Mikor visszaértünk a szállásunkra, automatikusan a szobámba mentem és levágtam magamat az ágyamra. Nem tudom kezelni azokat a helyzeteket, amikor az forog kockán, hogy valaki hozzám közel állót elveszítek. Ha nem lesznek Danielék a futamokon, akkor lelkileg is el fogunk távolodni egymástól. A pàrnámba nyomtam a fejemet, alig hallottam valamit, csak némi beszélgetés foszlányt a többiektől.
-Most nem teljesen értem, hogy miért kellett neki elmondani- szólalt meg George- Ez így most jó, hogy elromlott a kedve?- kérdezte, gondolom Danieltől és Checotól.
-Már bocsánat- kezdte Dan- De próbáltam jót tenni. Honnan tudjam, hogy milyen hangulatában kapom el? Lehet, hogy később jobban összetörik- magyarázta, hozzáteszem teljesen jogosan. Igazat kellett, hogy adjak neki. Érzelmileg kiszámíthatatlan vagyok, főleg ha drasztikus változásokról van szó.
-Ne állítsd be úgy, mint egy érzelmileg labilist- szólt rá Lando- Nem kattos, szóval ne is beszélj róla úgy.
-De Lando- szólt közbe Charles- Lynett érzelmileg labilis, pont úgy, ahogyan én is.
-Nem akar titeket elveszíteni, ennyi- zárta le Max- De még úgysem biztos semmi- mondta hanyagul.
Halk kopogás hallatszódott a szoba ajtómon, de a pilóta meg sem várva a válaszomat leült az ágy szélére. Nem szólt semmit, de a hallgatása mégis hangosabb volt ezer kimondott szónál.
-Tudom, hogy érzelmileg kiszámíthatatlan vagyok- szólaltam meg pár perc múlva- És úgy próbálkozom nem az lenni.
-Nem baj, ha az vagy. Nem lehet elfojtani az érzelmeket- válaszolta.
-Nem, ez nem volt normális reakció tőlem- néztem a monacóira- Belekerültem egy gödörbe, ahonnan jelenleg nem tudok kimászni. Ez van- vontam vállat, miközben letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
-Nem jó, de legalább szar- simította meg a karomat, mire akaratlanul is felnevettem.
-Olyan hülye vagy Charlie- ültem fel mellé- De komolyra fordítva a szót- néztem rá komolyan- valahogy el kell ezt engednem. Nem anya halálát, azt nem lehet- sóhajtottam szaggatottan- Sokkal inkább azt, hogy soha nem tudtam elbúcsúzni. Képtelen voltam rá és egyszer csak késő lett.
-Nem a te hibád- próbált vigasztalni Charles.
-Akkor kié? Közölte az orvos, hogy kezdjek búcsúzkodni. De nem, én nem tettem- ráztam a fejemet dühösen- Helyette elmenten szóbelizni és mit ad isten? Az orvos hívott a kórházból, hogy anya már egy jobb helyen van- fakadtam ki hisztérikusan- Vannak, amikbe bele kell törődni, amin nem lehet változtatni. A rák ilyen, én meg makacs vagyok- fújtam ki a levegőt- Soha többet nem mondhattam neki semmit. Tudod mi volt az utolsó párbeszédünk?- kérdeztem, próbálva visszanyelni a gombócot a torkomban, a monacói pedig csak megrázta a fejét- Sok sikert kívánt a vizsgához, mire én azt feleltem "Ne aggódj anya, meglesz"- kapkodtam a levegőt, a fülem csak úgy sípolt és a szívverésem egyre csak gyorsult.
-Valaki! Jöjjön fel!- kiabált le Charles miközben próbált lenyomni az ágyra, hogy megnyugodjak.
-Egy sziát nem tudtam kinyögni- folytak a könnycseppek az arcomról és az utolsó amire emlékszem, hogy Max beront a szobába.
Minden hideg. Érzem, hogy minden végtagon lefagy, pedig tudom, hogy kint van vagy ezer fok. A légzésem nyugodt és a szívverésem is kellemesen lassú. Lassan nyitottam ki a szemeimet. A klíma halkan zúgott a fejem felett és jelenleg a berendezés 18 fokot mutatott. Magam mellé pillantva pedig egy alvó pilótát láttam meg, hatalmas narancssárga pulcsiban és nyakig betakarózva. Kikapcsoltam a klímát és nagyon halkan kiosontam a szobából. Lesiettem az emeletről és a hangok irányába indultam, amik határozottan a teraszról jöttek.
-Sziasztok- köszöntem mindenkinek mosolyogva.
-Hogy vagy?- lépett mellém azonnal Max.
-Jól- sóhajtottam- Őszintén jól- mosolyogtam rá továbbra is. És tényleg így éreztem. Kimondtam végre valakinek, ami 5 éve emészt belülről és megkönnyebbültem.
-Ezt jó hallani- vigyorgott rám Pierre- Kérsz?- mutatott az előtte heverő dinnye szeletekre.
-Aha- bólintottam majd elvettem egyet és leültem Carlos mellé a hintaágyra.
-Lando?- kérdezte.
-Alszik- vontam vállat.
-Nem volt hajlandó tágítani mellőled. Akkor sem, amikor a klímát benyomtuk és tundrát csináltunk a szobába- mesélte a spanyol pilóta.
-Mindjárt jövök- mondtam, ahogy kiejtette a szavakat a száján.
Felszaladtam vissza a szobámba és azonnal szorosan átöleltem az ágyban alvó barátomat.
-Köszönöm Norris- mondtam hálásan, miközben befészkeltem magamat az ölelésébe.
-Mit köszönsz Lyn?- nyomott el egy ásítást.
-Azt, hogy mindig itt vagy nekem- néztem mélyen a szemeibe.
-Te is megtennéd értem- vont vállat.
Minden gondolkozás nélkül tapasztottam az ajkaimat az övéire és kezdtem lerángatni róla a takarót.
-Lynett mit csinálsz?- tolt el magától egy pillanatra- Nem tudok rajtad kiigazodni- mondta, miközben a tekintete a szám és a szemem között cikázott.
-Csak sodródj az árral- vontam vállat, majd egy újabb csók csatába kezdtünk, rólunk pedig egyre csak kerültek le a ruha darabok.
-Nincs gumim- állt meg Lando egy pillanatra.
-Jó, mindegy. Nem lesz gond- legyintettem.
-Biztos?- kérdezte, mire válaszadásképpen bólintottam- Akkor jó- egyezett bele.
-Csodálatos volt- néztem a szemébe, közben pedig kitűrtem egy izzadt tincset a szeméből.
-Meg fogsz nekem valaha bocsátani?- kérdezte.
-Megbocsátva- néztem rá mosolyogva- Ne is beszéljünk róla többet. Újra lehetünk csak te és én- bújtam hozzá.
-Jó, de szeretnélek majd egy új első randira vinni. Megfelel?- kérdezte, miután egy puszit nyomott a homlokomra.
-Tökéletes- vigyorogtam.
Nagyjából fél óra múlva lementünk a többiekhez a teraszra, akik éppen pókereztek.
-Szex szagotok van. Fúj- tett megjegyzést Carlos, mire a többiek röhögésben törtek ki.
-Beszálltok?- kérdezte George és már osztani is kezdett nekünk.
-Én nem tudok játszani, majd leszek valaki partnere- válaszoltam, mire Lando azonnal rám kapta a fejét- De nem a tied, neked nincs póker arcod- intettem le- Checot választom.
Igazából nem sok mindent tettem hozzá a játékhoz, de végül megnyertük szóval nem volt rossz. Tudtam, hogy Maxet és Georgeot is érdekli, hogy mi van Landoval, ezért mondtam nekik, hogy majd be avatom őket. Abban viszont száz százalékig biztos voltam, hogy a két francia már ma éjjel mindent megtudnak, ők az én gossip girljeim.
Sziasztok!! El sem hiszem hogy sikerült megírnom egy újabb részt, de íme itt van. Történetünkben ugyebár a Magyar Nagydíjnál tartunk, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint a fele van hátra a történetnek. De ha ennek vége nagyobb hangsúlyt kap a Charles Leclerc fanfic, illetve egy George Russell fanficet is posztolok a könyv vége után.
Köszönöm szépen a rengeteg kommentet, likeot és olvasást. Imádlak titeket😍😍😍😍🥰🥰😘
JE LEEST
You make me feel like I'm alive again
Fanfictie-Ugye tudod, hogy ebből hatalmas botrány lesz?-nézett rám, miközben egyre közelebb jött. -Tudom..csak nem érdekel- hajoltam hozzá közel, még nem az ajkaink összeértek. A történet nem mindenhol valóság alapú! Ha van még igény más pilótával ff-re szív...
