Ez a történet több részből áll, mindegyik egy életutat kísér végig.
Az első rész egy 203 éves mágus és egy halálos beteg, 25 éves fiatalember történetét meséli el.
Ventu, a hatalmas erejű légmágus, akit születésétől fogva az érzelmek elhagyására nev...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Andem mindig is egy ábrándos lélek volt. Gyermekkora óta képzeletben élte meg azt, amire a beteg teste miatt a való életben képtelen lett volna. Korai gyermekkori éveiben arról álmodott, hogy erős harcos és kiváló mágus lesz. Védelmezei a jókat, legyőzi a gonoszt, és az emberek tapsolva éltetik a hőstetteit. Az Ilum-hegy neves tanítványaként arra is méltóvá válik, hogy Ventut szolgálja. Nap mint nap láthatja, sütkérezhet a fényében, és szemtanúja lehet az égbe emelkedésének. A kalandos könyveiben minden író másként ábrázolta ezt a jelenetet. Andem úgy képzelte, Ventu testéből kiáramlik és feltör a fény az ég felé, talán szél is támad, az alakja lassan felemelkedik ebben a fényoszlopban, és fokozatosan eltűnik a halandó szem elől. Andem több verziót is elképzelt, de egyikkel sem volt igazán elégedett. Az ő képzelete biztosan alkalmatlan arra, hogy teljes valójukban megformálja az Ég csodáit. Ahogy cseperedett, egyre fájdalmasabbá vált a számára elhagyni ezeket a képzeletbeli világokat. Kénytelen volt új ötleteket kidolgozni, amik az ő szomorú valóságából indultak ki: Nem volt harcos, nem volt mágus, csak egy beteg ember, aki nem érinthet meg senkit. Mi vigasztalhatja, derítheti jobb kedvre ebben a nehéz helyzetében? Mi adhatná meg neki azt erőt, amitől képes lenne felkelni minden egyes reggel? Az orvosai azt mondták, ha sokat pihen, és néha kicsit sétálgat az udvaron, az már teljesen rendben van. Szerette volna ezeknek az idős embereknek elmondani, hogy ő valójában egy erős harcos, nem maradhat ágyban, rengeteg hőstett vár rá a világban. Egy nap az anyja fésülködő asztalán találta meg a választ, amikor szokásához híven ott kutatott kincsek után. Az egyik fiókban egy vékony könyvecskére lelt, a borítóján lévő rajzon egy férfi és nő ölelkezett. Kamaszodott már, és el sem tudta képzelni, mi zajlik egy férfi és nő között. Persze nagyon kíváncsi volt rá. Még aznap elolvasta a könyvet, és este vissza is csempészte a helyére. A szíve vadul zakatolt. Túlontúl is beleélte magát a romantikus történetbe. Ekkor ötlött fel benne, merre kellene vinnie a saját történetét. Innentől őzike szemű, pisze orrú, cseresznye ajkú, porcelánhoz hasonlító bőrű szépségekről álmodott. Egy idő után azonban rá kellett jönnie, hogy a kúria falai között eggyel sem fog találkozni. Rengeteget törte a fejét, miként hagyhatná el hosszabb időre is ezt a helyet, és találkozhatna más emberekkel is? Erős eltökéltséggel készült rá, aminek első lépése az állóképességének növelése volt. A szülei és orvosai minden kezdeti tiltakozása ellenére sikerült elérnie, hogy egy kardmestert alkalmazzanak az oktatására. Sikerült sokkal jobb eredményt elérnie, mint amit magától is várt volna. A mestere is elégedett volt vele. Egyszer meggondolatlanul azt találta mondani neki: Olyan ügyes vagy, legalább három bandita ellen is meg tudnád védeni magad! Andem immár tizenöt éves volt, sokat nyúlt az elmúlt évben, teste megizmosodott, bőrének színe egészségesebbé vált, a szemei alól eltűntek a karikák. Ideje volt felfedni merész terveit a szülinek. Eltökélten ment be a calidai irodájukba, ahol jelenleg csak az anyja és egy Uctor nevű karavánvezető tartózkodott. Az anyja a szemével intett neki, hogy várjon egy picit, a férfi csak biccentett, és folytatták a megbeszélést. Egy rövid utat tárgyaltak a kontinens belseje felé. Két hét alatt oda-vissza, biztonságosan megjárható. Nagy árumennyiség, utasok nélkül, durván húsz szekér. - Még fel kell vennem néhány kísérőt, és holnap reggel indulhatunk - mondta Uctor, majd megfordulva az egyik sarkán a csendben várakozó fiúra mutatott: - Ez a fiatalember nem érne rá? Jó kiállású gyereknek tűnik. Na mit szólsz, öcskös? - Ő a fiam, és kizárt, hogy elhagyja a várost! - csattant fel az asszony. A férfi nagyon megdöbbent: - A fia? Bocsásson meg asszonyom, nem ismertem fel Andemet! Két éve láttam utoljára, azóta nagyon sokat változott! Sikerült gyógyírt találni? - Sajnos nem - borult el az asszony arca. - Anyám, szeretnék elmenni! - kérte Andem, mert rájött, itt a soha vissza nem térő lehetősége. Természetesen nem engedte, az anyja még az apját is odahívta erősítésnek. Uctor meghúzta magát az egyik sarokban, meg sem mert szólalni, aggasztotta, mekkora családi vitát szított. A gyerek nagyon vesztes pozícióból indult, és lassan küzdötte fel magát. Jól érvelt, de mindez kevés volt. Végül bevetette a végső fegyverét: a könyörgő kiskutya tekintetét. - Két testőr veled megy! - egyezett bele végül az apja. Az elárult anyja vihart keltve, dühösen távozott, és úgy csapta be magad után az ajtót, hogy beleremegett az egész épület. - Ha Andemnek valami baja lesz, nekem végem - mondta a családfő, és megroggyant vállal engedte útjára a fiát és a karavánvezetőt.
