Tilos, de nem bánom:)

21

(Sok köze nincs a történelemhez, de elég sokat szokásom keresni az interneten, hogy hogyan volt. Igyekszem a második világháború részét úgy megírni, ahogy volt, de mivel elég keveset tudok arról az időszakról, ezért valószínűleg máshogyan fogom megírni egyes részeit a háborúnak. Kicsit furcsa a fogalmazásom, mert néhol lehet leírom az aktuális képet, viszont néha ezt elfelejtem. A helyesírásomról nem szeretnék beszélni, mert tudom, hogy nagyon rossz. Amúgy nem t'om minek, de leírom, szombatonként várható az új rész, ha esetleg egyik szombat kettőt raknék ki, akkor nagy az esély rá, hogy következő héten nem lesz. Ha esetleg érdekel, akkor jó szórakozást! )

- Már nem is tudom miért ülünk itt. - nevetett Reich, mikor már nagyon setét volt. - Szeretne még itt ülni?

Szovjet nem tudott válaszolni, mert elvonta a figyelmét az, ahogy kinézett Reich. Aranyos nevetés, közben a kis gödröcskék megülnek az arcán, és ahogy a Hold fénye megvilágítja az egész tájat. Látszik, hogy végre nem egy komoly, karót nyelt országról van szó, akiben az érzelem sosem volt jelen.

Reich

- Soviet... - hirtelen észbe kapott - Union, jól van?

Szovjet

Reich hangja zökkentette ki a gondolatiból.

- Tessék? - vágott egy vicces arcot, amivel csak azt akarta kifejezni, hogy most már jelen van a beszélgetésben.

- Csak... figyel rám? - Kezdett nevetni Third.

- Persze-persze... Mit is mondott? - megint elnevette magát a vele szemben ülő.

- Maga milyen egy vicces ország. - majd miután kinevette magát folytatta - Csak azt szeretném tudni, hogy most elindulunk innen vagy maradunk még?

- Amit szeretne... - majd átgondolta. - most jut eszembe, nekem lehet mégis mennem kell.

- Jól van. - aztán felállt és visszamentek azon az ösvényen, amin jöttek. - én mindig is azt gondoltam, hogy maga a másik irányból közelítette meg ezt a helyet.

- Ez így is van, de mivel ismerek még egy utat errefele, ezért itt megyek.

Az út további fele nyugodtan és csendesen telt. Mind a kettő arra gondolt, hogy mi lesz ha hazaér.

Fájó búcsú - elköszöntek, csak ennyi - után lassabban kezdtek sétálni. Egyik sem akart elszakadni egymástól, még ha nem is örökre mennek el. Végül hazaért. Látta, hogy a felesége a vezetékes telefonon beszél valakivel, nem értette, hogy mit, mert valami más nyelven tette meg azt. Lassan a fogasra akasztotta a veres színű sálját. A csizmáját lehetett egyedül hallani, amit most kivételesen nem vett le.

- Kivel beszélsz? - kérdezte Soviet, bár még nem látszottak az arcán a mérgesség előjelei, a hangján valamennyire lehetett hallani.

- Csak az egyik barátnőmmel, már azt sem szabad? - aztán a vonal végén egy hatalmas nevetést lehetett hallani, ami valószínűleg nem egy nőé volt.

- Ha beszélni szeretnél a te kis barátnőiddel, akkor menj el velük, találkozz velük, ne ezen beszélj, ez egy hivatalos ügyekre miatt tartott eszköz. És tudtommal kedvesemnek nincs olyan, tekintve, hogy egy munkanélküli, akit én tartok el. 

- Attól tartok nálam nincs akkora egyenlőség, mint nála, kedves férjem. - kezdett egy cseppet megijedni tőle. Annyira még nem akart elválni, hogy tegeződjön vele.

Majd Soviet bement a saját szobájába. Az íróasztalán észrevett egy üveget. Gondolta megkóstolja mi is ez. Kicsit csíp, de elég enyhe hatás, ízéből ítélve vodka, de inkább az erősebb fajta. Pár ,,kortyra" lemegy az egész, majd elmegy szerezni még, mert már megjött a kedve az iváshoz, meg mert még hétfő. Lassan a szájához emeli, aztán eszébe jut, hogy ezt pont Reich csinálta, de ő megakadályozta. Elmosolyodott Reich-tól, ahogy rágondolt. Hirtelen megragad még egy üveggel és kirohan a játszótérre. Az arca már piroslott egy cseppet, az alkoholtól, amit az elébb megivott. Nem értette miért fázik, mikor ettől melegének kéne lennie. Fájt valamije, már a légzés fájt neki. De miért, hallatszott a fejében egy párszor, majd a szívéhez kapott. Nem tudott tovább állva maradni, a földre kellett ereszkednie, hogy nem essen el lehetőleg. Továbbra sem értette mi lehet ez az érzés, mely marja belülről, de okát és megoldását megtalálni nem tudja. Végül megnyugodott, de nem teljesen, érezte, hogy szíve újra hevesen kezd verni, de ő maga nyugodt.

Ránézett a hintára, ahol találkozott először Reichhal. Hirtelen látta maga előtt azt, ahogy Reich ül a hintán, és a boldogságtól megrészegült módon hintázik, mert megtanult végre hintázni. A szívébe nyilallt valami. Nyugodt volt még mindig, de az ideg jeleit is érezte magán. Remegni kezdett, a lábát nem tudta nyugton tartani. Hirtelen egy olyan érzés hasított belé, hogy véget akar vetni az életének, mert egy jelentéktelen semminek érezte magát. A magány érzete, amit már annyira sokszor érzett megint feltört, és ez még jobban nyugtalanította. Majd az első könnycseppek is megjelentek az arcán, de ezek nem szép lassan folytak végig arcán, hanem mintha egy folyó lett volna, úgy jöttek lefele. Hirtelen át akarta ölelni Reich-ot, vagy csak érezni, hogy körülötte van. Nem érdekelte volna, ha kinevetik e gyerekes tette miatt, de még gyerek akart volna lenni, hogy játszhasson és Reichhal legyen. Nem érdekelte volna, ha még sok évig nem láthatná, csak had ölelje még egyszer magához.

Lassan nyugodott le, aztán megint látott maga előtt egy képet, ahol egy fára mászott fel Reich, most a szívébe nyilallt valami, amit a szíve jelzett is egy hatalmas dobbanással és csak néhány könnycsepp gördült le az arcán, de most nagyon hamar megnyugodott. Végül lefeküdt az egyik bokor tövébe és elaludt.

,,Fut egy kisfiú csillogó szemekkel és lenge ruhákban egy margarétával teli réten egy felnőtt kíséretében. Látszólag az anyja lehetett vagy a nővére, aki sokkal idősebb nála. A lány sokkal gyorsabban fut, mint a kisfiú, de azért ő sem lassú. A fiú egyszer csak elveszti szem elől a lányt, és egy erdőbe tévedt, ahol nagyon sötét van, hála a sűrű növényzetnek. Látja, hogy egy aranyosnak tűnő nyúl fut el mellette, ezért ő is fut utána, azzal nem is törődve, hogy mennyire mélyre megy be az erdőbe. Aztán a nyulat is elveszti, majd egy nagy puska dördülést hallatszik, amitől egy nagyon megijedt a kisfiú. A lövés irányába néz, ahol ugyanis viszont látja a nyulat, de egy lőtt sebbel a bal szemén. Nagyon megijed a seb látványától, ezért leül egy nagyobbacska kő tövébe és elkezd sírni. Már besötétedett az ég, már egyáltalán nem kéne itt lennie, de egyszer a semmiből feltűnik megint az a lány, csak most egy fekete kabát van rajta, a fején egy virágkoszorú. Egy másik koszorút átnyújtja a kisfiúnak. Majd amikor inulni készülnek, észrevehető a kisfiúnak az arca. Reich..."

Majd felébredt Soviet, cseppet megijedve. Nem értette az ijedség okát.

1030 szó