Vigyázz rám!

18. fejezet - Tömegvonzás

- Biztos vagyok benne, hogy lesz még fenn hely - mondta Ventu, és Andemet kézen fogva visszahúzta a tetőteraszra. Egymás mellett állva Andem megfigyelte Ventu magasságát, talán alacsonyabb picivel, de ebben egyáltalán nem volt biztos. Ventu vagy fél fejjel magasodott fölé, úgy mondta halkan: - Én rengeteg helyet látok itt.
Andem lábujjhegyen pipiskedve lesett körbe, és még mindig úgy látta, az összes hely foglalt. Mielőtt kérdőre vonhatta volna Ventut, a másik a karjába kapta, majd nesztelenül, és súlytalanul, mint egy pihe, felugrott a legközelebbi tetőre. Óvatosan letette Andemet a tetőcserepekre, és ő is mellé telepedett. Egészen közel ült hozzá, kicsit fentebb, így Andem kényelmesen nekidőlhetett, amit ő meg is tett. Biztos volt benne, hogy ez így most sokkal kényelmesebb, mint bármelyik nyugágy.
- Mindig feljövök csillagnézőbe, mikor Határvárosba szállok meg - csicseregte Andem gondtalanul, és Ventunak dőlve próbálta befogadni a hatalmas, csillagos ég látványát.
- Én a felhők felett éltem, viszont mindig befelé figyeltem, csak néha pillantottam az ég felé - mondta Ventu, és Andem haját önkéntelenül simogatva ő is elmerült az égbolt tanulmányozásában. - Szerinted mik a csillagok, Andem? - kérdezte némi csend után.
- Neked van elméleted? - kérdezett vissza Andem.
- Egy csomó - mondta büszkén Ventu.
- Halljuk! - bíztatta Andem, és már előre mosolygott magában.
- A kedvencem a szentjánosbogarak, majd a bársonyra ragasztott gyémántok, végül a elhunyt hősök lelkei, de szerintem ez a legvalószínűtlenebb. Hol volt valaha ennyi hős?
- Szentjánosbogarak, tényleg? - kuncogott Andem. - Nem is mozognak.
- Dehogynem, csak nem látjuk, mennek körbe-körbe. Kérdezz csak meg egy csillagászt! - védte sértődötten az elméletét Ventu.
- Ha ez a legjobb, mi a bajod a gyémántossal? - kérdezte Andem, és legszívesebben hahotázott volna.
- El tudod képzelni, hogy valaki ennyire unatkozzon? - mutatott a csillagos égre Ventu. - Mivel csak kinevetsz, neked biztos jobb elméleted van.
- Szerintem mindegyik csillag egy nap - mondta halkan Andem.
Ventu kicsit megugrott:
- Ekkora butaságot én még nem hallottam. Honnan jött ez neked? Teljesen lehetetlen.
- Miért?
- Mert ha mindegyik kis pont egy nap, akkor nagyon messze kell lenniük, és nincs is akkora hely.
- Hol nincs hely?
- Aaaa... a bársonyból készül égbolt alatt. Akkor rengeteg anyag kellene...
- Vonatkoztassunk el a bársonytól - tanácsolta Andem.
- Nagyon nehéz - nevetett Ventu. - Mi az értelme akkor annak a messzeségben lévő számtalan korongnak? Sem fényt, sem meleget nem adnak.
- A csillagok gömbök, mint a holdak. Azok is mindig másik oldalukat mutatják felénk.
- Azt tudom, egy holdciklus 3600 év. Annyi idő alatt lesznek a holdak ugyanott, ugyanazokat az arcukat mutatva felénk. Csak most ki ne találd már, hogy a világunk nem lapos! - Ventu abban a tudatban somolygott, a kicsi Andem ezt is meg fogja cáfolni. Kíváncsian várta az újabb butaságát.
- Nem lehet az, szerintem egy óriási gömbön élünk. A messzi csillagok körül is vannak ilyen gömbök, ahol másfajta emberek élnek. Ez az értelme a távoli napoknak. A Csillagösvény felettünk tele van élettel. Ha felemelkedsz, te is biztosan meg fogod tudni az igazságot - mondta csipetnyi szomorúsággal a hangjában Andem. A szíve már nem akart elválni Ventutól.
- Kicsi Andem, ha egy gömbön élnénk, akkor lepotyognánk - kuncogott Ventu.
- Mi van ha..., ha..., ha valami túl nehéz, akkor magához vonzza a nagyon kicsit? Vagy egyensúlyba kerül, mint a holdak és a Nap, és mindig ugyanazt az utat járják be.
- Ez túl bonyolult, sokkal egyszerűbbek az én elméleteim. De mivel most olyan aranyosan előadtad magad, mi lenne, ha fogadnánk? - állt elő a hirtelen ötlettel Ventu. - Tegyük fel, hogy a kis butaságaid bizonyulnak igaznak, mit szeretnél?
- Azt szeretném, ha valahogy tudatnád ezt velem. Még ha csak álmomban lehetséges nekem üzenni, az is jó lenne - Andem belekapaszkodott Ventu karjába, mintha attól félne, lecsúszik a tetőről. Mitől tartanék én Ventu mellett? Csak a hiánya, ami fájdalmat okoz.
- Tényleg erre akarnád pazarolni a nyereményed? - kérdezte Ventu meglepetten.
Nincs ennél fontosabb - gondolta Andem. Mivel nem szólt semmit, Ventu folytatta:
- Én nem is tudom, mit kérnék, ha én nyerek - tűnődött.
- Nyugodj meg, nem fogsz! - kuncogott Andem.
- Mitől vagy olyan biztos ebben?
- Tudod, hogy a régi időkben, a Szakadás Háborúja előtt sokkal fejlettebbek voltak a tudományok, főleg a nyugati kontinensen?
- Fiatal koromban bármi, ami nyugatról származott, tiltottnak számított. Börtön, vagy akár kivégzés járt érte. Most mi a helyzet ebben a témában?
Andem nagyot sóhajtott:
- Jelenleg a nyugati kontinens létét is tagadják, és bármiről, amiről azt mondják, hogy onnan van, elkobozzák és megsemmisítik. Börtön már nem jár érte, mivel azt mondják ezek csak hamisítványok, és hogy valakik ezzel akarják félrevezetni az embereket. A szüleim az akadémián anno rákérdeztek a Szakadás Háborúra, a tanító csak legyintett, mondván az akadémia népmesékkel nem foglalkozik.
- Ha jól sejtem, azért hoztad ezt fel, mert tudsz valamit - Ventu felélénkült, igazán kíváncsi lett.
- Bizony... A gyerekkorom nagy részét a családi könyvtárban töltöttem. Az olvasást bármely mennyiségben engedélyezték a számomra - mondta Andem nem kevés öngúnnyal. - Nemcsak meséket és regényeket olvastam. Mivel nagyon érdekelt, hogyan épül fel és működik a világmindenség, tudományos, azon belül a csillagászati könyveket is átlapoztam, főleg, ha voltak bennük képek - mosolygott.
- Ugye? Én is sok, nagy képekkel teli, kevés szövegű könyveket szerettem. Ami számomra főleg abból állt, hogy a varázslásokhoz kacsolódó mozdulatok le voltak rajzolva bennük. Elnézést a közbevágásért, kérlek folytasd! Milyen érdekességre bukkantál, ami ennyire magabiztossá tesz?
- Az új kiadású csillagász könyvek, szinte csak a holdak mozgásával foglalkoztak, azt elemezgették a végtelenségig. Egy nap nagyon csalódott lehetett az arcom, mert apám megfogta a kezem, és a könyvtár egy eddig soha nem látott, titkos termébe vezetett. Nagyjából tizenkét éves lehettem, sejtheted mennyire voltam izgatott. Több polcnyi régi kötet volt a kis szobában. Volt ott egy asztal és két szék, meg egy lámpás, még ablaka sem volt. Apám kiemelt egy vaskos, szürke kötetet, és letette az asztalra. A fedélen lévő írás teljesen ismeretlen volt, először fel sem fogtam, hogy azok az arany színű, domború jelek betűk. Óvatosan belelapoztam és elképedtem: A nyomdai kivitelezés sokkal jobb minőségű volt, mint a mi könyveink. A lapok vastagok voltak és egyáltalán nem sérültek, nem törékenyek. Nyugodtan lehetett lapozni. Minden oldal tele volt ezzel az kis betűs, ismeretlen írással. Rengeteg tudás rejlett abban az egy könyvben. Az apám kinyitotta egy bizonyos oldalon, ahol egy vázlatos rajz volt, feliratokkal. Egy kék gömb, ami egy körkörös pályán mozgott egy nagyobb körül, több másikkal együtt. A kék gömb körül még két kisebb is keringett ellentétes irányban. Rájöttem, hogy az a két kicsi, a mi holdjaink, és a világunkat nem lapos korongként ábrázolták, hanem...
- Hm, soha nem hallottam ilyesmiről. Mi keringünk a Nap körül? - tűnődött Ventu. - Mintha szándékosan tartanának minket sötétségben. Kétszáz év alatt a tiltott nyugati világ legendává degradálódott? Lehet, hogy a csillagászat is visszafejlődött?
- Apám szerint, az a könyv legalább hatszáz éves volt - folytatta Andem. - Aztán jött egy még nagyobb meglepetés, egy olyan könyvet szedett elő, amire az volt írva Meridi-Denmundi Szótár.
- Oh! Ez nagyon megrázott... - mondta Ventu, és valóban megremegett egy kicsit. Mégiscsak létezett...
- Apámmal kikerestük az ábrán látható szavak jelentéseit. Annyira idegen egymástól a két írás, hogy alig sikerült pár szót megtalálnunk. A világunk neve nem Meridi, hanem Aradis, és nem egy korong, hanem úgy nevezik: bolygó. A Naphoz az volt írva: csillag és vörös törpe, erre nem jöttünk rá, mi lehet. Találtunk még néhány vastagon kiemelt szót, például mint a tömegvonzás. Ez utóbbi tart minket a felszínen, és nem szállunk el a semmibe - vigyorgott Andem.
- Tömegvonzás - ízlelgette az idegenül ható kifejezést Ventu.
- Ventu, a csillagászat bonyolult, az a könyv nagyon vastag. Hidd el nekem, ezt a témát nem lehet két mondattal félresöpörni. Tele van kisbetűs szavakkal, és nem virágos jelzőkkel, hanem csak tények és rengeteg szám. A fejem belefájdul, ha megpróbálok visszaemlékezni rá. De azt tudom, akár a nyugatra, akár keletre indulnánk el hajóval, jó eséllyel elérnénk Denmundi földjét. Az egyik ábra a bolygó felszínét kiterítve ábrázolta. Ott volt a Meridi földrész a bolygó felső részén, mint egy szabálytalan lapított kör. Meg voltak jelölve rajta a fontosabb helyszínek, mint az Ilum-hegy. Tőlünk keletre és nyugatra is sokáig csak tenger van. Denmundi földrész nagyjából abban a magasságban terül el, mint a miénk, de inkább egy lefelé fordított, szabálytalan ék, vagy tölcsér forma. Végül a két kontinens között délen szóródik szét több ezer sziget, oda a könyvben az volt írva: a tenger népe.
- Az ő létük már az én koromban is népmesének számított - jegyezte meg Ventu, és végtelenül izgalmasnak találta, hogy egy másik értelmes faj is élhet ezen a... bolygón.
Egy időre mindketten a gondolataikba, és az ég látványába merültek. Ventu érzékelte az Andemet elöntő fáradtságot, ezért megtöret a csendet:
- Andem, menjünk a szobába, ma még elvégzek egy kezelést. A traumatikus sérülésid rendbe jöttek, nem lesz már rá szükséged a jövőben.
Andem várta már ezt a bejelentést, és egyben tartott is tőle. Miként fog létezni ezután, ha már ez a néhány perc érintés sem maradt neki? Nem lehetek telhetetlen! Többet kaptam Ventutól, mint amiről valaha is álmodtam!
- Rendben - egyezett bele nehéz szívvel. - Csak maradjunk még itt egy kicsit! - kérte, és közelebb fészkelődött Ventuhoz.
Ventu átkarolta, és nem vitatkozott vele. Andem néhány perc múlva elaludt a karjában. Ventunak sem volt igazán kedve visszamennie a szobájukba... Ruginhoz. Kellemes érzés volt, ahogy Andem teljesen megbízva benne, ránehezedve alszik egy háztetőn. Elidőzött még egy keveset, majd az érzékeit kiterjesztve megleste, hogy nem messze alattuk Rugin alszik-e már.
Karjába vette a szundikáló Andemet, és leugrott a szobájuk teraszára. Csendesen, mint egy kis szélfuvallat, bement a nyitott ajtón, és óvatosan letette az ébredező fiatal férfit az ágyára.