A Főnök "BEFEJEZETT"

17. Fejezet

- Jézusom - ébredtem ijedten.

Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, körbenéztem, s akkor jöttem rá, hogy még mindig a buszon zötykölődök. Hátra döntöttem a fejemet, és becsuktam a szemem. Elaludtam a buszon, még szerencse, hogy Dawnstone a végállomás. Ránéztem a telefonomra, lassan megérkezünk. Szerencsém volt, mert volt egy busz, ami 16:45- kor indult az állomásról. Mondjuk az már kevésbé volt jó hír, hogy a 3 órás autóút, busszal majdnem 4.5 óra. Szóval bőven volt időm tovább agyalni a szar életemen. Már besötétedett, nem láttam sok mindent az út hátralévő részéből. A haragom már rég elmúlt, szomorúság vette át a helyét. Este 9, és még mindig nem keresett. Tényleg nem is érdekli hová lettem, vagy mi lett velem? Az ablakon lévő tükörképemen láttam, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon, úgyhogy inkább elfordultam. Nem akartam sírni a buszon, nemsokára a lakásomban leszek, majd ott. Amikor végre megérkeztünk, fogtam egy taxit, mivel nem volt kedvem most sétálni még félórát. Pár perc múlva már a lakásomban feküdtem a kanapémon. Rettentő fáradtnak éreztem magam, csak feküdtem, és hagytam a gondolataimnak, és a könnyeimnek hogy szabadon áramoljanak. Ezer évének tűnt, ami az elmúlt három napban történt. Voltam fent, lent, nagyon fent, és nagyon lent mégis a legrosszabbul most érzem magam. Újra egyedül… ezzel a gondolattal sírtam álomba magam.

Másnap borzasztó fejfájással keltem. Persze az első dolgom az volt, hogy megnézzem keresett e Christian. Természetesen nem. Korán volt még, volt időm zuhanyozni, hajat mosni. Felöltöztem, majd próbáltam valahogy eltüntetni az esti sírás nyomait. Nem voltam egy sminkelős csaj, de szerencsére Summer tanított egy két trükköt, amikor még táncoslány voltam. Summer, hát persze, még ő is ott van.. Bementem a konyhába, hogy valamit reggelizzek, hátha attól jobban leszek. Valahogy túl kell élnem ezt a napot az egyetemen, úgy. Találtam egy kis müzlit, meg gyümölcsöt, szép lassan megettem, majd összepakoltam az aznapi cuccaimat, és elindultam a suliba. Egyáltalán nem emlékszem arra, hogyan jutottam oda, bambulásomból is egy ismerős hang zökkentett ki.

- Kate, hè Kate, várj - kiabált utánam Ian

Ian basszus, teljesen elfelejtettem! Megfordultam, és figyeltem ahogy kocog oda hozzám. Könnyekkel telt meg a szemem. Nem hiszem el, hogy mit tettem vele. Megcsaltam, ráadásul nem is egyszer. Sőt ha Sophie, valamint Chris nem hozza fel tegnap, eszembe se jut, hogy egyáltalán beszélnem kéne vele.

- Mi a szar van Kate? Mi történt veled? És hova a picsába tűntél? - sorolta a kérdéseit kiakadva, ami hozzáteszem teljesen érthető tőle
- Sajnálom Ian - mondtam halkan
- Tudod mennyire aggódtam érted? Miért nem hívtál fel, vagy csak vetted volna fel a telefont, vagy százszor hívtalak - folytatta tovább - még a rendőrség is megkeresett, bazdmeg a rendőrség!  - kiabálta, mire elsírtam magam
- Basszus, ne haragudj- ölelt meg- el se tudod hinni, mennyire aggódtam érted. Hiába kérdeztem a zsarukat, nem mondták meg mi van veled, én meg nem tudtalak elérni, már a legrosszabbra gondoltam.
- Jól vagyok- suttogtam a mellkasába
- Nem úgy nézel ki - suttogta, s közben simogatta a hátam - mi történt? Tudok segíteni valamit? - kérdezte halkan, mire nemet intettem a fejemmel
- Szívem, kérlek, csak mondj valamit, mindjárt megőrülök - próbálta magát visszafogni
- Sajnálom, annyira sajnálom Ian - mondtam neki halkan, majd kiléptem a karjai közül, nem bírtam a szemébe nézni - a hétvégén, megölték az exemem Princetonban
- Úristen - szalad ki a döbbenet a száján, próbált újra átölelni, de én hátráltam egy lépést - sajnálom, én nem tudtam, tudok valamiben segíteni? El se tudom képzelni, hogy mit érezhetsz. Jóban voltatok?

Ha tudná mennyire nem, hogy a halála meg se viselt, hogy nem emiatt nézek ki úgy, mint akit agyonütöttek. El se hiszem, hogy még most is itt van nekem, és segíteni akar, hogy jobban legyek. Eldobtam minden lehetőséget, hogy egy normális férfi legyen mellettem, egy átlagos élettel, csak azért, hogy Christian keresztül gázoljon rajtam. Szuper, erre a gondolatra újra zokogni kezdtem.