Senkivel | Jeon JungKook ff |

17. rész

Jimin és én haza felé utazunk, a kocsijában.

Fejemben a gondolatok megállíthatatlanul cikáznak, de semmire sem megyek vele.

Mégis miért szeretné, a férfi, -aki akkor még kisfiú volt- hogy vele egy helyen töltsem a mindennapjaimat, amikor borzasztóan megalázott és utáltuk egymást éveken át?
Együtt dolgozzunk?

Még gondolatban is nevetséges...

— Szerinted, vállaljam el? -kérdeztem Jimin-t, de csak az utat bámultam.
Délután öt óra felé járhatott, de a Nap még mindig fent világított az égen, Augusztusban.

— Szerintem ne az én véleményem döntse el. -ő sem nézett felém, csak az utat bámultuk mindketten.
Bár, az ő esetében jobb is. Aki vezet az ne nézelődjön inkább...

— De, engem érdekel, te mit gondolsz? -kérdeztem.

— Az, hogy én nehezen vállalnám el, oké. Meg van rá, az okom, amiért szeretek tőle távol maradni. Kizárólag a húgom lánya miatt viselem el. De te... Miért gondolkodsz ezen? A szomszédod, ismered, tudod hogy jól jársz ezzel. -értetlenkedett, Jimin.

Nem tudta az igazságot, nekem pedig ez eszembe sem jutott.
Ő semmit sem tud rólam.
Semmit sem, ami régen történt...

— Ez, nem teljesen igaz. -válaszoltam, mikor már egy perc is eltelt kifakadása óta.

— Akkor? Én ezt már tényleg nem értem, ne haragudj. -nézett felém, most először, de vissza is fordult abban a pillanatban az út felé.

— Nem beszélhetjük ezt meg később? -tudtam, hogy ha Jimin annyira megbízott bennem, hogy elmondta nekem az ő legfájdalmasabb szakaszát az életének, akkor én is elmondhatom neki, ami az én életemben volt mélypont.

Azóta már túltettem magam rajta.
De miután újra találkoztam JungKook-al, minden eszembe jutott, és ugyan úgy rosszul érzem magam a közelében.
Az hogy elfogadod, nem egyenlő azzal, hogy el is felejted.

— Nem tudom mit akarsz ebből kihozni, de, persze. Beszéljük meg később. -simított rá combomra, majd keze újra a kormányon állapodott meg.

Már elég kevés út volt hátra hazáig, így csak hátradőve bámultam a már ismerős környéket, az ablakon keresztül.

...

Jimin leparkolt a tömbház előtti parkolók egyikébe, majd kiszálltunk.

Kinyitotta nekem a tömbház ajtaját, majd mindketten beléptünk az épületbe.

Már a bejárati ajtót nyitottam volna, Jimin pedig már a második fordulóban lépcsőzött felfelé, amikor rájöttem, most vagy soha.

Ezt tisztáznom kell.

— Jimin. -szóltam utána, mire hallottam hogy megáll.
— Gyere be, beszéljük meg. -fújtam ki levegőmet a végére.

— Nem kell, Aya, ha nem így érzed. -válaszolta.
— Ne hidd azt, hogy azért mert én elmondtam egy nehéz időszakot, neked is mindent kötelező elmondanod nekem. -jött le a lépcsőn.

Jimin teljesen máshogy gondolt erre az egészre, mint én.
Neki ez kötelezőnek tűnt.
Pedig én csak végre elakartam neki mondani, hogy értse, miért nem szeretek én sem a szomszédunk közelében lenni.

— Én nem is ezért mondom. Hanem azért, hogy félreértés nélkül, ismerjük egymást. -néztem rá.

Néhány másodpercig csak állt ott, és néztük egymást. De én elindultam befelé, így követett.

- - - - -

Így találtam magamat Jimin-nel szemben a kanapén ülve, egy-egy pohár hideg üdítővel mellettünk.

— Nos, hát... -kezdtem bele, de a bejárati ajtómon heves kopogás hallatszódott.
— Bocsi. -néztem az előttem ülő, kék hajú férfire, akit látszólag nem viselt meg az, hogy én most felállok és nem folytatom beszédemet.

Az ajtómat kinyitva tárult szemem elé, az én drága baráti köröm, akiket nem tudtam hova tenni hirtelen, de örültem, hogy látom őket.

— Nahát, sziasztok. Miújság? -köszöntöttem őket kedvesen.

— Innék egy kávét, szabad? -furakodott át Yuqi és HoSeok között, Yoongi.
Így be is engedte magát a házamba és a nappali felé sem nézve (ahol Jimin ült) indult a konyhába.

— Dehogyis, nem kell az engedélyem, hogy bejöjjetek. -csaptam be a másik kettő után is az ajtót, mikor már mindketten a cipőjüket is lerúgva mentek a konyhába.

A nappaliba néztem, ahol segítséget kérve sandítottam Jimin-re.
Ő csak meghúzta a vállát és azt tátogta: a te barátaid.

Hm, köszi...

Néhány kiabálós és veszekedős -Hobi VS Yuqi- harcot átélve zúdult be mindenki egy emberként a nappaliba.

Jimin-t pedig valószínűleg sokkhatás érte.

— Aya, miért ül velem szemben, a te lakásodban, a nappalidban, a kanapédon Jimin? -kérdezte HoSeok úgy, hogy végig az említettet nézte.

— Talán tilos? -kérdezte tőle vissza, a kék hajú.

— Ja, nem, nem dehogy, csak... -védekezett Hobi, de Yuqi félbeszakította.

— Már kezd kikopni a hajad Park, egyik nap nézz be hozzám. -ivott bele jeges üdítőjébe barátnőm.

— Már unom a kéket, majd lehet róla szó. -tudta le Jimin.

— Elég ritkán látlak, szinte soha. -szólította meg Yoongi is, a velük szemben ülőt.

— Én is téged. Hogy megy a munka? -kérdezte Jimin, Suga-t.

— Már jól. -bólintott.
— De azért, hiányoznak a régi idők. -mondta.

— Akkor még vicces voltál. -húzta el a száját Jimin, de mosolyogva, hogy a másik vegye a célzást.

— Még mindig, csak ahogy mondtam, keveset találkozunk. -húzta ki magát a szőke Suga.

Én pedig nem is hittem volna, hogy ennek a szituációnak érdekes csevej lesz a vége...