Boogie-woogie falva inváziója

Epilógus

Temetésre mentek Aretháék. Mindenki elmondta végső búcsúját, békés pihenést kívánva az elhunyt hősnek. Rájuk esteledett. A megboldogult bajtárs megtisztelése végett maradtak a halotti toron.

Habár a lakoma csak piknik volt, a gyászszertartása pedig Walteré. Az is csak jelképes. Talán még élt, elveszve valahol ebben a szelídebb vadonban, félúton Springville és a megsemmisült erőmű között. A folyó mentén piknikeztek, tábortűz mellett, csillagok alatt.

Mind a négyen eljöttek megemlékezni a különleges kis bestiáról. A gazdája is itt lehetett. Mr. Rowland nem halt meg, mert igazából sosem került a szervezetébe a varangyméreg egy halálos dózisa. Csupán annyi, amiből hat hét alatt lehetett kigyógyulni.

Eltelt másfél hónap. A látnok ezúttal ennyit betegeskedett az extraadag toxintól. Már teljesen helyrejött, ünnepelhettek. Abból, hogy túlélte, biztosan tudhatták, hogy nem nyelte le Waltert, míg önkívületi állapotban sodródott a vadvízben. Bizonyára csak kiugrott a tátva hagyott bagólesőből.

Kétéltűként nem fulladhatott meg. Mint egyszerű, igénytelen állat, elszakadásukat követően valószínűleg ő is ugyanúgy be tudta gyűjteni a fennmaradásához szükséges táplálékot, mint egykor az emberek. Könnyen elképzelhető, hogy még mindig a környéken éldegélt, valahol a visszaapadt folyó közelében, ahol sosincs szárazság. Az itteni, most is koncertet adó béka populáció némely brekegései talán az övéi voltak.

Azért éppen ide – Sasfióka kifejezésével a cunamin szörfözés helyszínére – jöttek piknikezni, mert tényleg meg akartak emlékezni az apró varangyról, ott, ahol közös traumán ment át a gazdájával. Megérdemelte, hisz bizonyos szemszögből tőle származott az invázió megoldása. Ráfoghatjuk Neirinre, vagy a kizárólag az ő fejében létező apáca múmiára, de végül is Walter mámorító mérgének ajándéka volt az űrkalmárok elűzésének nyitja.

Nem sokkal a visszavonulás után, az árvíz is abbamaradt. Boogie-woogie falva ismét leapadt, és ezúttal jó okkal hitték, hogy maradandóan. Az összeomlott gát mögötti vízszint is lement, feltárva a duzzasztóban maradt titkokat. Az erőművet már nem lehetett restaurálni, helyette rákapcsolták a városkát az állami hálózatra. Visszaállt a rend. Elkezdődött az elmélkedés és titkolózás.

Értesítették a kormányt. A katonaság megtalálta a leeresztett duzzasztó iszapjában a "meteoritot", avagy a kettényílt fémgömböt. Hogy ez tényleg az első ikra-generáció szállítóeszköze volt, azt csakis Rowland úr szavára alapozhatták. A helyiek számos állítását csekély tárgyi bizonyíték támasztotta alá. Mint például az utolsó özönvízzel behozott és bennmaradt ikrák meséje. A strucctojás méretű, mozgásképtelen ikrák természetesen nem vonulhattak el a már kikeltekkel. Az árvíz abbamaradása után az irtózó lakosság állítólag összegyűjtötte és elpusztította őket, mind egy szálig. Szerintük nem bizonyíték kellett – hanem nyugalom azt illetően, hogy sosem kelhet ki több.

Egyesek azt hitték, az utolsó áradás által szétoszlatott rovarölő szer űzte el a lényeket. De ez nem magyarázza meg azt, hogy miért másztak ki a paraziták minden egyes agymosott orrüregéből, mialatt zengett a város az erősített boogie-tól. A túlélő agymosottak mind visszanyerték ép elméjüket, saját személyiségüket. A kiömlött DDT koncentrációja túl alacsonyra csökkent a hatalmas víztömegben. Csak ahhoz volt elég, hogy a folyót beszennyezve okozzon egy kisebb ökológiai katasztrófát egy megyével arrébb.

Ez volt az oka annak, hogy Neirint nem kezelték hősként. De legalább gyilkosként sem. Egyetlen halálesettel sem hozták összefüggésbe. Charlie holttestét még a koncert napján eltüntette a lakásából. Nem gyanakodtak rá, sosem kellett magyarázkodnia, hogy nem is igazán ember volt az, aminek megadta a kegyelemdöfést. Az 88 Keys táncklub körül lerendezett tömeggyilkosságot sem lehetett rábizonyítani. Azokat a hullákat még aznap este megették a csillagközi polipok, akárcsak a Shoemaker's Street elgázoltjait.