérikusba és fogalmam sincs, hogy mi viselt meg hirtelen ennyire.
-Jó jó, nyugi- húzott magához Max- Csak mert nem fognak versenyezni még itt lesznek neked- simogatta a hajamat- Hallod?- kérdezte.
-Nem veszíthetlek el titeket is- fújtam ki szakadozva a levegőt.
-Nem fogsz, megígérjük- mondta Checo és láttam, ahogy aggódva összenéznek Daniellel.
-Menjünk ki- szólaltam meg végül- Vagy ha titeket érdekel menjetek nyugodtan, én kimegyek- indultam meg a kijárat felé.

Daniel, Max és Checo végül úgy döntöttek, hogy megnézik a múzeum részét is az épületnek, ha már egyszer kifizettük. Addig én elindultam megkeresni a többieket. Egyébként nem volt nehéz dolgom, mivel George lokátora be volt kapcsolva, így hamar odaértem az étteremhez, amit kiválasztottak.
-Én gondoltam, hogy te is rá fogsz unni- mondta Charles azonnal, ahogy meglátott.
-Minden oké?- méregetett Lando- Sírtál?
-Nem foglak elveszíteni titeket ugye?- kérdeztem visszanyelve a hatalmas gombócot a torkomban.
-Dehogy fogsz- nevetett Carlos- Nem szabadulsz meg tőlünk- mosolygott.
-Akkor sem, ha már nem fogtok versenyezni?- kérdeztem továbbra is aggódó tekintettel pásztázva a társaságot.
-Akkor sem- erősítette meg Lando is, le sem véve a tekintetét rólam.
-De most honnan jött ez a paranoia?- kérdezte Esteban, miközben kihúzta nekem a mellette lévő széket.
-Mindegy- legyintettem, mivel nem akartam én elárulni a többieknek, hogy mi van Sergioval és Dannyvel- Csak gondolkoztam- mondtam és még egy mosolyt is magamra varázsoltam.
Zúgott a telefonom. Éppenhogy ránéztem és már nyitottam is meg az üzenetet, úgy, hogy a mellettem levők ne lássák.

Lando: Átlátszó a kamu mosolyod
Lyn: Nem tudom miről beszélsz🤷🏼‍♀️
Lando: jobban ismerlek, mint te saját magadat
Lando: Tudom mikor hazudsz, beszéltél Daniellel
Lyn: Neked is mondta?
Miután elküldtem az üzenetet, azonnal a brit pilótára kaptam a tekintetemet, aki egy apró biccentéssel válaszolt a kérdésemre.
Lando: Nem fogod elveszíteni. Innen senkit sem fogsz
Lyn: köszönöm

Miután megebédeltünk, még egy kicsit körbenéztünk, majd elindultunk vissza a szállásunkra. Ismét végig feküdten a srácokon, de most gondosan ügyelve arra, hogy ne Lando férfiasságával szemezzek egész úton, ezért a fejem Pierre ölébe került.

Sziasztok!!! Végre meghoztam egy új részt, remélem tetszik. Köszönöm a sok sok kommentet és olvasót🩷🩷
Jó éjszakát✨🫶🏻🩷🩷🩷