Jégre fel!

Isa

A taxi ablakából bámulom a hatalmas tömbházakat és New York nyüzsgő utcáit. Ahhoz képest, hogy még dél sincs már nagyon meleg van odakint. A New York-i Egyetem melletti kis bérelt lakásom felé tartok, ami ezentúl az új otthonom lesz. A hátam mögött hagytam a szüleimet, a szülővárosomat, Jackson Township- et és új életet kezdve megpróbálom elfelejteni a múltamat is. Most leszek elsőéves egyetemista, és nagyon várom már, hogy elkezdődjön a tanítás. Van még egy hét, de addig legalább tudok barátkozni a környékkel. Az egyetem mellett elhaladva elcsodálkozok, hogy élőben milyen nagy. Hogy fogok én itt eligazodni? Befordulunk egy kis utcába és egy hatalmas tömbház elé parkolunk.
- Megérkeztünk kisasszony - szól a sofőr.
Kiszállunk mindketten, ő kiveszi a bőröndömet és a sporttáskámat a csomagtartóból.
- Felvigyem esetleg a csomagjait? - kérdi kacéran.
- Nem kell köszönöm, de nagyon kedves - mosolygok rá barátságosan a sofőrre. Kedves, körülbelül a húszas évei közepén járó, jó fizikumú fiatalember de nem szeretnék félreértésekbe keveredni. Nem szeretnék egyelőre sem szexet sem pedig kapcsolatot. Kifizetem neki az útiköltséget, és elindulok a csomagjaimmal be az épületbe. A gondnok az előcsarnokban üldögél, egy ősz hajú idős bácsi. Amikor észrevesz vidáman lép felém.
- Kezét csókolom! Tudok segíteni önnek valamiben?
- Igen, jó napot kívánok! Béreltem egy lakást, az ötödik emeleten, a negyvenhetes számút.
- Meg kérdezhetem a nevét?
- Isadora Montgomery.
- Örvendek Isadora, engem szólíthat George- nak. Odaadom önnek a lakása kulcsait és ha gondolja felkísérem önt.
- Áhh, ne fáradjon, köszönöm.
- Ugyan, nem fáradtság - indul meg, de a derekához kap a kezével.
- Köszönöm szépen, megoldom egyedül is.
- Ahogy gondolja Isadora.
- Csak Isa.
Elköszönök a bácsitól és elindulok a lift felé. Mennyire kedves és segítőkész itt mindenki. Megnyomom a hívó gombot és várom, hogy villanjon. Nem csinál semmit. Körülnézek és feltűnik, hogy ki van írva, hogy nem működik ideiglenesen a lift. Csessze meg! Na fasza! Persze, hogy ilyenkor érkezek meg. Elbattyogok a lépcső felé és el kezdem cipelni felfelé a nehéz bőröndömet. Nem hoztam olyan sok ruhát, úgy tervezem, hogy majd itt veszek újakat, de a korcsolyám, a görkorcsolyám és pár versenyző ruhám, meg a vitaminjaim és az edzéshez szükséges táplálék kiegészítők jöttek velem, aminek azért kis termetemhez viszonyítva jó súlya van. Szerintem az én ötvenhét kilómnál nehezebb a két táskám. A második emeleten megpihenek és szitkozódok egy sort, hogy nem fogadtam el a taxisofőr segítségét. Kicsit kifújom magam és folytatom utamat felfelé. Na végre, nagy nehezen csak felértem. Elindulok a folyosón és olvasgatom a számokat. Úgy tűnik a lakásom a végén lesz, mivel itt még csak a negyvenegy- esnél tartok. A folyosó végig szépen karbantartott, tiszta és szép festmények lógnak a falról. A folyosón az utolsóelőtti lakás a negyvenhetes számú, szóval ez az enyém. Kinyitom és belépek az új otthonomba, ami egy szobából, egy nappaliból, egy kis konyhából és kádas fürdőszobából áll. Nem olyan nagy de nekem bőven elég. Egyetemistaként kedvezményesen jutottam hozzá és meg vagyok elégedve. A kis előtérben van egy fogas cipőtartóval és egy kis akasztó a kulcsoknak. Lepakolom itt a csomagjaimat, leveszem a cipőmet és egyenesen a nappaliba megyek. Van egy szép szürke kihúzható kanapé, egy kis asztalka és egy tévé is. Egy hatalmas ablak ad világosságot, aminek akkora párkánya van, hogy simán fel lehet ülni oda. A nappaliból egy közlekedő megy hátra a hálószobáig. A jobb oldalán van két ajtó, az egyik a fürdőszoba, a másik a konyha ajtója. A konyha is megfelelően felszerelt, van minden ami kell. A közlekedő másik oldalán van egy hosszú, beépített tolóajtós szekrény, amiben vannak polcok, vállfás akasztós rész és egy külön rész ami cipőtartónak van készítve. Ott hagyom a szekrényt és bemegyek a hálószobámba. Egy könyvespolc, egy íróasztal, egy éjjeli szekrény és egy hatalmas franciaágy. Minden szürke és fehér kombinációban van elrendezve. Belehuppanok az ágyba és fellélegzem. Tetszik itt, kényelmes az ágyam, szép a berendezés és a lakás is. Miért választottam inkább albit a kolesz helyett? Őszintén szólva problémám van a barátkozással. Na és szeretem, ha van magánszférám, ami a kollégiumban lehetetlen volna, mert csak kétágyas szobák vannak és a túljelentkezés miatt nem tudják biztosítani, hogy egyedül lehessek.

Kicsit pihengetek még, és aztán neki is látok a munkának. Behozom az előtérből a táskámat és a bőröndömet a szekrény elé húzom, hogy legyen közelebb ha kellene valami. Leülök az íróasztalhoz és előveszem a laptopom. Rákapcsolódok a Wi-Fi-re és neki is látok a keresésnek. Az első dolgom, hogy keresek egy műjégpályát. Van is egy olyan, ami nagyon érdekes számomra. Egy száz emeletes felhőkarcoló tetején elterülő ezer huszonnégy négyzetméteres műjégpálya, amely háromszázhatvan fokos kilátást nyújt a városra. Háromszázhatvanöt méter magasan terül el, és gyönyörű a kilátás. A TikTok-on a több, mint százezer követőm imádná, ha ott csinálnám a videókat és én is. Nincs is messze, biciklivel a biciklis úton tizenöt perc és habár nekem nincs biciklim, de van görkorcsolyám, amivel tudok olyan gyorsan haladni, mint más biciklivel. Holnapra be is foglalok egy időpontot délután hatra. Már alig várom.
A nap további részében pakoltam és berendeztem a saját izlésem szerint. Kiraktam néhány képet, amik egy egy versenyem után készültek rólam és egy közös képet, ami az egyetlen barátnőmmel, Linával készült. Van még nálam egy családi fotó, amin a szüleim vannak, én, az öcsém Liam és a kutyánk, Ruby. Más nincs. Egy ideje nem szerzek új barátokat és főleg nem gyűjtök emlékeket. Érdekes lesz így, ezzel a nézettel kezdeni el itt a nagy városban az egyetemet. A térképen szétnéztem, hogy még mi van itt és úgy döntök, hogy elmegyek egy kávézóba és megiszok egy forró csokit. Hosszan sétálok a nyüzsgő utcán, rengeteg ember mellett haladok el ezen a kétszáz méteren is. Itt mindenki gyalog jár vagy uberrel, esetleg tömegközlekedéssel. Beülök egy kávézóba, ahol nagyon aranyos fiu áll a pult mögött. Szélesen rám mosolyog, úgy köszönt.
- Helló! Mit adhatok neked? - kérdezi kedvesen.
- Szia, egy forró csokit szeretnék kérni - kérem udvariasan.
- Milyen névre adhatom?
- Isa. Ez a hely is olyan, mint a Starbucks?
- Neem, csak ki akartam deríteni a nevedet - villant rám zavarba ejtően szép mosolyt. Csillogó szemekkel néz rám, azt hiszem nehéz dolgom lesz, hogy tartsam magam a "cölibátusomhoz". Látszik rajta, hogy bejövök neki és nekem is az esetem volna, hogyha akarnék pasit.
- Oh, értem. Téged hogy hívnak? - nem tagadom, zavarban vagyok.
- Josh vagyok. Most érkeztél? Még nem láttalak erre felé.
- Sok ember fordul meg erre, mindenkire nem is emlékezhetsz - zárnám le ennyivel a dolgot de ez a Josh... hát hogy is mondjam eléggé rámenős és azt hiszem mindenre van egy frappáns válasza.
- Ugyan már! Téged elfelejteni? Lehetetlen!
- Jól van Josh. Megkaphatom a forrócsokimat? - hagyom rá a dolgot és türelmetlenül dobolni kezdek az ujjaimmal a pulton.
- Oh persze, bocsi hogy feltartottalak.
- Semmi gond, örültem a találkozásnak - elveszem a pultról a forrócsokimat, kifizetem és elindulok egy csendes sarkot keresni.
Josh néha a pultból felém pillant, de mindig elkapja a tekintetét, amikor odanézek. Nem tagadom én is rá-rá pillantottam. Szépfiú. Szőke haja és kék szeme nagyon kifejező tekintetet ad neki és az izmos teste csak úgy vonzza a tekintetet. Elhessegetem ezeket a buta gondolatokat és a telefonomon dolgozok. Vágok néhány videót és szerkesztek néhány képet az Instára. Ha rá keresel a nevemre ezeket dobja ki... és egy három évvel ezelőtti cikket. Én voltam a szegény fiatal tehetség, aki összetört lelkileg. Én voltam a sportoló, aki egy teljes évig nem állt jégre, mert féltem. Én voltam az a szegény barátnő akit elhagyott a barátja egy rossz döntés miatt. Én voltam az áruló és sokak szerint én voltam a hibás. Megrázom a fejem és megdörzsölöm az orrnyergemet. Ne gondolj rá Isa! Tudod, hogy attól csak rosszabb lesz. Nem tudod meg nem törtöntté tenni mostmár. Összeszedem magam és elindulok a sarokból az ajtó felé.
- Hé, Isa! Várj csak! Világos volt számomra, hogy nem akarsz tőlem semmit csajszi. Csak el akarom mondani, hogy én sem akarok tőled semmit, csak kicsit túl közvetlen vagyok és nem mellesleg a fiukat szeretem. Szóval, ennek tudatában itt van a telefonszámom és hogyha esetleg szeretnél beszélgetni, vagy ha kellene egy barát, vagy hogyha útba igazításra lenne szükséged, akkor csak csörögj rám... vagy ne. Ez már rád van bízva.
- Köszi Josh, aranyos vagy. Majd meg látom. Legyen további szép napod, finom volt a forrócsoki.
- Egészségedre, neked is szép délutánt.
- Köszi.
Kimegyek az utcára és visszafelé beugrok a boltba hozzávalókért a szendvicsemhez. Amikor bemegyek a tömbházba ahol a lakásom is van örömmel veszem észre, hogy emberek jönnek a lift irányából, szóval ezek szerint megjavították. Szupi.

Sziasztok😘 Úgy döntöttem, hogy írok egy egyetemi sztorit nektek😊 Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket... Ha bármi észrevétel vagy tanács, esetleg kritika, szívesen meghallgatom😌 Sok puszi nektek és jó olvasást😘