You make me feel like I'm alive again

Part 34

Baromi jól éreztem magam Arthurral egész este. Szimpatikus srác volt és jó fej is. Már bőven éjfél után járhattunk, amikor feltett egy kérdést.
-Megcsókolhatlak?- nézett a szemembe csillogó tekintettel, mire aprót bólintottam- Ugye tudod, hogy ebből hatalmas botrány lesz?-nézett rám, miközben egyre közelebb jött.
-Tudom..csak nem érdekel- hajoltam hozzá közel, még nem az ajkaink összeértek.
Ezután, képszakadás.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
*Másnap reggel*
A hotelben ébredtem. Egyedül. De arra, hogy miképp kerültem ide vissza, fogalmam sem volt. Megdörzsöltem a szemeimet és kibotorkáltam a fürdőbe.
-Jézusom- nyugtáztam, amint megláttam a tükörképemet. Szörnyen festettem. A szemfestékem elfojt, a hajam össze-visszaállt és még mindig a tegnap este viselt ruhámban voltam.

Gyorsan lemostam a sminket az arcomról és a hajamat is kifésültem. Majd vissza ballagtam a cuccaimig és kikaptam a szekrényből (igen én kipakolok egy hétvégére a bőröndből) egy melegítő nadrágot és egy csőtoppot. Átöltöztem és azzal a lendülettel vissza is dőltem az ágyamba.
Az ajtó nyílására lettem figyelmes, amin Danny és Charlie lépett be.
-Jó reggelt Kicsi- köszöntött Daniel, mire a fejemre húztam a takarót.
-Halkabban! Szétmegy a fejem- nyöszörögtem.
-Nem kellett volna annyit inni- nevetett Charles- Mondd csak, kivel voltál egész este? Mert nem velünk- vágta a fejemhez tettetett sértettséggel.
-Arthurral- mondtam büszkén, de igazából fogalmam sincs, hogy ki ő, meg milyen Arthur.
-Ki az az Arthur?- húzta fel a szemöldökét Charles.
-Nem ismeritek- legyintettem, mire mindkettejükből kitört az őszinte nevetés- Most mi van?- kérdeztem.
-Arthur Leclercel töltötted az estét Kishölgy- mondta Dan, nekem pedig kikerekedtek a szemeim.
-Jézusom, Charles! Megcsókoltam a tesódat- nyomtam a fejemet a párnába.
-Ne aggódj- vont vállat- Láttuk mindannyian.
-Ne!- szörnyülködtem- Jó, inkább beszéljünk másról- könyörögtem.
-Mennyire vagy éhes?- kérdezte Dan- És vagy szomjas?- érdeklődött.
-Bármit megadnék egy nagy adag ásványvízért és valami kajáért- fordultam a hátamra az ágyban.
-Akkor ez a szerencse napod- mosolyodott el Charles és a táskájából előkotort egy másfél literes ásványvizet, illetve egy csomagolt croissant és az ágyamra dobta őket.
-Mondtam már, hogy szeretlek titeket?- kérdeztem halálosan komolyan.

Nagy nehez, olyan dél körül erőt vettem magamon és összecsomagoltam. Bepakoltam mindent a kisbőröndbe, illetve a kézipoggyászomba és készen álltam arra, hogy hazamenjek Angliába. Kirontottam a folyosóra, magam után rángatva a gurulós bőröndöt és az első ember akivel összefutottam, az Arthur volt.
-Szia- köszönt rám.
-Szia- sütöttem le a szemeimet.
-Na haragudj, hogy nem kerestelek csak- gondolkozott el és látta, hogy keresi a szavakat- Sajnálom, hogy megcsókoltalak. Mármint ne érts félre, csak felkavartuk az álló vizet. De leszedettünk minden csókos képet a médiából- biztosított, mire hatalmas kő esett le a szívemről.
-Én is sajnálom- sóhajtottam- Barátok?- kérdeztem félve.
-Barátok- mosolyodott el, majd a fejemhez nyúlt és összekócolta a hajamat.
-Kösz- löktem félre a mancsát- Én viszont sietek- indultam meg a lift felé- Majd találkozunk- búcsúztam el a kis Leclerctől.

Daniel, Checo, Max és én, négyen egy közös géppel mentünk Angliába. Mi a többiekhez képest hamar eljöttünk, így a társaság többi tagját a reptéren vártuk meg. Amikor végre ők is megérkeztek, a lehető leggyorsabban elhagytuk az épületet, mivel a paparazzik pofátlanul viselkedtek. A srácok imádják a rajongóikat, de egyesek néha nagyon durvák.
-Na srácok!- kezdtem bele- Akkor jöttök hozzám?- érdeklődtem.
-Persze! Nem is foglaltam szállást- vigyorgott Daniel.
-Mindenki jöhet- mondtam azonnal- Nyilván ha a britek a családjukkal lesznek- néztem a három fiúra, mert a meghívás Landora is vonatkozott- Azt teljesen megértem.
-Elmegyek a szüleimhez, de max 2 napra- mondta Lewis- Aztán jövök Roscoeval.
-Szuper- mosolyodtam el.
-Én is jövök majd- mondta George, végül pedig Landora néztem.
-Szerintem nem jó ötlet, hogy én ott legyek nálad- vonta meg a vállát flegmán. Egy kicsit bele sajdult a szívem, mert igaza van. De akkor is. Annyira jó lenne, ha minden olyan lenne, mint régen.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Nézzétek- szaladtam le a házam felső emeletéről a laptopommal a kezemben- Foglaltam ide magunknak szállást Magyarországon- raktam le a társaság elé a laptopot, amin egy Badacsonyi borvidéken lévő apartman képei voltak megnyitva.
-Azta! Ez rohadt szép- kattintgatott a képek közt Lewis- Mikortól?
-Futam utántól egészen a következő futam előtti szerdáig- vigyorodtam el- Soha nem voltam még a Balatonnál. És állítólag csodálatos- néztem körbe a srácokon.
-Én sem voltam egyébként- vont vállat Charles- Szóval tetszik az ötlet.
-És Lyn- kezdte Carlos- Hány főre foglaltad?- puhatolózott.
-Öö, hát 11-re értelemszerűen- mondtam- De ha valamelyikőtök barátnője jönne, még át tudom foglalni- mondtam azonnal- Egyáltalán van barátnőtök?- gondolkodtam el,
-Igen van! Carmen- mondta George- És már találkoztál is vele. Csak mert friss a dolog ne felejtsd el- fújtatott, mire csak leintettem- De amúgy nem jön- tette hozzá.
-Én Lando miatt kérdeztem- mondta a spanyol- De ezek szerint rá is gondoltál- nyugtázta.
-Hát, ha eljön- mondtam csalódottan, a pilóták pedig elkezdtek összenézni.
-Próbáljon meg nemet mondani- morogta alig hallhatóan az orra alatt George- Örülnék ha befejezné a sértődöttséget- folytatta.
-Mindegy- vontam vállat- Gyere Roscoe- szóltam Lewis kutyájának- Elmegyünk sétálni- kezdtem ráadni a hámot, majd ki is léptem az utcára.

*Max szemszöge*
Lyn szinte azonnal el is tűnt a szemünk elől, mintha csak nem akarná hallgatni azt, ahogy Landoról beszélünk. Amióta csak szétmentek, nem láttam örömöt a szemében, sem őszinte mosolyt a száján és ezt soha a büdös életben nem fogom megbocsátani Landonak.

Szörnyű időszakon megy keresztül, akkor is ha nem beszél róla. Kezdődött a sír rongálással, majd a Landoval való szakítása és most volt édesanyja halálának az évfordulója. Mindeközben az idióta újság írók és riporterek sem hagyják békén. Ehhez felvenni azt a mindennapi mosolyt, amit magára erőltet, rohadt nehéz és kimerítő. Kétség kívül Danieltől tanulta el ezt a folyton mosolygok, akkor is ha fáj életszemléletet.
-Menj utána- néz rám Lewis.
-Hidd el, nem akarja, hogy most utána menjek- feleltem, miközben aggódó tekintettel bámultam ki az ablakon.
-Ha te nem, majd én- állt fel az asztaltól Daniel- Lehet, hogy azt mutatja minden fasza és happy, de nem az. És lehet, hogy úgy kiviharzott a házból, mintha nem akarna beszélni róla, de arra vár, hogy valaki utána menjen- vágta a fejemhez- Tudom, hogy ez milyen érzés, szóval én kimegyek utána- mondta és már nyitotta is az ajtót.

*Lyn szemszöge*
Roscoeval már a közeli réten voltunk. Összébb húztam magamon a pulcsimat, mert eléggé hűvös volt az idő. Lecsatoltam a kutyusról a pórázt és engedtem, hogy fusson, én pedig leültem a fűbe.

Éreztem, hogy valaki leül mellém, oldalra fordítva a fejemet pedig láttam, hogy Daniel az. Nem szólt semmit, csak egy bíztató mosolyt küldött felém. Közelebb húzódtam hozzá és a fejemet a vállára hajtottam.
-Fáj- szólaltam meg kisvártatva, a hangom pedig fülsüketítőnek hatott a csendben- Itt érzem- raktam a kezeimet a mellkasomra.
-Tudom- suttogta- Nem baj, ha nem vagy mindig boldog- mondta, mire bólintottam.
-Most sok minden- sóhajtottam- Szükségem van már egy kis szünetre- néztem rá.
-Két hét- bíztatott- Lando szeret téged- tette hozzá, ha lehet még halkabban- Látott. Téged meg Arthurt- avatott be Daniel- Ezért kerül- húzta el a száját, nekem pedig óriási gombóc nőtt a torkomban.
Könnyes szemekkel néztem barna íriszeibe.
-Javíthatatlan a kapcsolatunk ugye?- kérdeztem.
-Ugyan- mosolyodott el- Checo teljesítménye a javíthatatlan, nem a kapcsolatotok- mondta, mire felnevettem. Végre. Őszintén.

Sziasztok! Itt van egy újabb rész. Sajnos kissé megcsúsztam vele, de igyekeztem. Köszönöm a vote-okat és a sok olvasót! További szép napot!❤️❤️❤️