Jégre fel!

Theo

Nem értem most mi van. Miért nem hisz nekem? Félreértés az egész. De ha mondom, hogy nem fogadtam akkor miért kell ezt csinálja? Kint ülök a teraszon és már a harmadik cigimet szívom. Nem történhet meg, hogy ismét emiatt veszítsek el valakit, akit szeretek. Megmutatom Isá-nak, hogy fontos nekem. Nem hagyom ilyen könnyen elúszni ezt a dolgot kettőnk között... bármi is legyen az. Jelentkezek én is mellé, mint jégtánc partner. Bár még a gondolattól is görcsbe rándul a gyomrom, hogy újra jégre álljak de megteszem. Bemegyek a nappaliba és kiáltok Noah-nak.
– Noah! Nincs ma valami buli valahol?
Kómásan jön elő a szobájából. Már éjfél is elmúlt.
– Te meg mi a faszt csinálsz? Nem a böriben vagy?
– Ott voltam. Aztán Isá- nál. Ő kidobott Cody miatt, aki a megállapodásunkat fogadásnak értette. Isa látta az üzenetet, elküldött. Így most itt vagyok. De két órávál később már részegen akarok bulizni valami bulin. Tudsz valamit? - Noah odasétál hozzám és furcsán méreget. Kezét a homlokomra téve vizsgál meg.
– Hát én ezt nem értem. Nem is vagy lázas. Miket mondasz?
– Be akarok baszni, mint minden átlagos tizenkilenc éves.
– Theodore. Ér ennyit ez a lány? - csóválja meg a fejét.
– Most nem akarok rá gondolni. El akarom felejteni ezt a kibaszott hétvégét. Azt akarom, hogy ne gondolkodjak semmin, érted? Légyszi. Biztos tudsz valami bulit – kérlelem.
– Jajjjj, te gyerek! Gyere, elviszlek téged valahová.
– Egy valamit el kell mondjak Noah. Nem engedheted, hogy verekedjek. Senkinek nem verhetem be a képét egy évig.
– Jézusom Theo! Jó. Vigyázok rád - fejét csóválva, valamit motyogva visszasétál a szobájába. Tíz perc múlva felöltözve jön ki.
Három órával később egy házibuli kellős közepén szétcsapva táncolok, mintha nem lenne holnap. Valami csaj kihasználta a helyzetet és rám mászott és szinte szerencséje is volt. Beszedtem valami tabit, ami miatt úgy láttam, hogy itt van Isa. Ezért szegény lányt ellöktem magamtól és Isa nyomába eredtem. Kiderült, hogy nem Isa volt. De még csak nem is lány. Az ütéséből érezhető is volt. Behúzott nekem, amikor megpusziltam hátulról a nyakát. Jesszus! Noah alig tudott kimenteni és ezzel vége is volt a bulinak. A kocsiban hazafelé rengetegszer meghallgattam, hogy miért nem volt jó ötlet innom és drogoznom együtt. Én csak ültem és hallgattam, mint egy kis gyerek. Úgy is éreztem magam. Végül amikor haza értünk fülem-farkam behúzva osontam a szobámba lefeküdni, csakhogy ne kelljen még egyszer megkapjam a lebaszást, hogy kurvára felelőtlen voltam. Na és? A célomat elértem, mert lefekvés után csak a fülem zúgását hallottam.

Nem mondom, hogy gyorsan de végre eljött ez a nap is. Amikor megmutathatom Isá-nak, hogy igenis számít nekem. Hétfőn írtam neki üzenetet, nem válaszolt. Délután hívtam kétszer, nem vette fel. A mai napig minden nap megtettem felé ezeket a lépéseket. De ma, ma nem tud nem beszélni velem. Ma szemtől szemben ott leszek a jégen. Nem voltam jégen már a gimi óta. Pontosan négy éve. Nem is gyakoroltam a mai napra. Majd itt meglátjuk, hogy mennyit felejtettem. A sok várakozó koris között vagyok az öltözőben. Kurva sok pasi idejött. Isával együtt a hírnév is megadatna és itt sokak azért vannak itt. Engem nem érdekel a hírnév csak Isa és az, hogy meghallgasson. Felhúzom a korcsolyámat, ami négy éve csak porosodik de még mindig jobb, mint az újak. Megéleztettem a tegnap és most nézem ahogy megcsillan rajta a fény, ahogy mozdítok rajta. Előtörnek az emlékek. A győztes meccsek után a tapsvihar és a szurkolók örömkiáltásai. Ahogy együtt ölelkezve örülünk a győzelemnek a csapatunkkal. Mindez ettől a koritól. Attól, hogy újra a lábamon van. Felállok és becsúszok a meghallgatásra. A második lökésem után átszakad bennem valami gát. Már nem félek és a lehető legmagabiztosabban korcsolyázok Isa és az edzője elé. Isa furcsán méreget. Már öt napja nem láttam. A suliban kerül és minden szünetet bent tölt. Én csak farkasszemet nézek vele és villantok felé egy félmosolyt. Az edző csaj hozzám csúszik. Egy barna hajú, dögös, széparcú harminc fölötti nő. Ez a korcsolyázás csak jót tesz a lányoknak. Isa is ott terem mellette.
– Steph! Beszélhetnénk négyszemközt?
– Mond csak. Talán nem tetszik neked ez a fiú sem?
– Fölösleges megnéznünk. Nem fogok vele korcsolyázni.
– Nocsak? Miért?
– Nem bízom benne. El is küldhetjük.
– Már pedig én addig nem megyek el, amíg nem mutatom meg, hogy mit tudok – szólok közbe én is.
– Mi a neved kölyök? – kérdi tekintélyt parancsolóan az edző. Te jó ég! Miért kell minden edző olyan legyen, hogy a tanítványai féljenek tőle?
– Theo vagyok. Theodore Harrison.
– Én Steph vagyok. Isát ismered már?
– Igen. Ismerem őt.
– Nem azért vagy csak itt, mert randira akarod hívni?
– Nem csak azért, de örülnék neki, ha igent mondana nekem. Isa! Meg akarok magyarázni mindent, de ha nem veszed fel a telefont, akkor elég nehéz.
– Ez nem társkereső óra. Mutasd meg mit tudsz a jégen vagy tűnés! – hallgattat el nagyon gyorsan az edző.
– Igenis asszonyom! – összeverem a bokáimat és tisztelgek előtte. Hát nem igazán értékelte. Visszacsúszott Isával a helyükre, aki nagyon jól szórakozik a megaláztatásomon. Ha csak ennyi kell. Még a dallam előtt küldtem felé egy kacsintást és elkezdek korcsolyázni. Köröket, cseleket, amiket ismerek, megfordulásokat, megállásokat és egy kisebb ugrást.
Steph a végén odahív. Isa kíváncsian bámul.
– Theo. Tehetséges vagy. Milyen közöd van a korizáshoz?
– Hokiztam öt évig – válaszolok könnyedén.
– Abba hagytad?
– Igen.
– Mikor hagytad abba és miért? – elgondolkodok, hogy őszintén válaszoljak-e. Végül úgy döntök, hogy őszinte válasz lesz.
– Négy éve. Megbuktam egy drogteszten asszonyom – lopva Isára sandítok, hogy hogyan reagál. Meglepődik.
– Azután is korcsolyáztál? – kérdez tovább Steph. Vajon mindenkitől megkérdezi ezeket.
– Nem. Négy éve nem volt korcsolya a lábamon – válaszolok.
Elégedetten bólint.
– Ezt itt négy év kihagyás után produkáltad? – kérdezi kedvesen Isa.
– Igen.
– Miért nem folytattad a hokizást? – érdeklődik tovább.
– Este ha eljössz velem vacsorázni elmondom – elmosolyodik de megrázza a fejét.
– Nem megyek Theo.
– Te jó ég! Elég legyen gyerekek. Te meg! Nem tudom miért nem folytattad de elpazaroltad a tehetségedet. Majd értesítünk – mondja Stephanie jelezve, hogy ideje eltolnom a biciklit. Sarkon fordulok és villámgyorsan átszelem a pályát és már ott sem vagyok. Gyorsan átöltözöm és a pályától hazáig futok. Furcsa érzelmek keringenek bennem. Öröm, izgalom, bánat. Ez mind a korizás miatt. És azért az időért, amit kihagytam mert féltem. Isát látva jó érzéseim vannak. Rám mosolygott többször is és viccesnek találta, hogy elhívtam ott randira. Van esélyem vissza hódítani. Ha a partnere leszek korcsolyázásban ha nem én mindent meg fokot tenni, hogy visszakapjam őt.