Tilos, de nem bánom:)

23.

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

- Szia. - köszönt, majd átölelte Reich-ot. - hiányoztál.

Reich állt és nem értette, hogy most mi történik.

- Azt hittem, hogy tovább maradsz a szüleidnél. - ölelte vissza, hogy ne legyen túlságosan furcsa.

- Nem is örülsz nekem? - kérdezte Italy kissé szomorkásan hangulatban.

- Dehogynem... - Reich nem érezte most azt a leírhatatlan dolgot, amit még akkor érezett, mikor elment Italy. - de amúgy miért pont ma jöttél? Azt hittem majd olyan vasárnap fele fogsz jönni.

- Eredetileg úgy is volt, csak megszöktem. Nem nagyon szeretek ott lenni, mindig arra emlékezett, amikor csak ritkán találkoztunk. - nevetett egyet, hogy egy cseppet javítson a helyzeten. Reich egyáltalán nem akart ott lenni, ő inkább Soviet kezei között akarta volna érezni magát.

- Nem is volt az olyan ritkán... Hetente hányszor találkoztunk? Kétszer? - mintha nem tudná fejből.

- Igen, tényleg annyiszor volt átlagosan megbeszélésük apámnak és G.E.-nak. - nevetett újra. - ügyes vagy...

Ez a két szó, melyet csak Reich az anyjától hallott, újra nagyon mély sebeket tépetett fel, ami igaz be volt fedve kötszerrel, de nem volt fertőtlenítve, szóval, már nem emlékeztette minden rá, de bármikor belobbanhatott és az nagyon fájt.

Gyorsan arrébb lökte magától Reich, majd mégsem állt a szobájáig, ahol neki kezdett sírni. Újra az anyját akarta, és egyáltalán nem érdekelte volna, ha lekisfiúzzák, csak vele akart lenni. Vagy Soviettel. Bár tudta, hogy vele együtt tudna lenni, nem érezte elérhetőnek ezt az álmot. Imádta, de nem tudta elképzelni az életét vele. Nagyon is elakrata, de nem ment. Ezért még jobban elkezdett sírni.

A Reich halk hüppögése ütötte meg Italy fülét. Gyorsan odasétált Reich szobájának az ajtajához, és bekopogott. Észrevette, hogy nincs bezárva kulcsra az ajtó, ezért benyitott. Reich-ot látta a földön gubbasztva, és sírva. Odasétált mellé és leguggolt, majd féloldalasan átölelte.

Reich nagyon nehezen abbahagyta a sírást, majd Italy a szekrénynek döntötte mind a kettejüket.

Reich már megint úgy érezte magát, hogy talán Italy Empire is tudná helyettesíteni Soviet-et.

Bár ezt el is vetette elég hamar. Rájött, senki sem tudná helyettesíteni Soviet-et.

Majd Reich felállt és kisétált a szobából, az olaszt egyedül hagyva.

Lehajtott fejjel elment a játszótérig. Nagyon jól lehetett még látni, szóval Soveit még sehol. Ettől Reich még szomorúbb lett.

Észrevette a két vodkás üveget, az egyiknek még az alján egy-két kortyot is talált, ami egyáltalán nem volt finom. Lassan besötétedett, és valaki feltűnt a láthatáron. Mikor odaért felsegítette a földről Reich-ot, majd csak álltak egymás mellett. Majd Reich a semmiből átölelte Soviet-et. Ez egy kicsit meg lepte az oroszt, de hamar visszaölelte.