You make me feel like I'm alive again

Part 21

Éppen összeért volna a szánk, amikor kinyílt a szoba ajtaja.
Lando és én is ijedten kaptuk a fejünket a hang irányába, ahol a sokkban lévő Lewist pillantottuk meg. Gyorsan lemásztam a brit fiúról, aki felült és én is mellé ültem, úgy néztük továbbra is az ajtóban álló férfit.
-Oké- szólalt meg végül- Én most úgy teszek, mintha ezt nem láttam volna- kezdte, mire megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szánkat- De!- folytatta, mire újból feszülten figyeltünk- Ezt inkább este folytassátok- mondta, majd szépen kihátrált a szobából- Ja és még valami- fordult végül vissza- Védekezzetek nekem! Nem akarok kicsi Norris-Horner babákat.
Amikor Lewis magunkra hagyott egymás felé fordultunk Landoval.
-Hát, akkor én felöltöznék- mondtam a fiúnak.
-Ez most komoly?- kérdezte, miközben hihetetlenül megrázta a fejét- Az előbb még rajtam voltál és ennyire- mutatta összeszűkítve az ujjait- voltunk attól, hogy bármi is történjen, erre beközlöd, hogy felöltöznél.
-Igen, és?- kérdeztem, nem értve a problémát.
-Nem bírok estig várni- mondta miközben egyre közelebb lépett hozzám- Most akarlak- lehelte a nyakamra, miközben belemarkolt a fenekembe.
-Hát, pedig várnod kell- mondtam és eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Gyönyörű szemei voltak, ezt már az első találkozásunkkor megállapítottam és mint akkor, most is el tudtam bennük veszni.
-Gyertek már!- kiabált fel nekünk Carlos.
-Sietünk- szóltam vissza és közben már a rövidnadrágomért nyúltam, hogy felvegyem azt. Magamra húztam egy fekete oversized pólót is, majd kicsit hezitálva megragadtam Lando kezét.
-Jössz?- néztem rá, mire csak mosolyra húzva a száját bólintott.
A lépcsőn lefele menet persze már elengedtük egymás kezét, de addig fogtuk egymást. Szükségem volt az érintésére.

-Az a helyzet- kezdte Esteban- Hogy srácok én rájöttem, hogy verseny lesz, mi most nem ihatunk.
-Ne szórakozzatok az csak jövő héten lesz. Így se lehet?- kérdeztem az üveg vodkát nézve, ami ezek szerint rám várt.
-Tekintve, hogy péntek van, és pénteken van az első szabadedzés, pont belecsúsztunk a hétbe. Szóval nem- közölte Pierre elhúzva a száját.
-Jól van Gasly, akkor dobd ide azt az üveget- mondtam kinyújtva felé a karom- Az rám vár még.
-Nem kell az egészet meginni- kezdett bele Max, mire csak lesajnálóan néztem rá- Hadd mutassam be a legjobb barátomat, akit ti még nem láttatok csatak részegen, de én már igen. Nem szép látvány.
-Héj! Maxii- néztem rá durcásan- Én sose vagyok részeg- mondtam, mire Max, Dan és Checo egyszerre röhögött fel.
-Tény, hogy nem iszol gyakran- jegyezte meg Checo.
-Majd meglátjátok! Nem leszek részeg!

Egy fél üveg vodkával később

-Oké! Akkor küldöm a linket a kvízhez- jelentettem be. Ugyanis kitaláltam, hogy nézzük meg, hogy ki melyik Formula 1-es személynek a lelkitársa. Mivel láttam, hogy én is benne vagyok nyilván megtetszett a teszt.
-Lyn..ez valami játéknak a linkje- mondta a röhögést visszatartva Lewis.
-Jó mindegy- legyintettem- Akkor írjátok ne, hogy Forma 1 lelkitárs- diktáltam. Kezdetét is vehette a teszt kitöltése-Kész!!- kiáltottam fel boldogan.
-Mindjárt nekem is meg van- kattintott párat George.
Lassacskán mindenki elkészült és kezdetét vehette, hogy ezt meg is vitassuk.
-Oké srácok- kezdte George nevetve- Én Toto lelkitársa vagyok- mondta, mi pedig irtó hangosan felnevettünk.
-Én is- nyújtotta Lewis pacsira a kezét.
-Nekem Max- mutatta Charles a telóját felénk.
-Hát bocs Charles, de nekem egyértelműen e legjobb barátom- mondta Max, de mivel én már nem kevés alkoholt fogyasztottam, kijöttek rajtam az érzelmek és elkezdtem sírni- Jézusom Lyn mi a baj? Te vagy a lelkitársam ne zokogj.
-Tény-leg?- kérdeztem szipogva.
-Persze! Na gyere ide- húzott magához- És fejezd be az ivást. Megártott.
-Jó akkor folytatnám, nekem Pierre a lelkitársam a teszt szerint- mondta Esteban, mire a másik francia is megmutatta a telefonját, amin a csapattársa jelent meg, mint lelkitárs. Tehát ők egymást kapták. Nem mellesleg Carlos a versenymérnökét kapta, Checo apukámat, Dan engem. És végül maradtam én és Lando.
-Na Horner, kit kaptál?- nézett mélyen a szemembe.
-Egyszerre- mondtam a telefonom kijelzőjére nézve, ő pedig bólintott- 3, 2, 1.
Egyszerre mutattuk fel a telefonunkat. Az én képernyőmön az ő vigyorgó arca virított, az övén pedig egy rólam készült kép.
-Na srácok- nézett ránk felváltva Lewis- Ez biztos jelent valamit.
Az biztos..gondoltam magamban. Nagyon sokat ittam, éreztem. Annyira meg akartam csókolni, de nem tettem. Helyette csak újból az üvegért nyúltam.

*nagyjából 1 óra múlva*

-Jól vagy?- kereste a tekintetemet Checo- Gyere menjünk fel.
-Nem! Jól vagyok- mondtam felváltva nézve Checora és az ajtóra- Maradjunk még.
-Nem, nem. Gyere lefekszünk aludni- ragadta meg a karomat Max, majd gyengéden felhúzott a kanapéról.
-Nem! Landoval akarok menni- fontam keresztbe a melleim alatt a karomat, mire a srácok visszatartott nevetéssel figyelték a jelenetet. Max pedig egy egyszerű kézmozdulattal jelezte a britnek, hogy vihet ha akar, mert ő feladja.
-Gyere Lyn- lépett oda hozzám- Akkor menjünk.
-Jó éjszakát fiúk! Szeretlek titeket- integettem a pilótáknak vigyorogva.
-Jó éjt, mi is szeretünk- válaszoltak mindannyian.

Amikor felértünk a szobába szinte azonnal bele is zuhantam az ágyba.
-Jó éjszakát Lyn- mondta Lando, majd az ajtó felé indult, hogy kimehessen a szobából.
-Lando- szóltam utána, mire a fiú érdeklődő tekintettel nézett felém- Maradj itt- kértem, mire a pilóta kicsit habozva, de visszalépett a szobába- Tudod Lando- kezdtem miközben a fiú befeküdt mellém az ágyba, én pedig felé fordultam- Téged is szeretlek. Csak talán egy kicsit jobban- mondtam neki és ráemeltem a tekintetemet.
-Én is szeretlek Lynett, téged szeretlek az egész társaságból a legjobban- felelte és tekintetét az enyémbe fúrta.
És akkor megtörtént. Megtörtént az, amire talán mindketten találkozásunk óta várunk. Az ajkaink egybe forrtak. Úgy csókoltuk egymást mintha nem lenne holnap, kezeit a derekamra csúsztatta és úgy húzott közelebb magához. Úgy fordultam, hogy a fiú felett legyek és elkezdtem lehúzni róla a felsőjét, mire ő is levette rólam a pólómat. Átfordított, így most ő került felülre és elkezdte végig csókolni a mellkasomat, majd a hasamat, végül a nadrágom derék részénél megállt és keserves mosolyra húzva a száját, lefordult rólam.
-Nem így akarok veled lenni- mondta miközben felém nyújtotta a pólómat.
-Hanem hogyan?- néztem rà értetlenül.
-Majd ha biztos leszek benne, hogy másnap emlékezni fogsz rá- mondta, majd belepuszilt a hajamba.
-Szeretlek- mondtam neki ismét.
-Én is szeretlek. Kár hogy nem fogsz rá emlékezni holnap- ismételte önmagát, de én már alig hallottam, mivel szépen elnyomott az álom.

Sziasztok! Nagyon nagyon hálás vagyok a több, mint 3 ezer olvasóért, és nagyon jól estek a kommentek is amiket kaptam. Köszönöm nektek!🩷🩷🩷 Szebbé teszitek nekem az írást a visszajelzéseizekkel🥰
Legyen szép napotok!🩷🥰