Jégre fel!

Isa

Oda és vissza vagyok. Most értem fel az épület tetejére és elállt a szavam. Egy óriási korcsolyapálya fent a világ tetején. Gyönyörűen kivilágítva, zenével és hatalmas üveg fallal a szélein. Lehessen látni mindent de nehogy valaki le essen. Hát... Azt hiszem azt onnan kiskanállal se kaparnák fel, aki innen leesik. Kicsit megundorodok a gondolattól. Veszek egy mély levegőt és elindulok az öltözök felé. Nyugi Isa, biztonságos ez. Nem fog senki leesni. Miután sikerült megnyugtatnom magam valamennyire kimegyek a jégre és lassan kezd bennem oldódni minden feszültség. Csinálok néhány egyszerű kört, felveszem a zene ritmusát és akkor kezdődjön a tánc. Csinálok kis köröket, nagy köröket és egy Loop ugrással kezdek. Nagyon nehezek az ugrások, rengeteg dologra kell figyelni. Melyik lábadról ugrasz, a korcsolya külső vagy belső éléről, hányat pördülsz a levegőben és hogy hogy érkezel meg. Hatféle ugrás van, amit a versenyeken számításba vesznek. Abból én négyet már tökéletesítettem, még kettő van amelyik nem megy. Ezek a legfontosabbak és a legtöbb pontot érők a versenyen. Az egyik az Axel ugrás és a másik a Salchow, úgyhogy ezeket gyakorlom most. Csinálok még néhány hátrahajlós állóforgást, amik a kedvenceim. Egyik lábon forgok, a másik lábam meg a fejem fölé emelve, úgy fogom a korcsolya élét. Ez nagyon szépen kivitelezhető és pontozásban is jó. Még csinálok néhány mérleg forgást is és összeállítok egy rövid programot, amit gyakorolhatok a következő versenyemig. Itt csinálok egy Flip ugrást és egy egyszerű lépéssor után megpróbálkozok egy Axel ugrással, ami ugyan nem lett tökéletes de elfogadható. Be rakok ide egy kis sima, kecses korcsolyázást különféle álló és mérleg forgásokkal és a végére egy ülőforgás amiből felállva teszek egy kis sima kört és csinálok egy Stretch forgást. Mindezt videóra is veszem, hogy a TikTok követőimnek tudjam megmutatni milyen szép helyen van lehetőségem korcsolyázni. Arra leszek figyelmes, hogy valaki kezdi ráncigálni a szoknyámat. Egy kislány az hatalmas barna szemekkel, szeplőkkel és aranyszőke hajjal.
– Hát szia. Miért rángatod a szoknyámat? - kérdezem meglepődve.
– Azt akartam, hogy vegyél észre - hatalmas szemeivel annyira ártatlanul pislog, hogy nem tudok haragudni rá.
– Óh, értem - nem vagyok egy társasági ember. Nem szeretek beszélgetést kezdeményezni és főleg nem kikapcsolódás közben.
– Nagyon szépen táncolsz. Meg tanítasz engem is?
– Hát... ne haragudj de én nem tudlak megtanítani. Én sportoló vagyok, nem pedig oktató.
A kislány szája lefelé görbül és könnyek szöknek a szemébe.
– Hogy hívnak?
– Lizi, és téged?
– Isadora, de szólíts csak Isa-nak. Anyukád hol van? - kérdezem tőle.
A fal melletti teázós bódé felé mutat. Onnan integet vissza egy negyvenes évei elején járó, rézvörös hajú, szép nő.
– Jól van Lizi. Korcsolyázz egy-két kört itt. Mutasd meg nekem, hogyan korcsolyázol. Én addig odamegyek anyukádhoz és megkérdezem tőle, hogy mit gondol.
Lizi ellöki magát és szépen, cikázva korcsolyázik. Én meg ott állok bambán és próbálom feldolgozni, hogy most mondtam félig igent ennek a kislánynak a tanítására. Legszívesebben elszaladnék most és elő sem bújnék többet. Megcsinálhatnám? Az a válasz, hogy igen, de nem azt teszem, hanem elkorcsolyázok Lizi anyukája felé. A nő kíváncsian mér végig.
– Jó estét kívánok. Isadora vagyok, az előbb biztos látott a kislánya mellett - csúszok oda félénken.
– Oh igen igen. Szia Isadora, Laura vagyok - kedvesen nyújtja a kezét üdvözlés képpen.
– Örvendek. Lizi az előbb érdekes kéréssel fordult hozzám. Azt kérte tanítsam meg őt jégtáncolni - mondom zavartan.
– Ohh, értem. Lizi nagyon szeretne táncolni a jégen. Ügyesen is korcsolyázik, csak én nem tudom megtanítani neki - válaszol szomorúan.
– Nagyon sajnálom. Szeretném tanítani őt de én sportoló vagyok és nem edző. Mellesleg most költöztem ide és kezdem az egyetemet. Nem akárki tud tanítani, főleg nem én. Nem vagyok túl barátságos sem és jobb szeretem a nyugalmat. Meg nem is vagyok biztos benne, hogy át tudnám adni a tudásom. Szóval... meg tudná neki mondani, hogy nem tudom őt tanítani? - nyögöm ki nagy nehezen.
– Persze, biztosan meg fogja érteni ő is. Lizi okos lány és te sem tűnsz barátságtalannak, talán egy kicsit óvatosabbnak mondanálak. Lizi azért akar jégtáncolni, mert a nővére is táncolt.
– Óhh! Ő miért hagyta abba?
– Tavaly meghalt autóbalesetben. Egy versenyre tartottak. Lizi meg akarja mutatni a nővérének, hogy meg tudja ő is tanulni. És legfőképpen azt akarja, hogy beteljesüljön az az álom, hogy kijusson az olimpiára. Még csak öt éves de már komoly céljai vannak. Minden este kijövünk és minden este odamegy valakihez, aki itt táncol. Két hete maga az első, aki legalább vette a fáradtságot, hogy idejöjjön hozzám - vesz egy nagy levegőt, abba hagyja egy kicsit a beszélgetést és megtörli könnyes szemeit. Épp szóra nyitom a számat, amikor megszólal.
– Ne mondj semmit Isadora. Ne is érezd magad rosszul. Annyit kérek, hogy gondolkodj el rajta és ha mégis úgy döntesz, hogy megpróbálnád... mi minden este itt vagyunk - a hangja szomorú de mosolyt erőltet az arcára.
– Rendben. Akkor most én megyek, szép estét önöknek - integetek egyet.
– Neked is. És tegeződjünk kérlek, nem vagyok annyira idős -szól rám.
– Oké, jóéjt Laura.
– Neked is. Vigyázz haza felé, sok itt a rossz szándékú ember.
– Köszönöm.
Elindulok az öltözők felé de még egy pillantást vetek a korcsolyázókra. A kicsi Lizi még mindig kitartóan korcsolyázik és próbálkozik egy hátrahajlós forgással. Nem olyan rossz, de nem elég hajlékony még hozzá. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok és oda siklok hozzá.
– Lizi! Mára elég, jó? Így sérülést okozhatsz magadnak. Menjetek szépen haza és otthon próbálgasd a talajtorna gyakorlatokat. Híd, mérleg, gyertya, cigánykerék meg ilyenek. Jó? - szólok hozzá annyira kedvesen, amennyire csak tőlem telik.
– Most akkor tanítani fogsz? - annyira felderül az arca, hogy sírni támad kedvem. Hogyan is mondhatnék nem-et?
– Nem tudom még Lizi. Találkozunk még itt, jó? Addig is ez egy tanács a táncosnak a táncostól - kacsintok rá mosolyogva.
– A táncosnak. Egyszer majd én is az leszek? - néz fel rám csillogó tekintettel.
– Van rá esély.
– De jó! Akkor Sofie büszke lesz rám, majd - néz fel mosolyogva az ég felé.
– Ő volt a nővéred?
– Igen. Ő is nagyon ügyes volt.
– Jól van Lizi. Te is az leszel majd, csak mostmár menj haza te is pihenni. Meg gyakorolj sokat, hogy hajlékonyabb legyél és akkor majd fog menni az a forgás amit próbáltál.
– Tényleg?! De jó! - örül és nagy meglepetésemre megölel.
Tudom, hogy fogom tanítani őt. Még nem tudom, hogy hogyan de biztosan segítek neki. Megérdemli... és az anyukája is. Elköszönök Lizitől és ismét elindulok az öltözők felé. Még látom Laurát, ahogy a szemét törölgeti, de hozzá már nem megyek oda. Ennyi társalgás mára bőven elég volt. Húsz perc alatt haza görkorizok és hulla fáradtan zuhanok az ágyamba. Az első teljes napom New York- ban. Nem fogok azt hiszem itt unatkozni.