A 70-es évek Arkansas államában, egy meteor által kiszakított duzzasztó gát árvizet okoz egy erdei kisvárosban. A tánczenéről híres várost megtöltő vízben idővel felbukkannak az űrsziklával érkezett rémségek. Totális borzadály időszaka köszönt be a...
"Miért pont kalmárok?" – kérdezte magában a látnoki képességekkel megátkozott cowboy, miután az ijedtség mint katapult, úgy repítette vissza az éber valóságba.
Lázálmában sötét volt. Egy mocsaras erdőben nyílott tisztáson találta magát, egy nagy víztömeg partjánál. Vékony holdsarló tündökölt a fényfoltos égbolton. Sejtelmes kurutty koncertet adtak a békák, mely egybefolyt a kabócák idegtépő ciripelésével. Mind elhallgattak, mikor a cowboy megpillantotta a túlsó parton álló sírkeresztet.
A korhadt fakereszt előtt térdelt egy gyászoló apáca, zokogva. Tónyi könnyet sírt a sírt sirató. Maga a könnycseppek gyűltek eme erdei tavacskává. Hirtelen, a cowboy rettenetesen erős ragaszkodást kezdett érezni: muszáj volt megtudja, ki van ott eltemetve.
Elkezdte megkerülni a könnytavacskát. Minimális alkonyfény világította be a felszínét. A mozdulatlan víz fejjel lefelé tükrözte a partmenti fák ágazatait, melyek kolosszális kalmárok csápjaira emlékeztették a cowboyt. A látványtól hideg szaladt végig a gerincén, ami teljesen eltántorította azon ötlettől, hogy akár át is úszhatna vágyának tárgyához.
Miközben haladt a fekete folyadék peremén, tekintetét az árnyéklepte apácára fixálta. Várta, hogy a szeme jobban megszokja e nyomasztó homályt. Készült tekinteteik összetalálkozására, de hiába.
Amikor visszanézett a lába alatti partra, feltűnt, hogy az jelentősen meghosszabbodott. Minden léptével tovább növekedett a folyékony akadály kerülete. Egyre jobban akarta tudni, kié az a sírhely, de egyre több tér választotta el tőle. Futásnak eredt.
Az iramosodó vágtatással a tóból tenger lett; tengerből óceán; óceánból maga a jéghideg világűr.
Felfoghatatlan időmennyiség elteltével érkezett meg. Eonokat öregedett. Lenézett a kezeire, és szörnyülködve konstatálta, hogy már alig maradt rajtuk puhaszövet. Mumifikálódott ujjait az apáca vállára helyezte, mire az megfordult. A szerzetesnői fejfedő alól egy koponya nézett vissza a cowboyra.
Reflexesen a revolvere után nyúlt, de megállította a sajnálat. Az apáca könnyel megtelt szemgödrei ellensúlyozták az élő halálfej okozta borzadályt. Nem félt tőle a látnok, továbbra is a kíváncsiság hajtotta. Átirányították tekinteteiket egymásról a jelöletlen keresztre.
- Ki nyugszik itt, nővér? – kérdezte mélabús hangnemben.
- Egy meggyilkolt – jött a válasz a tátogó koponyából. – 1919 őszén született.
- Különös. Énmagam is.
- Neirin Rowland néven ismerte a világ... Míg ki nem pusztult mindenki.
- Így már érthető – sóhajtott keservesen.
Közelebb lépett a betömetlen sírgödörhöz, hogy jobb szemügyre vegye a tartalmát. Furcsa módon, a halottas ládát föld helyett csak néhány kitört zongora billentyű lepte. Lenyúlt a látnok cowboy Neirin Rowland, hogy kinyissa a koporsó fedelét – és bizony, önmagát látta odalent. Együtt oszlott a köré tekeredett csápokkal, melyek kiszorították belőle az életet.
* * *
A sokk hatására helyszínt váltott a vízió. Egy kisváros parkjába keveredett a látnok. Éjszaka volt és áradás, mintha kiöntött volna egy folyó a közelben. Kis híján térdig érő vízben mászkált. A parkon kívüli utcalámpák fénye átszűrődött a fák között, adva egy kevés, sárga világot.
Ez tette többé-kevésbé láthatóvá azt a rémséget: hirtelen olyan nagyot toccsant a víz a cowboy mellett, hogy azt is hihette volna, egy aligátort háborgatott meg. De egészen más volt az: egy piros bőrű lábasfejű jött fel a barna lé felszínére, majd fürgén elúszott a látnoktól.
"Egy kalmár?!" – tűnődött a belső hangja.
Mit kereshetett itt egy tízkarú tengeri ragadozó? A lázálom tapasztalója valamiért úgy érezte, hogy élete egyik legfontosabb kötelessége, hogy kiderítse ezt. El kellett kapja, utána eredt.
Beljebb haladva a parkban, a víz tisztább lett. Csak ekkor vált jól kivehetővé a lény tényleges mérete. Másfélszer olyan hosszú lehetett, mint a cowboy magas. Váratlanul megfordult, és rátámadt az üldözőjére.
A lény gyorsan a látnok lábai köré tekerte a sajátjait. A látnok összerogyott, majd mind a tíz, tapadókorongos láb átkúszott a felsőtestére. Mint hínárba gabalyodott úszni-nem-tudó, úgy kapálózott a szoros csápok között. Ahogy a sáros vízben vergődve próbálta letépni a nyaka köré hurkolt csápot, az átalakult egy jókora kígyóvá. Miközben farkasszemet nézett vele, a kígyócsáp megszólalt:
- Ne ellenkezz, Neirin! Maradj mozdulatlan! Csak így oszthatjuk meg veled, amit tudnod kell – ezzel kinyújtotta a villás nyelvét, és a látnok orrnyílásai felé közelített vele.
Ekkor minden erejét kirobbantotta magából a cowboy, hogy ne kerüljön az a vékony, nyálkás nyelv az orrába. Eltörte a kígyó nyakát, lerugdosta magáról a kalmárt, és menekülni kezdett.
Ahogy egyre mélyebbre haladt a park farengetegébe, a kisvárosnak nyoma veszett, és megint a vadonban találta magát. Az esti homályba takarózott őserdő túlsó végén kilépve, ismét nagy víztömeg partjához jutott. Arra sem volt ideje, hogy megkérdezze magában, Vajon ez is az apáca könnytengere?
Még előtte megdöbbentette egy felettébb váratlan esemény: a holdfényes vízfelszínből bálna szerűen dugta ki a fél testét egy Kraken méretű kalmár. A törzse bőségesen tüskézett volt, csápjai fogazottak, szeme akkora, mint egy tányér. Mihelyst belenézett a cowboy abba a másvilági látószervbe, meghallotta a szörny telepatikus figyelmeztetését:
A mély, ordító hang a felriadás után is visszhangzott a fejében egy darabig. Felült, hogy kifújja magát, de nem szándékolt elmélázni ezen legújabb vízióján. Nem feltételezte, hogy ez alkalommal is a tényleges eljövendőt látta volna meg. Ahhoz túl szürreálisnak hatott az egész.
Visszafeküdt, remélvén, hogy egy szebb álom majd elfeledteti.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
