Senkivel | Jeon JungKook ff |

13. rész

A legkisebb (és egyben legaranyosabb) lakó szülinapja a házban letelt.

Érdekesnek tartottam, még sosem voltam ilyenen vagy ehhez hasonlón.

- - - - -

Hétfő reggel, a telefonom rezgése keltett fel, hisz nem tettem le éjjeli szekrényemre, hanem a párnám alá téve tettem le, tegnap este.

Zavart, így hát rá is pillantottam a kijelzőre, ami reggel 5:47-et mutatott.
Hunyorítanom kellett a hirtelen fény miatt, ami az arcomba világított, de a fényerőt lejjebb véve kutakodtam tovább, saját készülékemben.

Sms jött.
A nagyitól.
Pénzt küldött a számlámra.
Megint...

Igaz, még mindig nem találtam munkát, és a nagyi csak úgy küldi a hatalmas összegeket, mintha milliomos család lennénk. Viszont, én ezt nem várom el, nem is szeretem.
Olyan semmire valónak érzem magam tőle...

Így erőt kellett vennem magamon, de szép lassan ki is kecmeregtem az ágyból.
A fürdőbe siettem, ahol elvégeztem reggeli rutinomat, majd a konyhába indultam, hogy reggelizzek és igyak egy nagy bögre kávét.
Miután ezekkel is megvoltam, a szobába vettem az irányt, pizsamából valami futkosós fittbe öltöztem, hajamra ráfésültem, de kiengedve hagytam.
Arcomra kevés, alig észrevehető sminket tettem fel.
Egy válltáskámba pakoltam néhány cuccot ami kellhet, majd telefonomat és egy kis üveg ásványvizet is a kezembe véve indultam ki a lakásból.

Nyár van, így nem is aggódom az idő miatt.

Mivel nincs autóm, kénytelen vagyok a gyaloglás, a buszozás és a taxizás között válogatni, ha megyek valahova.
Autó nincs, jogsi az van...
Szuper, nem igaz? ;)

De hisz még el sem mondtam merre is megyek. :|

A városban lévő bankba és egy közeli ATM-hez megyek, ahol letudom venni a pénzem a kártyámról.
Szeretem magamnál tartani a kisebb-nagyobb összegeket, így biztonságosabb.

Felültem egy reggeli buszra, amin ültek néhányan, de java részt csak diákok, így nem volt semmi különös dolog.

A tíz perces busz utról leszállva, a bank felé lépkedtem, aminek mikor beléptem az ajtaján kedvesen köszöntöttek.
Sorszámot húztam és leültem egy székre, ahol rajtam kívül még várakoztak néhányan.

Az én számom volt a 31.

Mikor megláttam a képernyőn az én számomat is, nagy léptekkel indultam a kis asztal felé, ami kétoldalról is elvolt választva a többitől.
Hosszú asztal, ami végig kisebb asztalokra van választva, kis falakkal.

— Szép reggelt, miben segíthe- -kezdett bele Hwasa, aki miután rámpillantott a monitorról, egyből vidámabb arcát mutatta felém.
— Jó reggelt, Aya. Miben segíthetek? -kérdezett.

— Neked is. Hűha, nem hittem volna, hogy itt találkozunk. -mosolyogtam vissza, elismeréssel.

— Az a karbantartós hülyeség nem igazi munka, csak annak idején én vállaltam. -húzta meg lazán vállait, csinos blézerében.

— Nos, nem is rabolnám sokáig, sem a te idődet, sem másokét. -vettem elő a kártyám, illetve papírjaimat amiket reggel tettem táskámba.
— Reggel, a családom nagy összegű pénzt utalt a kártyámra, itt szeretném levenni a nagy részét, ha lehet. -mondtam, a fekete hajú nőnek.

— Rendben kedves, egy pillanat. -fordította maga felé a papírokat és kártyát, majd a gépen kezdett el pötyögni.

Én csendben nézelődtem minden felé, mégnem egy ismerős alakkal találkozott tekintetem.

Jimin-nel egymásra néztünk, mire én fejemmel bólintottam felé egy aprót köszönés képpen.
Ő is így tett, majd kissé idegesen leült egy székre, és a kezében lévő kis cetlire nyomtatott számot kezdte nézni.

— Igen, meg is vagyunk Aya. -rántott vissza Hwasa, elmélkedésemből.

— Komolyan? De jó, hogy ilyen könnyen ment. -mondtam neki hálásan.

— Bármikor gyere, ha szükséges. -mosolygott.
— További szép napot! -köszönt el, ahogy valószínűleg mindenkitől szokott.

— Köszönöm, viszont. -bólintottam egy utolsót, majd siettem is el az asztaltól, egyenesen Jimin felé.

— Kint megvárlak. -néztem rá, mire ő csak hálásan bólintott egyet.

- - - - -

Kint a bank autómatájánál levettem az összeget amit már előre kigondoltam magamnak, majd a táskámban lévő borítékba tettem egy részét, a másikat a pénztárcámba.

Ezután leültem az épület elé helyezett padok egyikére.
Üldögéltem már néhány perce, így megnéztem hány óra is lehet.

7:18 mutatta a telefonom.

De nem sokkal ezután, ki is lépett a hatalmas üvegajtón az, akit vártam.

— Mi járatban vagy erre? -kérdezett ő először.

Felálltam, hogy végre elinduljunk, haza.

— Pénzt vettem ki a bankból. A családom küldte, mivel még mindig nincs munkám. -néztem el oldalra, mintha nézelődnék. Pedig csak nem akartam a kék hajú férfi szemeibe nézni.

Szégyelltem, hogy munka nélkül élek huszonöt éves létemre, és a nagyim tart el.

— Értem. De nincs ezen takargatni vagy szégyellni való. -húzta meg vállait.
— Ne add fel, és meg lesz az a munkahely. -vette ki kezeit a zsebéből.

Elismerően bólintottam. Mert bizony igaza volt és jól estek bíztató szavai.

— Na és te? Mi járatban voltál? -kérdeztem.

— A hug- vagyis, hát, mindegy. -rázta meg a fejét.

— Nem szeretnék tolakodó lenni, nem kell válaszolnod, ha ennyire magánügyi. -néztem felé.

Jimin nem szólalt meg, majd csak jó pár perc múlva, mikor egy kisebb kávézóhoz értünk.
Megállt előtte, engem is megállásra késztetve.

— Gyere, üljünk be ide. Szeretném valakinek elmondani. -nézett rám.

Majd közösen elindultunk az ajtó irányába.

Mégis, mit mondana nekem, a híres Park "különcködő" Jimin?