Tilos, de nem bánom:)

15.

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

Lassan ment a háza felé. Volt a város közepén egy sokkal jobban gyermek barátabb játszótér, ahol a gyermekek boldogan játszottak együtt, abba bele sem gondolva, hogy egyszer az ő barátja majd utálni fogja, vagy már nem is lesz. Most már tudta, hogy egy dolog segíthet az állapotán, az alkohol. Nem szokott magával vinni a munkahelyére alkoholt, de most lehet ezt meg fogja változtatni. A laposüveg - csak megnevezés - volt egyedül az ő barátja. Lehet vele szívesebben házasodott volna meg, sőt, biztos.  A nászéjszaka estéjén is szívesen ivott volna többet, de a felesége kivette a kezéből és megitta. Biztos, hogy egy alkoholista. - gondolta magában Soviet. Nem akarta kimondani, de azt szerette volna, hogyha nem is lett volna a gyermekkora legszebb két hónapja. Jobb lett volna, ha nem is találkozik Reich-al, jobb lett volna, ha nem lesznek barátok és nem megy többet ki arra a játszótérre többet. Fájt neki az a két hónap, fájt neki, hogy nem akar többet visszamenni a múltba, amiről egész életében álmodott, de el kell engednie ezt az emlékét. Nem akart többet találkozni Reich-al.

Mikor megérkezett a kívánt úti célhoz, látta, hogy még nyitva van az alig egy házzal arrébb lévő kocsma, gondolta bemegy és vesz magának valamit, mert még nála volt az a cservonyec, amit  reggel rakott el magának. Nagy volt benn a nyüzsgés, de nem sokország volt ott. Vett magának egy üveg vodkát. Leült egy piros-fehér-zöld és közepén egy koronás címerű ország mellé, azaz leült Magyar Királyság mellé, akit nem ismert fel. Nem tudta miért, de megkérdezte:

- Te miért iszol?

- Trianon. - mondta nyugodt hangon, de látszott a szemében, hogy nagyon mérges az említett eseménytől. Aztán folytatta oroszul. - és te?

- Nem is tudom, asszony... talán azért, mert szeretek, vagy, mert szeretek részeg lenni, azt állapotot.

Nem tudta miért, de végig hallgatta azt is, amit később mondott. Arról, hogy hogyan érez azok az országok iránt, akik megfosztották őt attól a területtől, ami jogosan az övé, volt. Furcsa volt megosztani egy olyan országgal olyan dolgokat, ami mással sem szokott nemhogy, akit nem is ismer. De... erre valószínűleg nem fog emlékezni, viszont arra igen, hogy mennyi lesz ennek a sok pálinkának az ára.

-  Bassza meg! - mondta ezt most már magyarul, mert kiöntötte a pálinkáját.

- Te tudsz magyarul? - ismerte fel a nyelvet.

- Magyar Királyság vagyok, valószínűleg tudok magyarul. - nevetett. Részeg volt, nagyon, de elment egy következő körért.

- Le tudnál nekem fordítani valamit? 

- Hogyne, de nem lesz ingyen - Szovjet a szemébe nézett értetlen szemmel - csóró vagyok, ne nézz rám! - majd beleegyezett Soviet, és leírta egy erőst gyűrött papírra, hogy mit kellene lefordítani. -  Я тебя люблю... (szeretlek) kinek akarod ezt adni? Nem az van, hogy te házas vagy?

- Nem mindegy az neked? - majd kivette a kezéből a papírlapot és visszarakta a gyimnasztyorkája zsebébe. - Na, viszontlátás! - azzal ki is ment.

- És a fizetség? He?! - kiáltott utána, de ezt Sowjetich meg sem hallotta, vagy nem akarta hallani.

Eldöntötte, hogy ki fog menni a játszótérre, és várni fogja Reich-ot, hogy megmondja majd mindezt. Aztán az is eszébe jutott, hogy még nagyon fél óráig sem tudta betartani azt, amit akart. Bár, nem is nagyon zavartatta magát. Nem tudta eldönteni, hogy most csak álmodta azt, hogy ki akar vele jönni és együtt lenni vele a játszótéren, vagy tényleg igaz. Egy módon deríthetem csak ki - nevetett magában. Végül leolvadt a pofájáról a vigyor, mert nem volt ott, nem volt azon a helyen, ahova egész gyermekkorában kijárt, hátha ott van egyetlen barátja. Már épp indulni akart volna, de feltűnt egy alak. A Nap már lemenő félben volt, és rájött, hogy Reich azért jött ki, hogy megnézze azt. 

- Maga is sz-szereti a naplementét? - nem tudta miért dadogott és miért kérdezi meg azt, amit már egyszer megtett. 

- Igen. - hangja most nem volt magabiztos, nem volt komoly, látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Soviet közeledni próbált, de ő nem nagyon szerette volna. Szovjet elkapta a kezét és magához húzta, és megölelte. - Miért? Miért? Hagyjon már békén! - a hangja  úgy hatott a környezetre mintha lőttek volna.

- Pedig régebben szerette...

- Az régen volt, nem érti, hogy én oda vissza soha többé nem akarok kerülni?! - fájt nagyon, amit mondott neki, de ez nem állította meg Soviet-et abban, hogy tovább ölelje. Majd elsírta magát. - nem akarok magával soha többet beszélni, érti? Hagyjon már végre békén, és engedjen már el!

- Tud magyarul? Megfejtette már annak a karórának a szövegét?

- Ezt minek kéne magának elmondanom? Mit érdekli az magát?

- Mert nekem megvan.

- Nem érdekel, hallja, nem érdekel!? - Viszont a szemeibe sem mert bele nézni. Majd elengedte és majdnem elesett.

Mikor elsétált, Soviet ott állt és csak bámult maga elé. Tudta, már soha nem lesz olyan, mint régen volt, és ezt csak most értette meg, hogy mit jelent, hogy ez nem csak egy vicc, amit Reich jó kedvéből játszik, hanem tényleg nem akarja, hogy újra barátok legyenek.

Dritte Reich

Futott hazafele, mert nem akarta elhinni, hogy mit tett. A lába alatt ropogott a lehullott falevelek, a fű és az elszáradt gallyak, de ahogy kapkodta a levegőt azt jobban lehetett hallani. Valóban nagyon tetszett neki régen, ha megöleli, de most nem szabadott volna. Most is csak azért ordibált vele, mert ez volt neki megszabva, ezt kellett neki tennie. Lassacskán megnyugodott és el kezdett visszafele menni, Szovjetunióhoz. Maga sem tudta miért, de ezt tette. Furcsa érzés volt, hogy nem az apja által megszabott szabályok szerint él, de most nem nagyon érdekelte. Látta, hogy Soviet már elment. Ez nagyon rosszul érte őt.

Visszafordult és a házához ment, benn természetesen ott volt Italy, és most valahogy nem tudta azt mondani neki, hogy jaj, de szereti, mert nem így volt. Sokkal inkább egy nagy és erős ország karjai közt akart lenni, és ott is maradni. 

- Hol voltál eddig? És te sírtál?

Italy hangja aggódó és gondoskodó volt, de ezt nem érdekelte Reich-ot, ott hagyta azzal a mondattal, hogy hagyja békén őt, most nem kíváncsi semmire, csak egyedül akar lenni. Majd be is zárta az ajtót kulcsra, hogy ne jöjjön be rajta senki. Viszont megjelent egy olyan személy, aki meg sem volt hívva.  Német Birodalom, a személy, akit az egyik legjobban utált Reich, de volt egy ország, akit mindennél jobban utálta, saját maga. Azért, mert megbántotta azt a személyt, aki egyáltalán nem akart volna, Szovjetet. Eldöntötte, hogy ezentúl nem fog úgy bánni Soviettel, ahogy eddig. Majd kopogtatás hallatszott az ajtó túlsó oldaláról. Hátra fordult az ágyon és kissé felszisszent, és meglátta, hogy egy papírlapot csúsztatott be Italy, amin az állt, hogy az apja itt van és szeretne vele beszélni. Reich egy kicsit rendbe szedte magát és lement hozzá.

- Mit óhajt- de nem tudta befejezni, mert közbe vágott ( a kezével is ) G.E.

Majd elmondta neki megint azt a monológot, amit szokott, hogy mit nem tehet meg, és mit muszáj. Hirtelen megint tíz éves akart lenni, hogy futkorászhasson Szovjethez, és tudja titkolni mindezt.

Ha tetszik ez a ff, akkor meg kell azt mondanom, hogy nem az lesz a vége, hogy összejönnek, attól egy cseppet hosszabb. (Nem tudom mennyire lesz hosszú, de felosztottam kb. 6-7 részre - valószínűleg ez még változni fog - és ebből még csak másfél rész telt el, sz'al, messze van még a vége!)

1277 szó/words