Boogie-woogie falva inváziója

5) A cowboy és Walter

Vasárnap délelőttre, a tegnapi csepergés épp egy kicsit fokozódott. Szaporátlanul hullajtotta könnyeit a halványszürke égbolt. Az árvíz tovább folyt, sekélyen, kis iramban, de kitartóan.

Esőhozó Sasfióka viszonylag jól kialudta magát. A szűnni nem akaró árvíz csobogása nem zavarta annyira, mint az előző éjszakák fémes zajai a rezgő tehervagonban. A száradó ruháiban való didergés is abbamaradt, miután megvacsorázott ananásszal, és a jóllakottság elszenderítette.

Egy fából épített, régi fészerben ébredt. Lefejtett kukoricát tartalmazó zsákokon aludt. A zsákok elég magasra voltak halmozva, nem érte el a kölyköt a fészerben ingadozó vízszint.

Épp a szerszámos kamra deszkái között kikukucskálva mérte fel az udvart, ahová tegnap este bemászott. Arca szinte odaragadt a falhoz, miután meglátta az odakint munkálkodó, kalapos férfit. Ő biztos a fészer melletti ház tulajdonosa, gondolta. Az udvar elbarikádozásán dolgozott.

A házhely, ahová beszökött Sasfióka, Springville perifériáján volt, az utolsó házszám egy erdőben végződő mellékutcán (kénytelen volt túlhaladni a városközponton, miután felfogta, hogy ott nem fog menedéket találni). Szomszéd házak csak balra és szemben voltak, jobbra már kezdődött a farengeteg. Az udvar alacsony kőkerítéssel volt körbe vonva, ami kint tarthatta volna az utcán hömpölygő vizet, ha nem lett volna ajtaja. Az itt lakó férfi épp a kerítésajtót próbálta elrekeszteni.

Hullámokat indítva araszolt az átlátszatlan vízben. Egy félmázsás homokzsákot cipelte az ajtóhoz, már a negyediket. Az első után Sasfióka majdnem leleplezte ottlétét, kacajjal. Ugyanis, míg nem volt valami szilárd, amire rádobhatta volna a válláról a zsákot, egyenest a bokán túl érő vízbe lökte, ami aztán szépen felcsapott az arcába. Erre a cowboykalapos fickó olyat káromkodott, hogy az ég is majdnem kikékült. A fiú ekkor lefogta saját száját, majd miután elmúlt a nevetés ingere, megbontott egy újabb gyümölcs konzervet. Reggelizés közben leste, mit ügyködik a kalapos.

Szórakozott kedve rögtön átváltott ijedelembe, mikor észrevette, hogy a férfi kifogyott a zsákokból, amikbe eddig lapátolgatott a ház hátánál lévő homok halomból. Elindul a szerszámos kamra felé, bizonyára azért, hogy kiürítsen párat az esőhozó indián gyerek alatti kukoricás zsákok közül.

Sasfióka felkapta a tarisznyáját, ismét vízbe ugrott, és elbújt a rozoga satupad alá. A sáros, hideg, hegyi folyóvízben hasalva, maga elé húzott egy vedret, hogy takarja valami.

Kinyílott az ajtó, belépett két nagy gumicsizma, és egyből a satupadot vették célba. Odasétált, de még mielőtt lehajolt volna, hátrébb tolta a kopott kalapját – talál azért, hogy kevésbé árnyékolt arccal mutatkozzon be – de inkább berögzült reflexből, hogy ne csorogjon ki a bőrkalap karimájában összegyűlt esővíz, illetve annak felettébb értékes tartalma.

- Már a reggel láttalak – kezdte a cowboy, a korát meghazudtolóan tiszta, mély hangon – mikor kibújtál megnézni, ahogy a szomszéd kutyája lubickol az ő udvaruk vizében... Hogy kerültél ide?"

A fiú nem válaszolt. Érdeklődő, kissé rémült szemekkel bámulta a guggoló cowboyt, és a konzerves tarisznyába kapaszkodva didergett. Gyermeki intellektusa felismerte rajta a megbízhatóság jeleit, ösztönös szinten mégis félt ettől a középkorú férfitól. Ami érthető volt; felnőtteket is nemritkán intimidált ez a bizonyos Neirin Rowland, majdnem mindig akaratlanul.

A résnyire összehúzott szemhéjai, illetve az állandóan viselt kalap árnyéka miatt sokaknak nehéz volt megállapítani írisze színét. Olyan éles arcvonásai voltak, hogy borotválkozás közben inkább a penge volt vágással veszélyeztetve. Képe mint egy gyalulatlan deszka, borostája akár a csiszolópapír, tenyerei terméskő szerűen érdesek és kemények.