Senkivel | Jeon JungKook ff |

9. rész

A múlthét eseményeinél azt hittem, nem lesz már meglepő semmi sem.

Tévedtem.

Reggel nyolc óra körül indultam le a leveleimért, amikor egy régen látott lakóval találkoztam össze.

— Jó reggelt. -köszöntem a mellettem álló, fekete hajú, nőnek.

— Jó reggelt. -bólintott ő is, de nem nézett rám, idegesen olvasta a levelet, amit a kezében tartott.
— Hogy a jó ég baszná meg. -motyogta magának, bár én is hallottam.

Nem akartam rákérdezni, mivel, semmi közöm hozzá, mégis ez az átkozott kíváncsiság megőrít.

Majd csak ezután hallottam, ahogyan még valaki csattog le a lépcsőről, papucsában.
Augusztus van, így nem meglepő.

— Majdnem húsz perce lent vagy Jennie, mi bajod van? -kérdezte tőle idegesen a férfi.

Nekem pedig ekkor ugrott be, hogy őket bizony utoljára a gyűlésen láttam, mikor csúnyán összeszólalkozott a fele társaság.

— Bocsánat, a tiszteletlenségért, Taehyung vagyok, még talán csak egyszer találkoztunk. -hajolt meg előttem halványan.

Életemben nem lepődtem meg még ennyit, mint mióta itt lakom.

— Ugyan, semmi gond, Aya vagyok. -hajoltam halványan én is.

— Nem most költöztél ide, de még nem is futottunk össze sehol, gyere fel igyunk egy teát. -ajánlotta fel, Jennie.

— Rendben van, elfogadom, köszönöm. -mentem bele.

Így szép lassan elkezdtünk felsétálni a legfelső emeletre.

A lakásba lépve jó, sőt, nagyon jó illat fogadott. Tisztaság és rend uralkodott, fekete fehér színek voltak a dominánsabbak, a házban.

A házuk elosztása, olyan volt, mint az enyémnek, amit gondolhattam volna, hisz én lakom alattuk, ezáltal ugyan úgy építették ki, hogy egységes legyen.
Ugyan az az elosztás, de össze nem lehetett hasonlítani az enyémmel.

— Sok féle teám van, valami gyümölcsösebb megfelel? -kérdezte a nő, miközben a konyhapulton tevékenykedett, nekem háttal.

— Persze, nekem tökéletes. -válaszoltam.

Az asztalnál ültem, Taehyung pedig, kettővel mellettem az asztal végén.
A levelet olvasta, amit Jennie is a lépcsőházban.

Elhúzta a száját, mikor befejezte a papíron leírtak olvasását, és a nő felé nézett, miközben elhajtogatta a levelet és felállt az asztaltól.

— Át kell mennem Yeji-hez. -mondta neki.

A nő még mindig háttal állt nekünk, úgy válaszolt.

— Rendben édesem, menj csak. -tudta le.

A férfi pedig, mintha ott sem lett volna, elment.
Szinte, eltűnt.

Ekkor Jennie megfordult, és a kezében két teás csészével, illetve a kis tányérokkal alattuk sétált hozzám.
Letette őket az asztalra, de amint ezt megtette vissza is fordult a teás kannáért.
Mikor visszaért, leült, és már ki is töltötte mindkettőnknek a teát.
Az illatából megmondtam már, csipkebogyó, olyan erős volt a tea gyümölcs tartalma.

— Mond, csak, Aya... Tetszik itt lakni? -kérdezett szaggatottan, miközben elvette teáját az asztalról, és a beleivott a még tűzforró és gőzölgő italba.

Hirtelen nem tudtam ezt mire vélni, de túl kellett tennem magam ezen is gyorsan, hisz kérdezett tőlem, és bunkóság nem válaszolni.

— Egyébként igen, szép a ház és kedvesek a lakók. -próbáltam mosolyogni, de neccesen ment.

— Akkor, örülök. Már biztosan összeismerkedtél néhányukkal. -ő nem zavartatta magát, úgy tűnt neki eggyáltalán nem kellemetlen vagy furcsa ez a helyzet.

— Igen, már van egy pár ismerős. -bólintottam.

— Nem szereted melegen a teát? -nézett le csészémre, amiben a tea még mindig gőzölgött.

— Hát, nem. Inkább megvárom, amég kicsit kihül. -hazudtam a szemébe.

— Hm, értem. És találtál munkát? Úgy tudom, kerestél még néhány napja. -váltott témát.

Ismét meglepett a kérdésével, de úgy gondolom azért tud csak erről, mert a házban gyorsan terjednek a pletykák és a hírek mindenkiről.

— Sajnos, még mindig nem. -néztem el kissé oldalra.

— Ha látok valami neked valót, akkor majd szólok. -mosolygott, mire én csak bólintottam.

— Köszönöm. -fújtam rá a teámra, majd ittam is belőle.

Finom íze volt, sőt, még sosem ittam ilyen finom teát. Az íze is ugyan olyan intenzív és édes volt, mint az illata. A színe is szép rózsaszínes-pirosas.

Mégis.
Mégis furcsa és megmagyarázhatatlan aurája volt a nőnek.
Nem hiszek ezekben, de még csak nem is találkoztam ilyennel ezelőtt, most mégis mindent visszavonok amit ezekről gondoltam régen.
Hülyeségnek és időpocsékolásnak hittem, amikor valaki arról kezdett mesélni, hogy mikor találkozott valakivel, annak az illetőnek a jelenlététől furcsa, kellemetlen érzés fogta el.

A párjától, Taehyung-tól szintén.
A férfi ugyan olyan titokzatos, mint kedvese. Ráadásul, ő most egy egyedülálló, fiatal nő házában tengi-lengizik.
Tudni sem akarom vajon mit csinálhatnak, amég én itt iszom a teát Jennie-vel.
Bár már ebben is csak reménykedem, hogy tea van a csészében.

Plusz pont, hogy szerintem ma már szinte senki sem iszik, semmit sem, csészéből.
Teát, kávét, gyümölcsleveket, konkrétan mindent bögrében, kisebb-nagyobb poharakban iszunk.
Ez a csésze és teás kanna kombó... Utoljára a nagyi régi készleteit láttam, amik tény, hogy gyönyörűek, de már ő sem iszik belőlük.

Így minél előbb próbáltam kiszabadulni ebből, az egészből, csak mert nem tudom, hogy nevezzem.

Nagyjából fél perc telt el, mikor kivágódott a bejárati ajtó, és Taehyung lépett be rajta.
Ekkor az egy és utolsó alkalommal, jól időzített és meg is mentett vele.

— Siess, el kell mennünk. -csettintett egyet, az előttem ülő nőnek.

A nőnek, aki se szó, se beszéd, felpattant a helyéről, és tőlem bocsánatot kérve ki is tessékelt a házból.

Én kaptam az alkalmon, és egyből le is futottam saját lakásom szintjére, viszont nem haza, hanem új barátom ajtaja felé vettem az irányt.

Négy gyorsat kopogtam és már bent is álltam a lakásban, kulcsra zártam az ajtaját, és nem szoktam ilyet de én húztam őt, saját nappalija felé.

— Jesszus Aya, mi a baj? -kapta ki kezét az enyéim közül, Hobi.

— Te jó ég, ne haragudj. Én csak, nem tudom, olyan furcsa dolog történt és valakinek el kell mondanom. -húztam el a számat.

— Hallgatlak, üljünk le. -indultunk el a kanapé felé, és elkezdtem mesélni.

...