You make me feel like I'm alive again

Part 25

-Soha többet nem akarok szörfözni- tört fel belőlem a zokogás, miután a légzésem nagyjából rendeződött- Georgie én úgy féltem- bújtam szorosan a brit pilótához. Úgy csimpaszkodtam rajta, mint egy kismajom.
-Jól van Lyn, kiviszünk jó?- simította meg a vállamat Charles a vízből.
-Jó. Menjünk ki- sírtam tovább.
Elkezdtünk kifele menni, majd amikor elértünk a srácokhoz, Max odalépett a deszkához és egy szoros ölelésbe vont. Én pedig szorosan a nyakát ölelve lecsúsztam a szörfdeszkáról és még a lábaimat is a legjobb barátom köré csavartam.
-Úgy aggódtam- súgta a fülembe, én pedig ha lehet még szorosabban bújtam hozzá.
-Én kimegyek- törölgettem a szememet- De ti maradjatok nyugodtan.
-Nem! Kimegyünk mi is- ragaszkodott hozzá Carlos.
-Amúgy is megéheztem- gondolkodott el Pierre, mire Max szúrós pillantást lövellt felé, én pedig felnevettem- Mit izélsz Max, legalább nevet- vigyorgott rám.

Mikor kiértünk én elmentem a parton levő mosdókhoz, hogy kicsit összeszedjem magamat, mivel a történtek után nem voltam a toppon. Belépve a kis helységbe elém tárult egy csap és egy kis tükör, azonnal odaléptem és jó alaposan hideg vízzel meg mostam az arcomat. Ezután a zuhany felé vettem az irányt, hogy kiáztassam a sós vizet a hajamból, és a testemről is lemossam a mardosó sót.
Mikor végeztem kiléptem a forró homokra és szinte azonnal Landoba ütköztem.
-Jaj! Megijesztesz- néztem fel a fiúra, aki csak komoran állt- Mi az?- érdeklődtem.
-Nem értelek- rázta a fejét- Miért szörföztél édes kettesben Lance Strollal?- fújtatott.
-Ne szórakozz már Lando!- csattantam fel- Csak tanított, nem volt semmi- néztem rá hitetlenkedve.
-Aha- forgatta a szemeit- Láttam, hogy hogyan fogja a derekadat. És különben is nézd meg mi lett az eredménye- tárta szét a karjait.
-Úristen! Ez senkinek sem a hibája, hogy leestem a deszkáról- csaptam a homlokomra- Örüljünk, hogy nagyobb gond nem lett. És utoljára mondom, én nem akarok tőle semmit és ő sem tőlem- jelentettem ki határozottan és ki akartam kerülni a  fiút.
-Túl sok sósvizet nyeltél a víz alatt? Nyilván rád van izgulva- mondta, én pedig megálltam és visszavezettem rá a tekintetemet és láttam az arcán, hogy azonnal megbánta amit mondott- Ne haragudj, ez erős volt. Sajnálom- nyúlt a csuklómért, hogy odahúzzon magához, de elkaptam a kezemet és a könnyeimmel küszködve szólaltam meg.
-Nem értem miért zavarna, ha rám lenne izgulva, hiszen csak barátok vagyunk, nem?- kérdeztem tőle- És amúgy lehet, hogy túl sok vizet nyeltem, mert azt hittem, azért aggódtál értem, mert George és Charles élesztettek újra, de nem. Te csak azon aggódtál, hogy nem csak téged foglak ezentúl körbeugrálni- vágtam a fejéhez, majd hatalmas tempóval indultam vissza a többiekhez.
-Lynett! Sajnálom- szaladt utánam Lando- Hé! Bocsánatot kérek.
-Lando elég! Egyszer az életben tett egy kicsit hátrébb a férfi egódat. Fogd fel, hogy nem körülötted forog a világ- zúdítottak rá mindent- Sőt! Mondok jobbat, én sem körülötted forgok- fejeztem be, majd odaszaladtam a többiekhez, akik törölközőkön ültek és épp sült krumplit ettek.
-Tessék- nyújtott felém egy tányérral Pierre. Levágódtam közéjük, de nem bírtam enni egy falatot sem, szóval a telefonomért nyúltam, hogy felhívjam apát.

Elsétáltam a többiektől és tárcsázni kezdtem apa számát, a szemem sarkából pedig láttam, hogy Lando akkor ült oda a többiekhez és letörten kezdett nekik valamiről fecsegni.
-Szia Kislányom!-köszönt bele apa a telefonba.
-Szia Apa!- kezdtem, de azonnal megérezte, hogy valami nincs rendjén.
-Minden rendben van? Danielnél vagy még mindig? Menjek érted?- zúdított rám egyszerre egy csomó kérdést.
-Apa eljöttünk szörfözni- kezdtem, majd nyeltem egyet és éreztem, hogy gombóc nőtt a torkomba- És a srácok próbáltak megtanítani, én meg bementem egyedül mélyre. És - folytattam, de közben már az arcomról gördültek le a könnycseppek- És az első hullámot még sikerült meglovagolni, de a másodiknál bele esetem a vízbe- mondtam és muszáj voltam egy kis szünetet tartani a beszéd közben, mivel csak úgy szakadt fel belőlem a zokogás.
-Jól van szivem semmi baj, előfordul.- próbált apa nyugtatni- Lynett sírsz?- vette ki végre apa a hangomból az érzelmeket- Mi a baj? A szörf miatt sírsz?
-Apa nem tudtam feljönni a víz alól- nyögtem ki végre és vonal túl oldalán is hirtelen csend állt be- George és Charles újraélesztettek- fejeztem be halkan.
-Itt fejeztük be, hogy szörfözni tanulsz! Ott vannak most veled a többiek? Nem szédülsz? Egyél meg igyál, jó? Mikor jössz a hotelbe Daniellel?- faggatott tovább és érezni lehetett rajta, hogy dühös, amiért most nincs itt velem.
-Itt vannak velem persze! Nincs semmi baj, csak nagyon megijedtem és nehéz róla beszélni. Szerintem egyébként holnapután megyünk- válaszoltam apa kérdéseire.

Visszasiettem a többiekhez és újból leültem közéjük.
-Sírtál Lyn?- méregetett a mellettem ülő Checo.
-Apával beszéltem- legyintettem- Elmeséltem neki, hogy mi volt. Kicsit megviselt.
-Te figyi Lynett- nézett a szemembe Lance- Én nagyon sajnálom.
-Nem a te hibád- engedtem meg felé egy mosolyt.
-De én hibásnak tartom magam- sütötte le a szemeit- Tényleg sajnálom. Viszont szerintem én megyek- mondta, majd egy sóhaj kíséretében felállt, majd ott hagyta a társaságot.
-Valakinek az innivalójából kérhetek- néztem körbe a srácokon, mivel a fejem hasogatott, szomjas voltam és még a tengervíz íze nem ment ki a számból.
-Tessék- nyújtotta felém Lewis a vizét.
-Köszi, ez most életmentő- adtam hálát a britnek, miközben lecsavartam a palack kupakját, majd belekortyoltam a hűs innivalóba.

*Daniel házában, otthon*

Amikor hazaértünk sorban elmentünk letusolni, és átöltöztünk kicsit lazább, kényelmesebb cuccokba. Mivel én már végeztem, ezért egy köntösben, törcsivel a fejemen ültem a teraszon és bámultam ki a fejemből, amikoris az utánam következő, vagyis Lewis levágta magát mellém.
-Mizu Kölyök?- kérdezte.
-Semmi- sóhajtottam- Összekaptam Landoval. Megint- néztem a pilótára.
-Meddig játszátok még ezt a se veled se nélküled, utállak imádni dolgot?- érdeklődött felvont szemöldökkel.
-Nem tudom miről beszélsz- vontam vállat- Csak barátok vagyunk.
-A nagy francokat. Engem nem vertek át- mondta, majd közelebb hajolt és lejjebb vitte a hangját- Tudom, hogy lefeküdtetek. Méghozzá a konyhában. Szóval engem nem vertek át.
-Túl bölcs vagy ebbe a társaságba Lewis- nevettem fel, ezzel próbálva leplezni, hogy mennyire elvörösödtem.
-Nem tudom, hogy ezt most bóknak, vagy sértésnek vegyem- tűnődött el- Amúgy szép színed lett, a Ferrarira emlékeztet- szórakozott rajtam tovább.
-Ne nevess! Miattad van- fontam össze magam előtt a karjaimat.
-Szerintem inkább Lando miatt- nevetgélt tovább- Komolyra fordítva a szót, béküljetek ki. Rossz nézni ezt- tárta szét a karjait.
-Azt mondtam neki, hogy tegye félre az egóját és hogy nem körülötte forog sem a világ, sem pedig én- sóhajtottam egy hatalmasat és újból a Mercedes pilótájára néztem- Ez nem volt szép tőlem.
-Hidd el, bocsánatot kérsz tőle, aztán nem lesz semmi. Összejöttök és boldogok lesztek- ecsetelte tovább.
-Mi csak barátok vagyunk. Ő mondta- vontam meg csalódottan a vállamat- Szóval, maximum bocsánatot kérek és kibékülünk, ennyi.
-Jól van, beszélek az Öcskös fejével is- forgatta meg a szemeit és már fel is állt mellőlem, hogy felderítse Landot.

Sziasztok! Nagyon köszönöm, hogy ennyien olvassátok ezt a könyvet és még a másikra is ránéztetek (We can call it love...  Charles Leclerc ff.)
Szép estét és jó olvasást🥰🥰