Vigyázz rám!

30. fejezet - Pillangó

A következő hajnalon Rugin az ölébe vitte el az eszméletlen mágust a szekérig. Andemnek fájt így látnia: tehetetlenül és sebezhetően. A fogadóban próbálta ébresztgetni, de semmi hatása nem volt.
Kapkodva, a lehető legkorábban, a karaván az első fénnyel indult tovább. A szürke várossal együtt maguk mögött hagytak nyolc áruszállító, és két utasokat szállító szekeret is. Uctor megint átrendezte a sort, előre kerültek a zsákmányt szállító szakasz, ezért ismét - Alanival Hátsó Négyessé növekedett - Hátsó Hármas zárta a menetet. A banditáktól elhurcolt szerzeményeken, Rugin javaslatára, Zarándokvárosban fognak osztozkodni.
- Ne itt, Uctor! - figyelmeztette a karavánvezetőt. - Ez a hely felerősíti a személyiség gyarló részeit. Ez esetben a kapzsiságot, ami miatt nem hiszem, hogy megúsznád komoly veszekedés és vita nélkül.
Uctor előtt az utóbbi hetekben átíródott a valóság, felfoghatatlan területekre nyert betekintést. Kiderült, hogy az ebben a városban mindig jelenlévő kellemetlen érzése, sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint az valaha el tudta volna képzelni. Esze ágában sem volt vitatkozni egy istennel. Csak ki ne törölje az emlékeimet! Nagyon jó nekem így!

Másfél nappal a fogadóban töltött éjjel után Ventu még mindig eszméletlen volt. Alani sokat nyugtatta Andemet, mondván, a mágusnak időre van szüksége a regenerációhoz.
- Még jobb is, hogy eszméletlen, mivel így a teljes figyelmét önmagának szentelheti - mondta Alani, és ettől Andem szívébe mintha kés fúródott volna. - Nem rád értettem, hanem rajtad kívül minden másra - tette hozzá gyorsan Alani, látva a fiatalember bánatosan lefittyedt ajkát.
Andem egy arasznyival elhúzódva, Ventu mellett feküdt. A szekér belsejében félhomály uralkodott. Az oldalsó spaletták ugyan el voltak húzva, de a függönyök nem. Mióta maguk mögött hagyták a csata véres helyszínét, Andem alig mozdult el Ventu mellől. Nem követte a környezet változását, az idő múlásával csak a szíve lett egyre nehezebb. Pár nap, és végre Zarándokvárosba érnek. Végre? Andem egy végtelen úttal is kiegyezett volna, ha Ventu vele lehetne.
Az oldalán fekve a mágus nemes arcélét tanulmányozta. Mennyit változott, mióta találkoztak!
Andem az első együtt töltött, bódult éjszakára próbált visszaemlékezni. Mintha több éves emlékek lennének! A találkozásuk idején, a rá törő fájdalmas roham miatt, eleve el volt szakadva a realitástól. Amikor megérintette Ventu, és ő válaszul a nyakába csimpaszkodott, és hozzásimult, belekerült abba az álomba, amit annyira szeretett volna folytatni, ami nem ér véget az első érintéssel. A sovány, csontos test közelsége, az őt ölelő karok és az álomból ismerős illat kihúzta a tudatossága alól a talajt. Nem akart kijózanodni. Ha ilyen részegítően mámoros a halál, miért is küzdött ellene ennyi éven át?
Amikor később jobban lett és kinyitotta szemeit, nem akarta elfogadni, hogy ez nem álom többé. Ventura úgy emlékezett, mint egy magas és nagyon sovány férfira, akinek száraz, sárgás, elöregedett papírra emlékeztető bőre volt. De lehet, nem is volt sárgás a színe, csak ebben a kiszárított állapotában mindig tűz meleg fényénél láttam.
Az éjszakai fürdő után Ventu nagyon megváltozott, főleg miután kiderült, hogy ki ő valójában. Onnantól biztosan másképp néztem rá! Első benyomása a puhaság volt, amikor meglátta az öltözködő mágus hátán táncoló izmok játékát. Puha volt és élettel teli, simogatni való, kóstolni való. Andem előtte is vonzónak tartotta, talán az illata miatt, vagy mert törődött vele, vagy mert meg tudta érinteni, és az nagyon kellemes volt. Ennyi év után teljesült a vágya, és a fájdalommentes ölelés elvette a maradék higgadtságát is. Úgy simult a fekvő, kimerült férfihoz, mint egy kis polip, szégyentelenül és követelőzően. Akkor úgy érezte, örökké így akar maradni. Nem létezhet olyan erő a világon, ami lefejthetné erről az illatos, kényelmes testről.
A vonásai akkoriban lágyak voltak, már-már nőiesek. Andem úgy érezte ez a férfi a légynek sem tudna ártani. Azért teremtette őt ilyennek az álomvilág, hogy végre jól érezze magát. Hogy lehetne az valóság, amiben Ventu újra és újra megöleli őt, és nem húzódik el az érintésétől? Engedi, hogy rajta csüngjön? Egész éjjel a vállát nyomja? Karjával és lábával is ölelgesse?
Aztán sorban jöttek a valóság talajára visszarántó események, a robbanás és a támadás. Majd megjelentek az emberek..., mint Rugin..., és akkor már majdnem felébredt...
A különös, Cono-villa beli álma azonban még mélyebbre vitte, visszahúzta és újraformálta. Ventu az álmában máshogy nézett ki, az illata is más volt. Sok időnek kellett eltelnie ebben a képzelet szülte világban, mire rájött, mit is akar igazán.
Nagyon-nagyon közel lenni hozzá. Minden más elmosódva került ki a látóteréből, értéktelenül, elfeledve.