Vigyázz rám!

33. fejezet - Már holnap van

Néhány órával később Ventu teljesen meztelenül, a mohaágyra terített ruháin feküdt. Elfedte a fényét, és a Csillagösvényt fürkészte, miközben hosszú ujjaival a vállán alvó Andem tincseivel játszott.
Langyos belső hőmérsékletű légbuborékot vont maguk köré, ami megóvta a felhevült testű és megizzadt Andemet a megfázástól.
Számtalan gondolat kavargott a fejében. A Szívtelen út dogmái, az elmúlt száz év elszigetelődése, Andem végtelen nagy szíve, és az ő isteni fénye. Minden gondolatmenete ide vezetett, az isteni fényhez, amikor először pillantotta meg a néptelen úton. Azóta ahogy az elméjét félretolva, fokozatosan átengedte az irányítást a szívének, Andem fénye egyre inkább egyesült vele, körbeölelte, és húzta felfelé.
Úgy érzem bármikor el tudnám hagyni ezt a valóságot - gondolta, miközben felemelte a kezét, és a csillagok felé tartotta. Éppen átfutott rajta egy kósza ötlet, mi lenne, ha láthatatlanná válna, és abban a pillanatban a feltartott keze mögött felsejlettek az égbolt csillagai.
Ventu nagyon megijedt, gyorsan kisöpört az elméjéből minden gondolatot, a kezét visszarántotta magam mellé, és többször ökölbe szorította az ujjait. Félve nézett ismét a kezére, ami ismét átlátszatlan volt.
Mi van ha eltűnök, és Andem itt marad egyedül a sötétben? - gondolta át a lehetőségeit Ventu, miközben kezdett rajta eluralkodni a pánik. Elképzelte, ahogy Andem kétségbeesett szólongatja a vaksötétben, és tapogatva, könnyeivel küszködve megindul a csúszós mohán. Egy rossz lépés a sötétben, és a halálba zuhan. Még ha Alani és Rugin istenek is, akkor sem lenne idejük megmenteni. Ha pedig mégsem azok, lehet órákig meg sem találják, bőven túl vagyunk a régi érzékelési távomon. Azt sem tudom mire vagyok képes, és ezzel Andemet is veszélybe sodrom!
Ventu eldöntötte, nem maradhatnak itt tovább, túlságosan ingatag az állapota, egy félresikerült gondolat is eltüntetheti a halandók földjéről. Ki tudja mi van azon túl, és egyáltalán vissza tudna jönni?
Vajon hová kerülne innen? Hogy épül fel a teljes világ? A valóságnak mennyi rétege lehet? Úgy rétegződhetnek a halandók földje köré, mint a fizikai teste köré a spirituális alakjai? A hús-vér test mellett mindenkinek van szellemi és érzelmi alakja. A szellemi testet az elme formázza, míg az érzelmi test színes mintáit az emóciók festik meg. Ez a három test külön entitások, mégis szervesen összetartoznak, egymásban, egymáson különböző szinteken léteznek.
Az elemi testek létrejötte, pedig már egy másik történet. Minél erősebb a szellemi erő, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megteremt a középpontjába egy elemi magot, amit az érzelmi és szellemi test együtt "nevel" fel. A négy elem közül, egyedül a légmágusok képesek elsorvasztani az érzelmeiket, és csak az elmére hagyatkozva kibontakoztatni az elemi képességeiket. A Szívtelen út tanait megalkotó mesterek ezzel a tökélyre fejlesztették a levegő elem képzésének hatékonyságát.
Ventu arra gondolt az emberi érzékelésen túli valóságok is egy hasonló rendszert képezhetnek, mint az emberek energiamezői. Azt viszont nem gondolta, hogy a tudata után az ő átalakult teste is képes lehet "becsúszni" ezekbe a felfoghatatlan rétegekbe.
Mindig is a fizikai szint volt a legbiztosabb viszonyítási pont, számomra mégis egyre bizonytalanabbá válik.
Míg Ventu vívódott, Andem édesdeden aludt a vállán, semmit nem érzékelt a mágus lelki viharaiból. Ventu átvizsgálta a testét, Alani pajzsa jócskán legyengülve, de még mindig működött.
Ideje lenne felkelteni - gondolta türelmetlenül Ventu, de ahogy Andemre nézett, a szíve megnyugodott, és adott még maguknak egy kevés békében töltött időt.

A gondolatait visszavezette az együttlétük édes emlékeihez. Nagyon örült, amiért nem állította le Andemet.
Pedig szerette volna. De amikor Andem "kezelésbe" vette, sem megszólalni, sem megmozdulni nem mert. Az egész testét megfeszítve várta a fájdalmat, miközben méltatlannak érezte azt, amit Andem művel vele... Egyiküknek sem szabadott volna ezt megtennie, pláne elviselnie. Andem helyett is szégyellte magát, és ez az érzés egészen addig tartotta magát, amíg a fájdalmat fel nem váltotta a gyönyör, azaz a teste és a lelke csupán néhány pillanatig szenvedett.
Annyira tisztán és teljes szívéből szerette Andemet, egyre kevésbé tudta elfogadni, hogy az istenek szemében ez a kapcsolat bűn lenne. Az elmúlt hetekben fokozatosan vetkőzte le a bűntudatát, amit az együttléteik miatt kínozták. A lelke egyre könnyebbé vált a lerakott terhek miatt, és már csak arra vágyott, hogy Andemnek a lehető legtöbb szeretetet adja át.
Nem tudtam, hogy ennyi érzelem rejtőzik bennem. Csaknem kétszáz évig zártam őket falak mögé, el is felejtkeztem a létezésükről, pedig csak arra vártak, hogy kitörjenek...
Szorosabban ölelte magához Andemet, reszketett a közeli elválás gondolatától.
Vajon korábban találkozhattam vele? Rókavadász halála és Andem születése között több emberöltőnyi idő telt el. Nagyon szeretném megismerni az ő csodalátos lelkének az igazi útját!
Ventu Andem energiamezőjét vizsgálta. Egy pillanat alatt állt át a Látásra, egyáltalán nem volt a képességnek szüksége felépülési időre. Azt mondják a Látás az istenek készsége, a halandók között azért van egyre kevesebb látó, mert visszaéltek ezzel az adománnyal. Soha nem éreztem magam ez miatt isteni lénynek, mert olyan korán megtanultam, hogy teljesen természetesnek vettem. Ventu mestere még gyerekkorában titokban felfedte előtte az alapokat, de azt is leszögezte, hogy csak felnőttként lesz képes a látásra, hiába is erőltetné addig a gyakorlást.
Vajon Rókavadásznak is hasonló fénye volt, mint Andemnek?
Ventu a vakító, isteni fényről a halványuló szélekre fókuszált, és apró szines pontokat látott izegni-mozogni Andem aurájának a peremén. Először azt hitte, valamiféle világító rovarok gyűltek köréjük, de még sosem hallott olyan fajról, ami a szivárvány minden színében pompázik.
A szemem káprázik - döntötte el végül, azért tovább bámulta a különös fények táncát. Arra várt, hogy eltűnjenek, feloldódjanak a semmibe, de minél tovább figyelte őket, a fényük egyre erősebb lett. Közben Andem aurája fokozatosan elhalványult, nem tűnt el, arany fénnyel továbbra is jól láthatóan ott hullámzott körülötte.
Ventu felemelte a tekintetét. Döbbenten látta, hogy minden élő ugyanabba az áttetsző arany fénybe burkolózott, mint Andem. Kirajzolódtak az éltető energia szálai a fák törzsében, a levelek erezetében, az élőlények testében, a föld mélyén a gyökerek között. Ventu mindezt egyszerre érzékelte, egy pillanat alatt fogadta be az egész környezetét az utolsó fűszálig.
És mindebben az aranyfényű világban mindenfelé szines kis csillagok nyüzsögtek. Ez nem az a kaotikus mozgás volt, mit a szél kavarta hópelyhek, vagy a hulló virágszirmok. Minden kis csillagnak saját útvonala volt, és ha egy hasonló színnel találkozott, kicsit megálltak, majd néhány pillanat múlva folytatták az útjukat.
Mintha beszélgetnének! - képedt el Ventu. - Mi ez az egész?
Fogalma sem volt. Soha nem hallott még erről az aranyszínű világról, aminek kis fényszikrák a lakosai.
Ventu megszüntette a Látást, és engedte, hogy körbeölelje a sötétség. Ezt legalább ismerem! Itt az ideje visszamenni!
- Andem! Andem! - ébresztgette Ventu a mélyen alvót. Andem minden reakciója csak egy morgás volt. - Mit szólnál, ha megfürödnénk a tóban? - próbálkozott tovább Ventu. Még egy morgás. - Ó! Rendben, ezt igennek vettem!
Felállt és az ölébe kapta Andemet, aki félálomban is képes volt a nyakába kapaszkodni. A kiterített ruhájára szellemi erővel összerántotta az összes holmijukat, majd batyut formálva azt a vállára kanyarította. Könnyedén ugrott le a magas szikláról, és puhán ért földet a tó mellett. A batyut ledobta a földre, és Andemmel a karjában besétált a vízbe. Keresett egy sekélyebb, melegebb részt a part mellett, és belemerült. Andem azonnal felébredt, és már nemcsak öntudatlanul kapaszkodott a nyakába.
- Ne aggódj, nem mély - nyugtatta egyből Ventu.
- Tudok úszni, csak megijedtem, azt sem tudtam hirtelen, hol vagyok - szabadkozott Andem, és lassan levált Venturól. - Nagyon kellemes a víz, jól esik a fürdő.... - és eszébe jutottak az este történései. Örült, hogy most Ventu nem fénylik, így a sötét elrejtheti a fülig pirult arcát. Biztosan megtörtént? Nem csak álmodtam? - reménykedett.
- Ugye tudod, hogy ma nagyon túlzásba estél - jött a dorgálás, és Andem reményei elszálltak.
- Már holnap van - kötözködött lesütött szemekkel. A fehér bőrű és hajú mágus a fénye nélkül is jól látszott a csillagfényes éjszakában. Az arcán szigorú tekintet ült.
- Gyere ide! - húzta magához Ventu a megszeppent férfit, mintha valamiféle tavi szörnytől óvná. - Az én hibám, hogy nem tudtalak leállítani, és szó szerint úgy ájultál el a fáradtságtól.
Ó, hát nem az első miatt vagyok megdorgálva, hanem a hányadik is volt az...?
- Elfogyott az időm Ventu, nem akartam egy közös pillanatot sem elpazarolni - vallotta be Andem.
- Tudom én azt, kismadaram! - mondta békítőbb hangnemben Ventu. - Csak tudod, van egy határ...
- Igen, igen, pont a határon álltam meg! - helyeselt Andem, és Ventu rájött, értelmetlen dorgálnia vagy vitatkoznia vele. Inkább szorosabban húzta magához, és a szájával a másik édes ajkait kereste.