*MÁSFÉL ÓRÁVAL KÉSŐBB*
Elkerülhetetlennek vélt halálukat várva, minden perc egy életnek tűnt a padláson.
Tágas, régies építésű padlásszoba volt ez, telepakolva elfeledett, porlepte kacatokkal. Idefent nemhogy áram, de még olajlámpa vagy gyertya sem volt. Szerencsére jött odakintről némi természetes világítás, ablak nélkül is. A hőszigetelés mentes tetőzet tartalmazott néhány fémrácsos szellőzőcserepet, ezek engedték be a délutáni napfény egy-egy halovány nyalábját. Szürke, sápadt homályban hallgatóztak.
A tető résein átfújó szél olyan süvítést hallatott, mintha egy katakomba kísértete figyelmeztette volna őket valamire. Ha ez a hang ne lett volna elég idegtépő, az emeleti folyosón nyüzsgő űrkalmárok csiripelése sem akart szűnni. A már kilencven perce tartó vergődés nemhogy nem merítette ki őket, épp ellenkezőleg, egyre jobban bezsongtak a frusztrációtól. Fáradhatatlanul iparkodtak feljutni a padra. A padlásfeljáró létra tetején váltogatták egymást, törekedve kinyomni a felfelé nyíló ajtót.
A keményfából készült csapóajtón térdelt a két férfi, egyre kényelmetlenebbül. Nem nyúlhattak el. Ügyelniük kellett, hogy a talpaik, tenyereik is jó helyen támaszkodjanak, nem kilógva a padlóra. Súlyuk egésze a zármentes ajtóra kellett nehézkedjen. Azonkívül egy seprűnyelet tartottak a felettük elhúzódó gerendához, hogy azzal is jobban lenyomhassák magukat. Ez másfél óra elteltével iszonyatosan megterhelővé vált, akárhányszor is cseréltek, hogy ki tartja a rudat, s ki tenyerel le. Hátukat fájlalták, térdeik hólyagosodtak, megannyi izmuk begörcsölt.
Nem maradt hely a csapóajtón Arethának. Fél lábbal rá-ráállt a sarkára, de az első óra után ennyivel sem bírt segíteni. Nem amiatt, hogy hasítóan fájt a vádlija. Hanem mert már nem tudta elviselni Sasfióka zokogását.
A gyermek végigsírta eme kilátástalan bezártságot. Úgy kapaszkodott Walter befőttesüvegébe, mint aki elköszönni készült a kis varangytól. A lány babusgatva csillapította, összekuporodva vele a szúrágta padlón. Még feszültebbé tette a légkört a férfiak közt kitört veszekedés:
- Nagyon rossz felé halad ez! – mondta a kalap alatt izzadó Neirin, rettegés és düh kettős érzésével. – Ezek nem fognak elmenni, míg élünk!
- Ne most légy pesszimista, barátom! Csak most ne! – csitította Roderick, verejtéktől átázott ingben és öltönynadrágban tartva a seprűnyelet.
- Te is hallottad mennyit forgatták Pault! Szerintem egy deka húst nem hagytak a csontjain! Ezek nem nyugszanak, míg jól nem laknak belőlünk!
- Fogd be! Én sem ettem tegnap délután óta! Vedd át a seprűt!
- Hagyjuk ezt, így nincs esélyünk! Van egy-egy revolver nektek, a puskával én bánok gyorsabban... Ledobunk valamit elterelésnek, aztán... Ha kell, lemegyek közéjük!
- Felejtsd el, úgy garantáltan feljutnának! Túl sokan vannak!
- NEM AZÉRT ÉLTEM TÚL A D-NAPOT, HOGY HAGYJAM EZT MEGTÖRTÉNNI! LE FOGOK MENNI! ÁLLJ FEL, AZ ÚRISTENIT!
- ROWLAND! – az alacsony vércukorszint okozta veszélyes türelmetlenség állapotában nézett farkasszemet a mellette térdelővel. Aztán mégis támadt jobb ötlete a verekedésnél. – ARETHA!
A lány könnyben ázó szemekkel pillantott rá.
- Nem bírjuk így sokáig – ezzel eldobta a seprűt, és letenyerelt az egyre hevesebben döngölt ajtóra. – Te meg a gyerek... Ketten hátha... Próbáljátok idetolni azt!
YOU ARE READING
Boogie-woogie falva inváziója
FantasyA 70-es évek Arkansas államában, egy meteor által kiszakított duzzasztó gát árvizet okoz egy erdei kisvárosban. A tánczenéről híres várost megtöltő vízben idővel felbukkannak az űrsziklával érkezett rémségek. Totális borzadály időszaka köszönt be a...
