Jégre fel!

Isa

Találkoztam reggel az új edzőmmel Stephanie- val és rávett arra, hogy páros koriban is kipróbáljam magam, ami nagyon ijesztő. Teljesen át kell engednem majd az irányítást és meg kell bíznom a társamban, ami nem lesz könnyű. Az oldalamon már meg is hirdettem, hogy párt keresek. Korisok, hokisok, táncosok jelentkezésére várok. Nem tartom túl jó ötletnek, mert egyéniben nagyon jó vagyok de Steph szerint egy próbát megér. Ha minden jól megy a tavaszi versenyen már párban indulnék. Fejlesztenem kell magam és egyéniben már nem tud mit hozzám tenni. Párban az olimpiára is ki juthatnék. Akkor valóra válna az álmom, úgyhogy megpróbálom.

Mivel a találkozóról délre értem vissza a lakásomba így nem mentem be órákra. Reggel sejtettem, hogy elhúzódik úgyhogy írtam Kirának, hogy nem megyek. Így most egymagamban ülök az asztalnál, szendvicset eszek ebédre és gondolkozok a tegnap délután történtteken. Theo- nak elmondtam a legféltettebb titkomat. Megmutattam azt, amit még a legjobb barátnőmnek sem mutattam meg. És hagytam, hogy megcsókoljon. És vissza is csókoltam. És nagyon tetszett. Jajjj nekem! Tényleg azon gondolkozok, hogy elmegyek este abba a házi buliba. Már három éve nem jártam el szórakozni, azt hiszem itt az ideje, hogy kicsit elengedjem magamat.

Nyolc óra van, ideje készülődni. Egy csinos, méregzöld ruhát választok az estére, hozzá illő fekete magassarkúval. Sminkemet visszafogottra készítem, a hajamat pedig feltűzöm. Amikor belenézek a tükörbe, egy olyan lány néz vissza rám, aki régóta nem öltözött a saját maga kedvéért így. Mostanában csak a versenyek miatt szoktam ennyire adni a külsőmre.
Taxit hívok, és megadom a címet, amit Kira küldött. Már előre el tudom képzelni, mennyire örült, amikor rábólintottam, hogy végre csatlakozom hozzá. A taxi végül megáll egy hatalmas ház előtt, és a sofőr jelzi, hogy megérkeztünk. Miután kifizettem, kiszállok, és alaposan végigmérem a magas kőfallal körülvett villát, amelyből zajos társaság hangjai szűrődnek ki. A ház mögül csobbanást hallok, ott van a medence és akkor Kira is.
Ahogy belépek a kapun, az udvar nagysága meglep. A magas kőfalak szinte teljesen elzárják a telket a szomszédok és a járókelők elöl. Csak néhány vendég lézeng a kert elején. Csendben elindulok a ház mentén, követve a medence irányából érkező lármát. Az udvar lenyűgözően tágas, de a medence még mindig távol van.
Mielőtt azonban továbbhaladhatnék, hirtelen valaki elkapja a karomat a sötétből. A sötétben nem láttam, hogy ki az de bárki is az egyetlen mozdulattal a falhoz taszított. A hátam nekicsapódott a hideg, kemény felületnek és éreztem, ahogy a szívem vadul kalapálni kezd a mellkasomban. Mielőtt bármit tehettem volna, közelebb lépett, szinte teljesen hozzám nyomulva, teste égette az enyémet. A kezei a fejem mellett a falnak feszültek, börtönként zártak közre, és nem hagytak menekülést.
A tekintete olyan sötét volt, hogy szinte elnyelt, mintha semmi jóindulatot nem tükrözött volna. Számomra minden mozdulata egy újabb fenyegetés volt. Ismerem őt, ez az a seggfej Cody, akivel verekedett volt Theo. Az ösztöneim riadót fújtak, menekülni akartam, de a fal és az ő közelsége elvette minden esélyemet. Remegtem, és minden idegszálam azt súgta, hogy veszélyben vagyok. Sikítani akarok de egy hang sem jön ki a torkomon, a lélegzetem elakadt, és csak abban reménykedtem, hogy valami vagy valaki véget vet ennek az egyre fojtogatóbb közelségnek. Arcán gúnyos és önelégült vigyor terül szét. Félek és az idő mintha megállt volna, ahogy ajkaival a fülemhez közel hajol. A teste teljesen elzár a külvilágtól, a falnak nyomva tart, mintha ő lenne az egyetlen, aki kontroll alatt tartja a helyzete és a testemet. Ahogy suttogni kezdett, a hangja alig több volt, mint egy jeges lehelet, amely végigfutott a gerincemen. És akkor kimondta azokat a szavakat, amiket soha nem akartam hallani senkitől.
– Az enyém leszel Isadora, és semmit nem tehetsz ellene.
A szavai mintha a szívembe markoltak volna, úgy fájt. Minden értelemben lefagytam. Az elkeseredett rémület hullámokban öntött el, szinte megbénított, miközben az agyam kétségbeesetten keresett egy kiutat ebből a rémálomból. Nem, ez nem történhet meg. Nem lehet igaz. De ahogy a szavai visszhangoztak a fejemben, tudtam, hogy ő nem viccel. A félelem, ami addig a háttérben lappangott, most teljes erejével rám nehezedett, és csak egy gondolat maradt a fejemben: valahogyan menekülnöm kell, de fogalmam sincs, hogyan.
– Cody! Azonnal engedd el őt! – kiabált közelről egy ismerős hang. Theo.
– Különben mi lesz Harrison?! Foglalkozz a te dolgoddal! Mi csak szórakozunk egy kicsikét – kicsit lazított a szorításán és hüvelyk ujját végig akarta húzni ajkamon de megharaptam. Ennyit tudtam tenni ellene és könnybe lábadt szemekkel, rémülten Theo- ra pillantottam. Nincs túl messze, úgy tíz lépésnyire csak és folyamatosan lépked felénk.
– Nekem ez nem úgy tűnik! Tűnés! – kiáltott mérgesen rá Theo.
– Nem- nem. Ezt befejezzük még – mondta gúnyosan és rámarkolt a mellemre miközben közelebb hajolt.
– A rohadt életbe Cody! - hallottam Theo hangját és mire kettőt pisloghattam volna Theo már lerántotta rólam ezt a seggfejet és megütötte.
Cody cinikus mosolya le fagyott az arcáról, amikor Theo teljes erejéből rávetette magát. Az események szinte villámgyorsan zajlottak, alig tudtam követni, mi történik. Egyik pillanatban még a falnak préselve álltam, Cody jeges tekintete az arcomba fúródott, a következőben pedig Theo ökle keményen csapódott a seggfej arcába.
Cody először megpróbált visszavágni, de Theo elszántsága és dühe erősebbnek bizonyult. Csak hallottam az ütéseket, ahogy Theo újra és újra bele ver a képébe. Nem volt már ott a gúnyos mosoly, sem az a magabiztos fölény, amivel előtte fenyegetett.
A lábaim remegtek, és éreztem, ahogy a fal mentén lecsúszom a földre. Az adrenalin még mindig dübörgött a testemben, a rémület pedig nem engedett szabadulni. Theo lélegzete súlyos volt, de amikor rám nézett, a tekintetében nem maradt más, csak aggodalom és féltés. Lassan közeledett hozzám, de megállt, mielőtt megérintett volna, mintha nem akart volna megijeszteni még jobban.
– Minden rendben van, már vége – mondta lágyan, és bár a hangja szelíd volt, éreztem benne a düh maradékát. Fel akartam állni, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni. Theo leguggolt mellém, majd óvatosan megérintette a vállamat, és gyengéden felhúzott a földről.
Ahogy felálltam, még mindig szédültem, de Theo erős karjai megtartottak. Ránéztem, és a szemeimben megannyi érzés kavargott: hála, félelem, és valami furcsa, eddig ismeretlen biztonságérzet. Tudtam, hogy most már valóban vége van, Coddy pedig nem bánthat többé. Amíg Theo velem van legalább is.
Ahogy Theo szelíden megszorította a vállamat, éreztem, hogy minden ellenállásom lassan szertefoszlik. Az érzelmeim túl erősek voltak, a félelem, a hála és a vágy, hogy végre ne legyek egyedül, egyszerre rohant meg. Mielőtt észbe kaphattam volna, a karjaiba vetettem magam, szorosan átöleltem őt, mintha ő lenne az egyetlen, aki megvédhet a világ összes fájdalmától. Theo karjai szinte azonnal körém zárultak, és ahogy magához húzott, éreztem az őszinte aggodalmat és törődést a mozdulataiban. Ez volt az a pillanat, amikor minden feszültség és félelem kiszakadt belőlem. Könnyek kezdtek végigfolyni az arcomon, és már nem volt erőm visszatartani őket. Csak zokogtam, belekapaszkodva Theoba, hagyva, hogy a sírás teljesen magával ragadjon. Minden túl sok volt, a rémület, a tehetetlenség, a napok óta halmozódó érzelmek – mindez most egyetlen hullámban tört ki belőlem.

Theo semmit sem mondott, csak gyengéden simogatta a hátamat, miközben hagyta, hogy kisírjam magam. A karjai között valami mély, megnyugtató biztonságot találtam, mintha ő lenne az egyetlen menedékem ebben a zűrzavarban. Mikor végre a könnyeim elapadtak, és a testem remegése is kezdett alábbhagyni, Theo halkan megkérdezte, hogy hazavigyen-e. Bólintottam, túl kimerült voltam ahhoz, hogy bármi mást mondjak. Theo nem szólt semmit, csak finoman a karjába vett, és elindultunk az autója felé. Cody mellett elhaladva rápillantottam. Összegörnyedve nyögött a fájdalomtól és Theo- t szidta. Meg az anyukáját is. A kocsiba beülve telefonált valakinek, hogy szedjék össze Cody- t a kertből.
Az út homályosan telt, a fáradtság és az érzelmek annyira kimerítettek, hogy szinte észre sem vettem, amikor megérkeztünk. Theo segített kiszállni, majd átölelve támogatott fel a lakásom ajtajáig. Ahogy beléptünk, egy pillanatig sem hagyott magamra, megnyugtató jelenlétével mellettem maradt.
Mikor az ágyamhoz értünk, gyengéden leültetett, lehúzta a cipőmet és azt félre dobva nagyon félénken pillantott rám.
– Jajjj, Isa. Veszélyes neked ez a város egyedül - nem szóltam semmit csak ültem tovább összetörten. Leguggol elém.
– A ruhádat levegyem? Vagy megy egyedül?
Nem gondolkozva és semmivel sem törődve felállok és kibújok a ruhámból. Melltartóban és tangában állok előtte. Elfordítja a fejét és megvárja míg lefekszem az ágyba.
Betakart, mintha minden mozdulatával azt mondaná: most már biztonságban vagyok. A szemeim alig bírtak nyitva maradni, de éreztem, ahogy Theo végigsimít az arcomon, mintha biztos akarna lenni abban, hogy tényleg jól vagyok.
– Szép álmokat, Hercegnő – suttogta halkan, és már éppen el akart indulni, amikor hirtelen megragadtam a kezét. Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam egyedül lenni.
– Maradj velem – kértem szinte alig hallhatóan. Theo nem hezitált, levetkőzött boxerre, mellém feküdt az ágyra, karját óvón körém fonta. Ahogy mellkasához húzott, a szívverése egyenletes ritmusa lassan álomba ringatott. Még hallottam, ahogy halkan azt suttogja, hogy minden rendben lesz, mielőtt a szemhéjaim végleg lecsukódtak volna.
Az utolsó érzés, amit még felfogtam, az volt, hogy végre biztonságban vagyok. A karjaiban, az ő közelében, most már tényleg semmi sem bánthat.