Jégre fel!

Isa

Randizni megyek. Elvisz valahová Theo. Rendesen akarja csinálni. Nem csak egy kalandnak akar, hanem a barátnőjének. Nem értem mi történt velem ez alatt a néhány nap alatt de minden gondolatomat Theo tölti ki. Azt érzem, hogy hiányzik. Azon gondolkozok, hogy de jó lenne ha mellettem lenne. Most, hogy elment ürességet érzek és a tegnap este történt események felelevenednek bennem újra. Ahogy Cody teste nekem feszül és érzem, ahogy kemény férfiassága a hasamnak nyomul. A tekintete, ahogy bennem gyűlt a félelem, benne a vágy nőtt. Féltem, hogy meddig megy el. Theo mellett semmi ilyesmit nem érzek. Mellette biztonságban érzem magam, nem félek semmitől, csak izgatott vagyok. Izgulok, hogy minden jól sikerüljön. És izgulok azért, hogy összejöjjön. Tényleg azt akarom, hogy mostmár újra bízni tudjak valakiben úgy, mint régen Liamben. De félek is. Félek, hogy közel engedem magamhoz aztán meg elveszítem őt.

Már elmúlt négy óra is, amikor Theo ír egy üzenetet. Furcsa volt. Azt írta, hogy nagyon sajnálja de ugrott az esti randink. Nem tud elvinni, ahová akart. Csak ennyit írt. Semmi indoklás, semmi magyarázat. A fejemben a kis szörny már kezdte is szőni az összeesküvés elméletet ellene, hogy meg gondolta már is magát és inkább nem bonyolódik velem kapcsolatba. De miért? Reggel úgy tűnt, hogy izgatott ő is attól, hogy elmegyek vele randizni. Nem értettem, úgyhogy meggondolatlanul rányomtam a hívás gombra. A sokadik csengés után sem vette fel a telefont úgyhogy megszakítottam a hívást. Teljesen ignorál. Ennyit érdemeltem? Egy rövid üzenetet, hogy mégsem visz el randizni és még a telefont sem hajlandó felvenni nekem. Mérgemben el kezdtem takarítani. Tetőtől talpig kitakarítom a szobát és a konyhát is. Mindig ezt csinálom, amikor az agyamat elönti a düh, mert így legalább elterelem a figyelmemet. Amikor végzek a telefonomért nyúlok, hogy foglaljak be a jégpályára egy helyet. Ha már randizni nem mehetek, legalább menjek el korizni.
A képernyőn nem fogadott hívások sorakoznak Theotól. Üzenetek, amiben kér, hogy vegyem fel a telefont. Aggódó, minden rendben van-e, ugye nincs baj és hasonló kérdések. Úgy döntök, hogy adok még egy esélyt és visszahívom, hogy legalább próbálja meg magyarázni ha akarja. A harmadik csengés után fáradtan szól bele a telefonba.
– Halló, Isa?
– Szia Theo - megkönnyebbült sóhaj hagyja el a száját a vonal másik oldalán.
– Szia, minden oké? - kérdi gyorsan.
– Nem! Semmi nem oké Theo! Nem értek semmit és dühös vagyok rád!
– Hála az égnek, hogy csak ennyi baj van. És ezt teljes mértékben megértem - ennyi? Tényleg ennyit bír kinyögni?!
– Mi a franc folyik itt Theo?
– Megmagyarázom.
– Hajrá, csupa fül vagyok.
– Nincs sok időm. Itt vagyok a rendőrségen. Cody feljelentett a verekedésért. Testi sértés a vád, még nem biztos, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoztam- e neki, de valószínűleg igen. Benn tartanak és majd bíróságon fog eldőlni, hogy hány évet kapok, ezért. Szóval sajnálom, de ezért nem tudlak elvinni ma randizni.
Érzem, ahogy elmelegedik az egész testem és le kell ülnöm, hogy ne essek itt helyben össze. Letartóztatták miattam.
– Isa! Itt vagy még?
– Igen, itt vagyok. Valami megoldás biztosan van. Óvadékkal ki lehet hozni?
– Nem. Veszélyesnek tartanak, mivel okvetlenül agyon vertem - nem mondta el hogy miért tette.
– Nem okvetlenül tetted. Értem tetted - fojtogat a sírás, már nem bírom sokáig tartani.
– Nem mondtam azt el Isa. Meg kértél rá és én tartom a szavam. Most le kell tennem. Vigyázz magadra és ne menj Cody közelébe, míg nem lehetek veled. Miattam ne aggódj, csak vigyázz magadra. Szia Isa.
– Theo, várj - a vonal végén hallom a sípolást ami a hívás végét jelenti.
Az a seggfej Cody. Mindenkin átgázol bűntudat nélkül. Legszívesebben odamennék, levágnám a farkát és megetetném vele. Ez mind nem történik meg, ha nem megyek oda. Egy megoldást még látok. Feljelentem Codyt. Talán teljesen nem menti fel Theo-t de legalább enyhítheti a büntetést ha értik, hogy miért tette.
Gyorsan elkészülök és elindulok a rendőrségre vallomást tenni. A kapunál egy mogorva férfi áll.
– Jó napot! Mit keres ön itt kishölgy?
– Feljelentést akarok tenni.
– Jöjjön velem - elkísér az ajtóig majd int egyik kollégájának. Egy sokkal kedvesebbnek tűnő nő lépik oda hozzánk.
– Kösz Chris, innen intézzük. Jó napot! A nevem Emy. Miben segíthetünk önnek? - néz rám.
– Feljelentést akarok tenni - már nincs visszaút. Bólint és elindul én pedig nyelek egyet mielőtt elkezdem követni.
Bemegyünk egy kis terembe, ahol csak egy asztal van középen néhány székkel. Int, hogy üljek le és behív magával még egy kollégát, aki a sarokba húzódik be.
– Hogy hívják? - kérdi és jegyzetelgetni kezd valamit.
– Isadora Montgomery - válaszolok automatikusan.
– Jól van Isadora. Ki ellen akar feljelentést tenni? - rutinszerűen kérdez. Egy nap hány feljelentést vehet fel? És ténylegesen hány foglalkoztathatja?
– A neve Cody - megremeg a hangom. Ha csak rá gondolok is összeszorul a torkom. – A vezetéknevét nem tudom, de ma ő jelentette fel a barátomat, Theodore Harrison-t.
– Cody Cole. Feljelentette a maga barátját testi sértésért. Ön miért akarja feljelenteni Cody Cole-t? - kérdi kíváncsian.
– Cody tegnap este nekem támadt. A falhoz szorított és meg akart erőszakolni. Theo mentett meg tőle. Ha nem érkezik időben Cody hideg vérrel meg teszi velem és nem fair, hogy ő jelentette fel Theo-t, ő bűnhődik és Cody meg szabadon éli az életét - gyorsan beszélek, túl akarok lenni rajta. A szemeimben könnyek gyülekeznek.
– Lassabban. Mondjon el mindent.
Elmondok mindent a rendőrnőnek. Hol, mikor, hogyan és hogy Theo azért nem mondta el nekik, hogy miért verte meg, mert megkértem rá, hogy ne szóljon senkinek.
– Miért nem akart feljelentést tenni?
– Mert úgy gondoltam, hogy értelmetlen.
– Miért lenne az?
– Lehet, hogy ez magánügy és nem akarom elmondani?
– Természetesen lehet olyan, de szívesen meghallgatnám - barátságosan rám mosolyog. Gyanakodva mérem végig, hogy ezt elmondjam e. A nő a harmincas évei végén járhat. Fekete haja van és kreol bőre. Nagy barna szemei kíváncsian figyelnek. Úgy döntök elmondom.
– Még a gimiben az egyik barátnőmmel is ezt művelték. Ő feljelentette a tettest és tudja mit csináltak a rendőrök? Semmit! Kihallgatták őt, kapott egy kis pénzbírságot fájdalomdíj gyanánt és szabadon élhette tovább az életét - introvertált énem már sír és lassan én is ettől a rengeteg sokktól és külső hatástól, embertől, beszélgetéstől.
– Hát Isadora, most volt értelme beszélnie. Valószínűleg megmentette a barátját, mert így minden más. Államunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megmentsük és megvédjük azokat akik családon belüli erőszak, illetve nemi és másmilyen erőszak áldozatául esnek. Főként azért mert csendesen szenvedők ezek az emberek, legtöbbször testi és látható sebek nélkül. Most haza mehet.
– Theo is? - nézek rá bizakodva.
– Meglátom mit tehetek. Csak bízzon bennem, meg teszek minden tőlem telhetőt.
– Köszönöm - a megkönnyebbüléstől felszakadt bennem egy gát és mint egy kislány úgy kezdtem bőgni. Megkerülte az asztalt és meg akart ölelni és bár el akartam húzódni de nem tettem. Az agyam félt tőle de nekem nagy szükségem volt erre az ölelésre.
– Isadora, haza vigyük? - kérdezte aggodalmas hangon a nő.
– Nem kell - szipogom. – Jól vagyok... leszek. Kiszellőztetem hazáig a fejem legalább. Mégegyszer köszönöm.
– Ez a munkánk. A legjobbakat kívánom! Nagyon erős lány vagy.
Azzal vissza sem nézve elhagytam a rendőrkapitányságot.