Tilos, de nem bánom:)

16

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Egy rész akkor van meg, ha az 1000 szó megvan. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

A lámpa kellemes meleg fényt árasztott magából, míg a környezet és a két ország félelmet. Bár csak az egyikük félt, a másikuk meg félelmet akart kelteni, mint mindig. Még egy ideig ,,beszélgettek", aztán Reich kifáradt a szobából. Fejében azokkal a gondolatokkal, hogy mit csinálna, ha Szovjetunió, talán hozzászólna. Bár biztos volt benne, hogy hozzá fog szólni, elvégre barátok. Átvette a pizsamáját, és lefeküdt az ágyára. Nézett ki a fejéből, de nem sokat lehetett megmondani mire gondol. Viszont ő már a másnapot tervezte fejben, hogy mit fog tenni mikor hozzászól Soviet. 

Lassan, de vidáman elmosolyodom, majd beszélgetünk, bár nem tudom meddig. - nevetett magában egy kicsit. - Biztos vagyok benne, hogy holnap oda fog hozzám jönni és újra ugyanolyan lesz, mint volt tíz éve. 

Majd a hátára fordult és a kezét a gyomrára rakta, csak nézte a plafont. Elképzelte, hogy mi lenne, ha Sowjwtich itt lenne vele. A hátulról megölelné - miután felült - és megnyugtatná, bár nem tudja miért, nem volt ideges, sem nem is volt a sírás szélén, egyszerűen boldognak - apja tudta nélkül - és felszabadultnak érezte magát. Fejében még vagy háromszor lezajlott mindez, amit most talált ki. Bár nem érezte magán az orosznak a kezeit, mégis megnyugtató érzést nyújtott ez a gondolat. 

Hamar elaludt. Észre sem vette mikor Italy bejött a szobába és meglátta nyáladzó szerelmét. Ő is mellé feküdt és átölelte, amitől felszisszent. Majd ő is elaludt.

Felkelt a régi szobájában, most is ugyanaz a nyomasztó hangulatot keltette, mint mindig. Ahogy körülnézett látta, hogy szinte semmi sem változott azóta, hogy eljött onnan. Az ajtó résnyire nyitva volt, ezért látta és hallotta, hogy valaki közeledik. Ez a valaki az apja volt, megállt a szoba sarkába, és figyelte őt. Nem a szemébe nézett, vagy hát ezt Reich nem tudta megmondani, mert G.E. a tábori sapkája - feldmütze - a szemét árnyékolta. Érdekes volt számára, hogy a házban sem veszi ezt le, de azóta már ez nem annyira érdekli. Próbálta keresni apja tekintetét, hogy megtudja most mi van, de nem sikerült. Érezte, hogy most mindenhol szívesebben lenne, csak itt nem. Várt egy kicsit majd leszaladt az anyja szobájába. Most be volt csukva az ajtó, de el is érte a kilincset, szóval mindegy. Ismerős volt neki ez a szituáció, csak azt nem tudta honnan. Lenyomta a kilincset, és belépett a szobába. Hirtelen meglátta az anyja holttestét egy székben feküdve és egy cetlit szorongatva, ami össze volt hajtogatva. Eszébe jutott mi is ez az egész. Elesett, le a szőnyegre s nem is tudott felállni onnan. Nézte az anyját, nem is tudta levenni róla a szemét. Az első könnycseppek folytak le az arcán, érezte, hogy valami újra átjárja a testét. Egy különös félelem, amit már nagyon rég nem érzett. Most, húsz évesen is ugyanúgy fél anyja halálától, mint annak idején. Lassan kezdett elállni a sírás, de a félelem megmaradt és majdnem az egész gyerekkorát végig kísérte. Aztán felébredt, látta, hogy ez csak egy álom volt. Tudta, hogy ez az anyja halála volt, bár mondjuk néhány helyen át volt ,,írva". 

Gyorsan előkereste azt a könyvet, amit írt neki az anyja. Elkezdte újra olvasni, most jött rá arra, hogy felnőtt fejjel teljesen más olvasni ezt, mint gyermekként. Végül elrakta a füzetet, és az ágyba bújt. Érezte, hogy Italy mindjárt felébred, de ez nem nagyon érdekelte. Aztán meg is történt, kezét a megint az oldalára rakta. Reich összehúzta a szemit és szemöldökeit. Fájt neki, de ő arra gondolt, hogy ezt mind Szovjet csinálja. Majd reggel lett.

Reich hamarabb kelt, mint az olasz, de nem kelt ki az ágyból. Szeretett csak úgy feküdni, hogy semmit sem kell csinálnia, de úgy döntött, hogy kimegy. Felállt és elment az ajtóig. Ő sem tudja miért, de nem merte kinyitni az ajtót. Megint egy olyan érzés fogta el, hogy figyeli az apja. Utálta őt, de félt is tőle. Nem akart körülnézni, mert az túl feltűnő lenne, hogy valaki vagy valamit keres.

Végül csak sikerült kimenni. A reggeli hűvös levegőt megérezve, hirtelen mégsem akart kimenni, de tudta, hogyha most nem megy ki, akkor az apja valamilyen módon megtudja és bántani fogja vele. Felvett magára egy kabátot, aminek a karszalagján természetesen rajta volt a horogkereszt. Aztán átlépte a küszöböt. Összébb húzta magán a kabátot, de még így is hideg volt. Neki lehetett bármilyen meleg, akár harminc fok, akár több, ő akkor is fázni fog. Visszaemlékezett arra a mondatára, amikor még azt hitte, hogy amiatt nem fázik, hogy ami értérintés, nem üt, hanem ölelt, az melegséget áraszt benne. Aztán rájött, hogy amiatt fázik, hogy egyedül van.

Végül bement, mert túl hideg volt már számára. Látta, hogy Italy is felébredt. 

- jó reggelt - köszönt neki, mivel más nem jutott az eszébe. - Hogy aludtál?

Majd hasonlóan kissé felesleges mondatok után leültek reggelizni. Reich ugyanúgy rántottát készített, amit az olasz megállás nélkül dicséret, pedig felét odaégette, mert nem arra koncentrált, hogy mit csinált. Hanem már nagyon várta, hogy találkozzon Szovjettel, s az ment a fejében. Nagy nehezen kinn voltak a házon kívül. Reich a szokásosnál is gyorsabban ment. Alig bírta már az utat megtenni. 

- Hova rohansz? - kérdezte Italy, aki sikeresen utolérte - még van bőven időnk odaérni... mit szeretnél megbeszélni Japánnal? 

- Semmit, csak nem akarok elkésni. 

- Pedig még csak hét óra múlt nyolc perccel s mindjárt ott vagyunk... - aztán Italy arcáról lefagyott a mosoly, mikor eszébe jutott egy ötlet, hogy miért szeretne annyira odaérni. Megfogta a német karját, és közelebb húzta. - Ugye nem egy bizonyos Szovjetunió miatt akarsz annyira odaérni? 

- Nem. - ezt olyan hihetően hazudta, hogy az olasz még el is hitte. - Miért olyan nagy baj, ha oda szeretnék érni mielőtt elkésnénk?!

Majd mentek tovább. Egy-két épülettel arrébb már látszott a munkahely épülete, ami miatt Reich nagyon boldog lett, de egyben félni is kezdett miszerint, mi van, ha nem is találkoznak ezen a napon? Majd meglátta, hogy Soviet közeledik, szóval nincs sok baj. Az arca el volt sötétülve, nem lehetett megmondani, hogy milyen arckifejezés van most rajta. Mikor az ajtóhoz értek Soviet nem várta meg őket, olyan gyorsan ment el, mint ahogy jött. Ez Reich-ot cseppet rosszul érte, de azzal próbálta magát megnyugtatni, hogy biztos csak nem ért rá, mert még nem teljesen csinálta meg a határidős feladatát. 

Sajnálom, ha unalmas volt.

1132 szó