Senkivel | Jeon JungKook ff |

14. rész

Egy kávézóban ülök, Jimin-nel, aki éppen valami komoly dolgot készül elmondani nekem.
Még mindig furcsa, inkább szokatlan a helyzet, de érdekes is egyben.
Mégis mi lehet az a dolog?

Rendelésünk egyszerű kávék, és sütik voltak.

— Fogalmam sincs miért, de öt év után, szeretném elmondani valakinek. -nézett rám.

— Biztosan szeretnéd? Nem muszáj. -nyúltam asztalon pihenő kezéhez.

— Te vagy az egyetlen, aki nem hisz rólam semmi rosszat. Szóval igen, bízom benned, mégha hülyén is hangzik. -húzta meg a vállait.

Meglepődtem.
Jimin bízik bennem?
De hisz, nem is ismerjük egymást, csupán egy tömbházban lakunk...

— Köszönöm. -bólintottam.

Majd belekezdett.

— Bizonyára, te is tudod, hogy JungKook lányához, Byul-hez, közel állok. -kezdett bele.

Mire én újra csak bólogattam.

— De, nem csak hozzá. Mert Byul anyja, az... én... vagyis, ő nekem... -folytatta volna, de megállítottam.

— Semmi baj, Jimin. Csak nyugodtan. -bíztattam.

Mire kis idő múlva, elmondta.

— Byul anyja, az én hugom. -mondta ki, elhalt hangon.

Az állam pedig a padlót súrolhatta.

Hogy micsoda? Jimin huga és JungKook közös gyereke a kicsi Byul?

Úgy meglepett a dolog, hogy azt is elfelejtettem, hogy éppen egy kávézóban ülök, és már kihozták a rendelésünket is.

— Aya, jól vagy? -kérdezett az előttem ülő.

Mire végre felfogtam a hallottakat.

— Persze, jól. De ezt nekem kéne megkérdeznem tőled. -néztem rá összezavarodva.
— Jimin, ha ő a hugod, miért nem beszélsz vele, hogy látogassa meg a lányát? -kérdeztem.

Mert úgy gondoltam, valószínűleg ők már nem alkotnak JungKook-al egy párt.
Szakítottak, elváltak vagy külön utakon folytatják inkább...

Gondoltam... hisz ezek után, kitudja mi történt velük?

— Aya, ez nem ilyen egyszerű. -rázta a fejét.

— De hiszen, ő a testvéred Jimin. Biztosan neki is hiányzik a családja. -bíztattam, de hiába.

— Hogyan kérjem bármire, hogyan beszéljek vele, ha már nincs többé? -kérdezte tőlem, könnyes szemekkel.

Ekkor megértettem. Ekkor vált minden, tisztává.

Jimin huga, meghalt. Öt évvel ezelőtt.

A férfinek zsebkendőt kutattam a táskámban, amit el is fogadott, így nyugodtabban folytatta.

— Fogalmam sincs hogyan, de a hugom, Isak, szerelmes lett abba a gyökérbe. Már akkor sem bírtam... Szerintem az iskolában találkozhattak, mert a tesóm, nem járt soha szórakozóhelyekre, vagy ide-oda. Ő más volt, mint a vele egyidős lányok. De nem tilthattam el tőle sem én, sem a szüleink, így össze is jöttek. Ezek után alig tudtam valamit a hugom életéről. Elzárkózott tőlünk, folyton azzal a Jeon gyerekkel volt. De egy nap minden megváltozott. JungKook akkor már majdnem két éve befejezte a sulit, de a hugomnak még volt egy éve. De sajnos, ő azt már nem tudta befejezni... várandós lett, Byul-lel, és ez volt a fontos számára. A lánya, mindennél és mindenkinél fontosabb volt a számára. Nagyon megviselte őt a terhesség, könnyen elhagyta volna magát, ha nincs mellette az a köcsög. Aztán eljött az idő, Byul születése. Isak erős volt, de nem eléggé. Feladta. Az életét adta fel, a lányáért... nem bírta a fájdalmat, és itthagyott minket... A bankból a hugom megtakarított pénzét vettem ki, oda kell adnom JungKook-nak. -mesélte a férfi, majd nagy levegőt vett a végén.

Úgy sajnáltam.

Az egészet. Mert ez olyan szépen is végződhetett volna.

Felálltam, mire Jimin is, és olyat tettem amire még én sem számítottam.

Megöleltem.

— Annyira sajnálom, Jimin. Nagyon, hálás vagyok, hogy elmondtad nekem. Hidd el, Isak büszke rád. -mondtam neki, hátát simogatva.

— Köszönöm, Aya. -engedett el, az ölelésből.

- - - - -

Ezután haza felé vettük az irányt, és mint kiderült, Jimin autóval érkezett a bankhoz, ezért a parkoló felé indultunk.

Pár perces hazaút volt, így csendben telt.

A házban elköszöntünk egymástól, én pedig a lakásba lépve egy gyors zuhany után, már neki is álltam valami kaját csinálni.

Közben pedig azon járt az eszem, hogy ez az egész, vajon hogyan is néz ki, JungKook szemszögéből...

Mi is történt, egy az egyben?