Tilos, de nem bánom:)

18.

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Egy rész akkor van meg, ha az 1000 szó megvan. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

Szovjetunió

- Ennek nagyon is örülök. - mosolyogva hajtott a Reich fejére a fejét. - de miért csinálta azt, hogy ellökött magától, amint magához szóltam? - összerezzen, amit Soviet is észrevett.   

- Ne beszéljünk kérem erről...  Nem szeretném elmondani... - meg akarta tudni, de ha nem szeretné, akkor nem firtatja tovább.

Csak álltak és ölelték egymást, abba bele sem gondolva, hogy ez mennyire lehet veszélyes.

-Maga is vissza szeretne kerülni a tíz évvel ezelőttre? 

- Igen! - örült ennek a szónak, válasznak. Bár nem biztos, hogy ezt várta, de ezt szerette volna hallani. Addig vártak és álltak egymás mellett, hogy eleredt az eső. - Ha szeretné... Jöjjön át hozzám míg el nem áll az eső... 

Ebbe  az orosz hamar beleegyezett, és már mentek is Reich házához. Az esőcseppek egyre nagyobb szemekben hullott és gyorsabban. Reich-on látni lehet, hogy fázik - bár e' öleléstől felmelegedett, de nem sokáig tartott -, amit Szovjetunió észre is vett. Megálltak, s Soviet átadta a gyimnasztyorkáját, amit Reich fel is vett. 

- De jól áll ez magán - nevetett - ha felveszem az ölembe, akkor nem fog a sárban  mászkálni. - Reich egy szempillantás alatt még veresebb lett. - jó?

Third megszólalni sem tudott a meglepetségtől. Egy aprót bólintott, aztán már magát a Soviet kezeiben találta. Reich számára minden lelassult és csak a másik arcát látta, ahogy egy kis pír és mosoly van rajta.  Pár perc múlva már a háznál találta magát.

- Honnan tudja, hogy itt lakom? - kérdezte meglepetten.

- Hát szoktam erre sétálni és már láttam, hogy ebbe a házba ment be. 

Reich elővette a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Hirtelen eszébe jutott az az emlék, mikor Sovietet hazavitte a ,,régi" otthonába, félt, hogy az apja megint ide fog  jönni. Megint meggondolatlanul cselekedett. Abba bele sem gondolva, hogy milyen bajba keverte ezzel Sowjetich-et is. Leültek két fotelbe és nézték egymást csendesen. Nem szóltak csak nézték egymást, mint első találkozásnál Reich. Nézte egymást némán az az ifjú és a szép... monstrum. 

- Ha ma nem áll el az eső... aludhatsz itt... 

- Nekem jó... - majd Third felállt és elment egy kis szobáig. Soviet majd' kiesett a fotelből, annyira nézte, hogy mit csinál a másik oda benn. Mikor visszajött, a kezében egy üveg volt található, amire az volt írva: Wodka. - biztos szeretné? 

- Úgy tudtam az oroszok úgy bírják az alkoholt, mint a németek a sört. 

- Igen... miért? 

- Hát, mert a németeknek olyan a sör, mint az anyatej. - egy kisebb mosoly látszódott meg a szája sarkában, ami Szovjetnek nagyon is tetszett. - Na, tényleg nem szeretne??

- Csak nem hiszem, hogy jó ötlet lenne lerészegedni, mikor holnap menni kell dolgozni... 

- Az összes vasárnapot így töltöm, mert berúgva sokkal jobb lenni, mint a nélkül. - aztán fogával kiszedte a dugót az üvegből, és egy húzásra lement a negyede. - elég könnyen be tudok b.szni. Ezért szeretek inni!

- Ne tegye! - nézett a szemével Reich egyik szemébe, aztán gyorsan kivette a kezéből az üveget. - Ne! Ezzel csak árt magának, kérem ne igyon!

- Ugyan miért ártanék? Csak annyit szokásom inni, ami még egészséges!

- Nekem nem úgy tűnt...

- Nem mondtam hányszor! Mondhatnám azt, hogy újra tíz éves vagyok, csak kétszer... bárcsak. 

- Mire mondta azt az elébb, hogy bárcsak?

- Tíz éves akarok lenni! Ha megölném magam, akkor tíz év múlva megint tíz éves lehetnék! - már vette is volna elő a pisztolyát, de Soviet kiverte a kezéből. - Nein! Ich brauche das! (Ne! Erre szükségem van!)    

- Hülye maga? Miért akarná magát megölni... - ezeket már könnyekkel küszködve mondta. - Ne tegye... kérem... - majd teljesen Reich vállára borult és elsírta magát. Nem sok mindent látott, de azt igen, hogy a könnycseppek, amik a az arcán folynak le, mind a Reich katonai egyenruhán végezték. - Miért?

- Ha ezt mondtam apámnak, mindig azt mondta, hogy mire várok ezzel kapcsolatban?! Sose próbált erről lebeszélni és mindig bátorított... Szóval... - le akart hajolni a pisztolyért, de valaki nem engedte. Ez a valaki erősen tartotta, hogy mozdulni alig bírt. - Miért?

- Csak ne tegye meg és elengedem, oké? - nézett vissza a Reich szemébe.

- Igen - válaszolta egyszerűen.

- Ígérje meg. 

- Ne-igen, megígérem. - érezte, hogy Soviet megint megölelte. 

- Köszönöm. - majd elengedte és felvette a földről a pisztolyt. Aztán elrakta a zsebébe. 

Egy ideig leült és nézte, hogy mit csinál Third Reich:  áll egy helyben és lehajtott fejjel és még ő sem tudja mit néz. 

- Miért tette azt az előbb, mikor nem akarta, hogy megöljem magam? - fordította most a fejét a fotelben ülőre. 

- Mert nem mindenki utálja. Tudja, mindig lesz valaki, aki szereti, bármit is tesz. - utalt magára. - Akik az igaz barátai, azok nem fogják elárulni soha. Bármit is tesz, mindenkinek neki fog  menni, mert az ön jó hírét próbálja védeni. 

- Árulja már el, hogy kire gondol most? - megint megjelent a szája sarkában az az apró mosoly, amitől szebb lett. 

- Japan Empire. Mindenki egy pletykás asszonynak véli, pedig ez nem teljesen van így. Magáról (Reich-ról) és Italy Empire-ről sose mondott egy rossz szót se, és pletykát sem terjesztett sosem. 

Elmosolyodott, csak most szélesebb, mint az elébb. 

- Azt hittem maga~ 

- Nem. Mármint ezt én nem szeretném eldönteni, mondja meg maga! - nevetett kínosan. 

- Lehet, hogy... - hirtelen kopogtak. - Kérem menjen be abba szobába! - ijedt meg és mutatott a saját szobájára. 

Az ajtóra vezette a tekintetét, majd még vagy háromszor átgondolta, hogy ki is nyissa azt az ajtót, vagy ne. Végül lassan odasétált és átkozta azt az országot, aki ott áll az ajtó előtt, hogy pont egy ilyen jó pillanat közepén akar bejönni. Az ajtóban az apja áll, mint azt gondolta.

- Jó estén... mit óhajt az úr? - törülte le végül teljesen az arcáról a mosolyt Reich. 

- Csak a szokásos napi ellenőrzés.

- Á, hogy úgy. Akkor nem mindegy az magának, ha annyit mondok, hogy minden rendben?

- Nem, ezt miért is gondolnád? Hülye vagy te, és nem is fogsz változni sosem! Ó, miért nem tetted meg sosem azt, amit a pisztollyal mondtál?! - ez cseppet elszomorította Reich-ot, de próbált nem ezzel foglalkozni.

- Azért, mert talán az apám utód nélkül halna meg, és végül kihal- érezte, hogy valami bizony félbe vágta a beszédben. E' az apja keze volt.

- Hogy merészeled magadat az én utódomnak nevezni? Egyáltalán mi ez a hangnem? - erre tudta Reich, hogy ne válaszoljon, mert semmi értelme nem lenne. - Még mindig nem vagy több egy hasztalan országnál! Egy szerencséd van, hogy nem öltelek meg, mikor az anyád meghalt, mert... - egy pillanatra elhallgatott, aztán újra megszólalt - Takarodj a szobádba!

Ennek egyfelől örül, hogy legalább meg szabadult az apjától, másfelől meg Szovjettel lehet.

1220 szó