Boogie-woogie falva inváziója

21) Háromszáz lóerős megváltás

- Hol... Hol vagyok? – kérdezte Aretha elgyengült hangon és hosszúakat pislogva, amint magához tért a száguldó teherautóban.

Nem válaszolt senki. Csak a bivalyerős motor zúgását meg a kerekek által felcsapott vizet lehetett hallani a sötét utastérben. Félig kinyitotta a szemeit, apránként konstatálva, hogy mi történik. A szűk kabin dupla ülésére volt ültetve, Roderick és Umbachi közé. Az ájultságból való visszatérés utóhatása miatt még kábán mérte fel a többieket.

Először jobbra nézett. Homályosan látta az ajtó mellett ülő tanár urat. Ahogy tisztult a kép, megmutatkozott a fájdalom Fineman arcán. A temető óta hiányos fogazatával vicsorított kínjában, a hasfalát fogva. Az ujjai között kicsorgott a vére.

A kábultságtól fel sem fogva, hogy a professzor állapota súlyos, balra pillantott. Sasfióka a saját füleit lefogva ült a sebességváltó mellett, lefelé nézve, hogy ne is lássa, mi folyik épp. A homlokán négy vérző csík sorakozott párhuzamosan.

A kormánynál ülő Rowland csuromvéres inggel ügyködött azon, hogy kikerítse a vadászpuskát a beragadt biztonsági öv alól. A törpenövésű kétéltű már szinte kapaszkodott a kalapkarimába, annyira megfélemlítette a sok mozgás, a nagy zűrzavar, a készülőben lévő összecsapás.

Aretha csak ekkor nyerte vissza eléggé az eszméletét ahhoz, hogy észrevegye a magas teherautó motorháztetőjén lapuló agymosottat. A szélvédőn befelé bámulva kapaszkodott, kiéhezett ragadozói szemekkel. Az ijedéstől akkorát palpitált a lány szíve, hogy azt hitte, ez volt az utolsó összehúzódása.

Mire Neirin sikerült kiszedje a biztonsági öv alól a kiürült shotgunt, már jött a következő kanyar. Nagyot fékezett az elöntött utcán, de nem elég nagyot ahhoz, hogy lerepítse a felbőszült potyautast. A kanyarban megállva, leeresztette a sofőroldali ablakot, ami rögtön odavonzotta a sovány, hímnemű zombit. Mivel már a bandolier is üres volt, újratöltés helyett egyszerűen felállt az ülésből, kihajolt az ablakon, letörte az útban lévő visszapillantót, majd addig ütlegelte a puskacsővel a támadót, míg ki nem verte az egyik szemét. A parazita gazdatest legurult a motorháztetőről, a veterán pedig véletlenül felemelte a talpát a kuplung pedálról, ezzel lefullasztva a gépet.

Pánikosan próbálta újraindítani a vaksötét utcán. Az első néhány kulcsforgatással csak felköhögött a motor, egy-egy másodpercre felkapcsolva az elülső lámpákat. A fényszórók be-bevilágították az elárasztott úttestet, szaggatott képkockák formájában megmutatva az esőt meg a feléjük úszó rémségeket.

Az ideiglenesen hipnotizált űrkalmárok – melyek ezelőtt tisztes távolságot tartva követték a megigéző dallam előadóit – immár jobban ki voltak rájuk éhezve, mint eddig bármikor. Ragaszkodtak a következő adaghoz, azonban a lejátszó elveszett, a lőszer elfogyott, a teherautó tankja pedig majdnem kiürült.

Felmászott a sofőroldali létrán a levert agymosott, és félszemű, veszett ábrázattal üvöltött be az ablakon. A dühroham emelkedett vérnyomásától még jobban ömlött a vörösség a hiányos szemgödréből. A gyerek és lány felsikítottak.

A cowboy erőteljesen kinyomta az ajtót, ismét lelökve a zombit, majd elforgatta még egyszer az indítókulcsot. Újraéledt a hatkerék-meghajtású monstrum. Elkezdte kiszívni a tankjában maradt utolsó néhány deci benzint, és már repesztettek is tovább.

Jókora abroncsok alá préselték az útjukban álló űrlényeket. A kidöntött póznákon is gond nélkül áthajtottak. Felkapcsolt ködlámpákkal raliztak Springville utcáin, pusztítva a veszélyeket és keresve a segítséget.