Tilos, de nem bánom:)

17.

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Egy rész akkor van meg, ha az 1000 szó megvan. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

Majd bementek ők is. Reich lehajtott fejjel ment fel a lépcsőn, aztán bement az irodájába. Megnyugodott, mert itt nem félt. Nem félt attól, hogy az apja vagy Italy Empire bejön az ajtón. Kihúzta az asztal jobb oldalán lévő legfelső fiókot, és kivett belőle egy levelet, amit még az apja asztalának fiókjában talált egyszer. A levél valami más nyelven íródott, mint a német. Megint elkezdte olvasgatni, de nem értett semmit sem belőle. Tudta, higy ez magyar, vagy valami hasonló nyelv, amiben létezik az ékezet. Hátradőlt székében, és olvasgatni kezdte, újra. Nem mert még soha magyar-német szótárat venni, mert félt, hogy az apja rájön.

Végül Japán kopogtatott az ajtaján, és benyitott.

- Jól vagy? - kérdezte, s most nem az a perverz mosolya volt az arcán, hanem egy kis aggodalom.

- Igen, miért? - válaszolt, s olyan gyorsan vágta be a fiók ajtót, mintha fizetnének neki.

- Mert még mindig nem hoztad le a határidős feladataidat. - nézett a szemébe, olyan nézéssel, mint aki tudja, hogy valamit csinál a másik, de nem fogja megkérdezni. - Szóval hozd le kérlek.

- Persze. - majd megfogta az asztalán egy kisebb köteg papírt és megindult kifele vele.

- Nem raktad vissza a levelet, csak bevágtad a fiókot. - fogta a fejét.

- Tényleg?! - majd odanézett. - tényleg!

Levitték a papír és Japan Empire rárakta Reich vállára a kezét.

- Mi jár a fejedben?

- Semmi, semmi, csak nem tudok aludni éjszakánként.

- Szeretném valamiért ezt hinni. - aztán a kezébe adta a mai munkáját - ebből az alsó tíz ráér majd jövő hétfőre, a többi viszont holnapra.

Majd visszament az irodájába. Majdnem megbotlott a lépcsőn, de megkapaszkodott a korlátban. Elgondolkozott azon, hogy Szovjet is elkaphatta volna. Nem tudja miért, de azt szerette volna, ha tényleg megtörténik.

Végül egész nap dolgozott és még a jövő heti munkáját is megcsinálta. Aztán indult haza. Látta, hogy pont előtte sétál el Soviet, ugyanazzal a kifejezéstelen arccal. Nem várta meg Italy-t, nem akart most senkivel sem beszélni. Csak rohant haza, hogy ledőljön egy cseppet. Azt akarta hinni, hogy ez csak egy hasonló rémálom, mint amit tegnap álmodott.

Bement a házba és leült az egyik fotelébe, aztán beleolvasott az egyik újságba. Arról volt szó, hogy Szovjetunió felesége terhes és hogy milyen boldogok. Ez Reich-ot még jobban felidegesített, csak azt nem értette miért. Ő csak barátkozni akart vele, nem kiábrándítani az ő feleségéből. Aztán hallotta, hogy kopogtatnak. Felállt és elsétált az ajtóig, látta, hogy Olasz Birodalom. Beengedte.

- Miért nem vártál meg? - kérdezte kedvesen.

- Nem beszéltük meg azt, hogy megvárlak, szóval nem is tettem meg. - válaszolta egyszerűen. A hangja azt az érzetet adta, hogy nem érdekli, amit cselekedik.