Vigyázz rám!

10. fejezet - Az egyszerű fickó

Ventu a plafont bámulva hallgatta Andem egyenletes szuszogását. Ez a fiatalember rendkívül gyorsan tud alkalmazkodni, még hozzám is. Azt hittem sokkot fog kapni, ha rájön a kilétemre... Kapott is, de csak egy kicsit. Két perc múlva már ott volt a hátam mögött, és a legnagyobb természetességgel húzta a kihűlt tenyeremet az arcához. Ha lett volna erőm, vajon tiltakoztam volna?
Képtelen volt ellenállni neki: engedte hogy öltöztesse, masszírozza, hozzá bújjon az ágyban. Ennyi fizikai kapcsolat, ilyen rövid idő alatt! Miért engedtem? Mert megszántam ezt a beteg, elátkozott sorsú embert, vagy mert fénylik, mint a Nap? Találkoztam éppen elég kegyetlen sorssal, de soha nem sajnáltam senkit. Mennyi könnytől ázott, kipirosodott szemet láttam, ami egy érintésemért, ölelésemért könyörgött? Megszámolni sem tudnám...
A sok csapás ellenére, Andem szíve ártatlan és tiszta maradt. Örülök neki, hogy egy szerető, támogató családba született! Nem valószínű, hogy egy ellenséges környezetben a szíve eddig bírta volna...
Erre én...? A csodálatos Ventu mester...? A legmélyebb, titkos érzéseit lestem ki, mégsem haragszik rám... Nem, ő nem haragszik, hozzám bújik, és "ágymelegítővé" lényegül.
Ventu önkéntelenül Andem haját simogatta. Bár alig érezte a hajszálakat az ujjai alatt, mégis kellemesnek és megnyugtatónak érezte ezt a helyzetet.
Bárcsak több időnk lenne együtt! Te beszélhetnél nekem a világ dolgairól, én pedig törleszteném az ellened elkövetett bűneim adósságát!

Ventu eljátszott a gondolattal, hogy ő egy egyszerű ember, Andem kortársa, és valahol találkoznak az úton, ugyanazt a karavánt kísérik, hetekig együtt vannak egymásra utalva. Ő nem látó, nincs semmi szellemi vagy elemi ereje... kicsit talán tud vívni. Egyszerű fickó, egyszerű gondolatokkal, aki a társával együtt bámulja az útközben felbukkanó hölgyeket. Tudja, Andem furcsa, és ezt éppen úgy tiszteletben tartja, mint a többiek. Nem lapogatja a hátát bajtársiasan, nem ráz vele kezet, ha fel akarja kelteni a figyelmét, nem érinti meg a karját. Elfogadja az ő különcségét, mert jó mellette lenni, jó vele beszélgetni, és lehet rá számítani. Nem sumákolja el az őrséget, nem húzza ki magát a feladatok alól, pedig a vezető azt mondta róla, vigyázzanak rá, mert súlyos beteg. Ki hiszi ezt el? Olyan egészségesnek tűnik, szép férfi, kedves, őszinte mosollyal.
Egy idő után észreveszi magán, hogy mennyire örül, amikor összefutnak. Ezért folyton őt keresi a tekintetével, és elmosolyodik, amikor meglátja. Ha véletlenül találkozik a tekintetük, Andem is visszamosolyog rá. Ez egyre többször történik meg.
Az átlagos fickó Ventu szívét melegség járja át a közelében, és a hölgyek már nem is annyira szépek, mint korábban. A valódi arcukat nem is lehet látnia smink alatt, a mosolyuk valóban őszinte? A testükön a parfüm túl émelyítő, túl tömény, túl édes. Milyen lehet Andem illata? Sajnos, ezt soha nem fogja megtudni. Miért sajnálkozik ezen? Mi történik vele? Hiszen ő csak egy egyszerű fickó, egyszerű gondolatokkal és vágyakkal. Andem jelenléte talán arra hívja fel a figyelmét, hogy más típusú nők tetszhetnek neki, nem a kifestett porcelánbabák. Igen, ez így már rendben van. Nem fog megferdülni az út végére, nem kell aggódni.
Mi van akkor, ha ez az egyszerű fickó Ventu, ugyanúgy nem rendelkezik tüskékkel?
Ez az egyszerű fickó, csak kíséri tovább a karavánt Andemmel, és nem aggódik többé a szexuális irányultságának megváltozása miatt. Egyszerű gondolatait gyorsan elrendezi, nem bonyolít tovább a fejében semmit.
Meleg és száraz a nyár, az éjszaka is alig hoz enyhülést. Az egész csapat végtelenül kimerült. A poros út mellett táboroznak, árnyas fák alatt pihennek, kinek hová sikerül lerogynia, ott alszik el.
Az átlagos, semmit nem túlgondoló Ventu, hajnalban arra ébred, hogy valaki párnának használja a testét. Először megmerevedik, majd nagyon dühös lesz, és éppen lerúgni készül magáról az elvetemültet. Ez a gazfickó erre nekiáll álmában mocorogni és fészkelődni. Ebben a műveletben az egyszerű gondolkodású Ventu arca tele lesz a másik hajával, a nyakán leheletet érez. Közel van hozzá, hogy vérbe forgó szemekkel elordítsa magát, de az orrára tekeredett hajtincs illata megállítja. Egy hete nem láttak vizet, mindenki bűzlik, mint a latrina, arra ez az akárki, illatos mint egy..., mint egy...
Egyszerű gondolkodású Ventu nem rendelkezik nagy szókinccsel, csak jó szaglással. Addig szagolgatja a finom tincseket, amíg meggyőzi magát, jól van, akkor maradjon. Majd reggel ellátja a baját.
A kora reggel fényében ez a jó szaglású fickó szembesül azzal, hogy Andem van a karjaiban. Nagyon meglepődik és megrémül, nem akar ő fájdalmat okozni neki. Véletlenül se szeretné. Finoman ébresztgeti, de Andem csak elhessegeti a kezét félálomban motyogva, hagyja békén még egy picit aludni. A megrökönyödött fickó hazugságot sejt a háttérben, és kikúszik Andem alól. Sikerül úgy megmenekülnie, hogy nem ébreszti fel.
A csalódott fickó ébredés után mégsem szól neki, egész nap megfigyelés alatt tartja Andemet, a többieket és a vezetőt faggatja Andem furcsaságairól. Mindenki erősködik neki Andem őszinteségét igazolva. A csalódott fickónak nem ez az első csalódása az emberekben, ő soha nem adta könnyen a bizalmát senkinek. Most mégis mélységesen csalódott és megrendült, mi szükség van ezekre a hazugságokra?
A megrendült fickó egész nap mogorva és barátságtalan. Inkább egyedül lovagol és nem beszélget senkivel. Amikor Andem mellé vetődik, és a lovának sebességét hozzá igazítja, a szíve majd kiugrik a helyéről. Megszólalni sem tud. Csak mosolyog a másikra, őszintén és önkéntelenül.
Az egyszerű fickó csalódottsága és megrendültsége egy pillanat alatt megszűnik, Andem mosolyával szemben minden ellenállása elvérzik. Nem érdekli többé, hogy hazudik vagy sem, csak még egyszer tarthassa a karjában, és akkor minden rendben lesz.
Árnyas úton haladnak, a lombok között átszűrődő délutáni fény arany foltokat rajzol az útra és a karavánra. Andem előre üget, hogy szemügyre vegyen egy közeli hasadékot a sziklák között. Az elbambult fickó tátott szájjal néz utána. Andem délcegen üli meg a lovat, sudár alakja szemet gyönyörködtető. A haját ma nem fonta be, hullámosan omlik a hátára. Lassan lépteti a lovát, már megnézte, amit akart. Annyira lelassított, hogy Ventu hamar beérheti.
Hirtelen az árnyékból a fényre ér, és az egész alakja arannyá válik. A haja a napfény hatására fellángol, és ahogy visszafordul, és Ventu felé mosolyog, a szeme is arany színben villan.
Az egyszerű fickó sajnálja, hogy nem tud festeni, sem kézügyessége, sem tehetsége nincs a művészethez. Pedig ezt a képet — az arany fényben lovagoló és mosolygó Andem képét — örökre szeretné megőrizni. Ha festő lenne, rohanna haza lefesteni, míg el nem felejti. A házának fő részére függesztené fel a képet, és minden nap ránézne vagy százszor, vagy ezerszer.
— Szerencsére az állatoknak nincsenek tüskéik! — szólal meg az időközben melléért karavánvezető, és a festeni nem tudó Ventu látja rajta, hogy ő is Andemet bámulja.
Az egyszerű fickó szíve először kicsit nyugtalanná válik, de hamar megnyugszik, mert Andem kizárólag rá mosolygott, és nem erre a másik szőrös fickóra.
Estére végre egy városba érnek. A karavánpihenő melletti olcsó fogadóban száll meg az egész kísérőcsapat. Két- és háromágyas szobákat vesznek ki, a közös fürdőben csutakolják magukat tisztára. Andem kivételével, aki a szobájába kéri a fürdőt. A fogadó rendkívül mutatós, özvegy vezetőnője sokat sejtető mosollyal kérdi tőle, nincs-e szüksége hátmosásra, mert akkor csak szóljon neki, és bizalmasan Andem vállára helyezi a kezét. A fiatalemberbe mintha villám csapott volna, először megrázkódik, majd hátra ugrik. Az egyszerű és őszinte Ventu pár lépéssel áll mögötte, és megérti, nincs itt semmiféle hazugság. Nincs az az épeszű férfi, aki ezt visszautasította volna. Az egyszerű vágyú Ventu, mélyen sajnálkozik, hogy ő spórolás miatt, a közös fürdőt választotta. Ha tudta volna!
Természetesen egy szobában töltik az éjszakát, mivel ők jó barátok, és így is kérték a szoba kiosztásnál.
A egyszerű és tiszta Ventu a fürdő után derekára kötött törölközővel megy fel az emeletre. Nincs rajta más. Korábban a koszos ruháit egy kupacba gyűrve vitte a kezében, és leadta őket a mosodában. Egy csomó pucér fickó között, mind ezt csinálták, jöttek és mentek a kis törölközőikben. Félmeztelenül. Mind teljesen érdektelenek az egyszerű vágyú Ventu számára. Az ő eszében most a fogadós asszony jár, és képzeletben éppen maga alá akarja gyűrni, mikor kopogás nélkül benyit a szobájukba.
Úgy tűnik Andem is most végzett a fürdéssel. Ő is egy törölközős fickóvá vált. Bőrén még csillognak a vízcseppek. Nem erőltette meg magát a törölközéssel.
Az egyszerű vágyú fickó csak meredten áll az ajtóban, és Andem testére mered. Összefut a szájában a nyál, ahogy a tekintetét Andem felsőtestén legelteti, a sima, hibátlan bőrén, a szépen kirajzolódó izmain.
— Csukd már be az ajtót! Pucér vagyok! — mondja nevetve Andem, majd hátat fordít a nyáladzó fickónak, és ledobja magáról azt az egy szem törölközőt is.
Az egyszerű vágyú fickó elfelejti, hol is tartott éppen a fogadós főnöknővel, és zavarodottan csoszog a szoba másik felében lévő ágyához. Közben úgy leskelődik, mint aki nem is. Micsoda arányos teste van, karcsú és izmos, hosszú combok, keskeny csípő, széles vállak, formás... hátsó. Azt sem tudja, hova nézzen hirtelen, csak magába akarta olvasztani a látványt.
— Andem, szeretnék veled beszélni — nyögi ki végül.
— Mindjárt, csak felveszem a felsőm is.
— Várja azzal még, úgy is meleg van.
— Rendben, mondjad, mi a gond? Egész nap morcos voltál. Megbántottalak? Velem van bajod? Miért nem szóltál előbb? Inkább egész nap hisztiztél? Tudod, mennyire fájt ez nekem?
— Én... — kezdte volna a túl egyszerű fickó, de csak az előtte álló Andem csillogó bőrét látja, és leáll az agya.
— Hé! Ne bambulj! — és Andem meglegyezi a kezét a kiguvadt szemű tekintete előtt.
A kiguvadt szemű fickó megrázza a fejét, és inkább valahová máshová nézve kezd bele:
— Ma hajnalban úgy ébredtem, hogy rajtam feküdtél.
— Az lehetetlen, miket beszélsz? — kérdezi Andem őszintén felháborodva.
— Tényleg — mondja az őszinte fickó, és ártatlan szemekkel néz Andemébe. — Órákig feküdtél rajtam, mikor keltegettelek, csak elhessegettél.
— Arra emlékszem, de nem rajtad feküdtem, hanem a... a... rajtad?
— Ühüm — bólint az egyszerű fickó. — Onnantól egészen a fogadós jelenetig azt hittem, hogy egy mocskos hazug vagy.
— Miért hazudnék ilyesmiben? — Andem olyan mélyen megbántódik, hogy könnyek kezdenek gyűlni a szemében. — Azt hittem a barátodnak tartasz, és megbízol bennem!
— De hát rajtam feküdtél! — kiabál értetlenül a nem túl okos fickó.
Andem megbántva hátat fordít, és úgy dönt, inkább itt hagyja ezt a bunkót, és alszik a szekereknél.
— Legalább teszteljük le?
— Mit akarsz tesztelni? Szándékosan fájdalmat okozni? Jó viccnek tartod? Az a lenti hölgy harmadszor ajánlkozott fel már nekem. Szerinted, hogy érzem magam miatta is? Miért nem adja fel? Ő se hisz nekem? Csak megérint újra és újra?
— Kérlek, teszteljük le! — és a törölközős fickó a megroggyant vállú Andem mögé lép.
— Azonnal állj meg! — kiállt rá Andem. — Túl gyengének érzem magam ehhez, fáradt vagyok és csalódott...
— Fordulj meg! — kéri az egyszerű fickó, és a vékony vászonnadrágot viselő Andem lassan megfordul. — Vannak fokozatok, ugye?
Andem bólint. Egy nagy lépés maradt közöttük.
— Van akinek már innen érzem a tüskéit — mondja halkan és megtörten Andem.
— Most érzel valamit?
Andem csak a fejét rázza.
— Lassan megyek, azonnal szólj a legkisebb fájdalomra!
Andem megadóan bólint, csak túl akar ezen lenni, és végre aludni.
A nem egy bölcs fickó lassan csoszogva egyre közelebb és közelebb ér Andemhez. Andem csukott szemmel és szenvedő arccal áll előtte. Nagyjából egy a magasságuk, a nem túl okos fickó arcának minden rezdülését pontosan követi. Már csak egy ujjnyira volt egymáshoz a mellkasuk, és még mindig nem történt új rezdülés ezen a szép és szomorú arcon.
— Mikor indulsz? Itt álljak egész éjjel? — kérdezi a vérig sértett Andem türelmetlenül.
— Itt vagyok — suttogja Ventu, és a szájuk olyan közel van egymáshoz, hogy érzik egymás leheletét.
Andem szemei kipattannak és hatalmasra nyílnak. Tényleg itt van, ilyen közel, és még mindig semmit nem érez.
— Most már csináld te — mondja Ventu.
— Mit csináljak? — úgy tűnik Andem sem egy túl okos fickó.
— Érints meg... ahol és ahogy csak akarsz.
Érzi, hogy Andem teste remeg:
— Ne félj! — bíztatja Ventu. — Bízom magamban, bízom abban, hogy nem vagyok őrült, és tényleg megtörtént velünk az ott éjjel a fa alatt. Mitől félsz jobban, hogy megböklek, vagy hogy nem?
— Nem tudom — leheli erőtlenül Andem, és felemeli az egyik kezét. Hosszú ujjainak legvégét finoman Ventu mellkasához érinti, aztán egyre több és több felületet érint, míg végül az egész tenyere Ventu bőrére simul.
Az egyszerű vágyú Ventu lelke megremeg Andem finom érintésétől. Látja a másik arcán a hitetlenkedést és a lelkes örömöt is, ahogy a másik tenyerét is a mellkasához nyomja. Majd, mintha ez nem lenne elég, Andem kezei felkúsznak, és átölelik a nyakát. Aztán már csak azt érzi, hogy a másik férfi egész teste hozzásimul. A meglepett fickó először sóbálvánnyá merevedve áll, majd, mint lelkes tesztelő, ő is átkarolja Andem derekát, és még jobban magához húzza.
Aztán, mintha megbeszélték volna, egyszerre válnak el egymástól. Andem azért mert... és a furcsán bizsergő fickó is pont azért. Gyorsan hátat fordítanak egymásnak, mielőtt túl kínos lenne.
A nem túl okos fickónak elfogytak a szavai. Talán fel kellene öltöznie...
Andem az ágyánál áll és a felsőjét gyűrögeti, látszik rajta, neki vannak szavai, csak nem tudja, hogy kezdje.
Ventu sem halad valami jól, a másik hátát figyeli, ezért már vagy háromszor lépett mellé a nadrágjának.
— Nem vagyok rákényszerítve erre — kezdi Andem.
— Mire? — a nem túl okos fickótól ne várjunk túl sokat.
— Arra, hogy így éljek és karavánokat kísérgessek... betegen. Azért csinálom, mert így sok emberrel találkozhatok, és talán... valaki... meg tud érinteni, és nekem nem fáj.
A nem túl okos fickó nagyon megsajnálja Andemet. Azt sajnálja a legjobban, hogy akivel végre találkozott, az egy bunkó férfi. Most biztos Andem is erre gondol. Micsoda szerencsétlenség! Áhhh!
— Tovább úgy sem keresgélnék, a betegségem olyan előrehaladott, hogy ez az utolsó utam, haza kell térnem...
A sokszor érzéketlennek tűnő fickó gyomra összeszorul, torkában gombóc nő. Nem lehet beteg! Nem, nem, nem!
Ventu végre magára bűvöli az engedetlen nadrágját, és Andem mögé lép, aki a felsőjével küzd. Senkinek nem megy ma az öltözködés. Már húzná fel a ruhát, mikor Ventu minkét vállára ráteszi a kezét és megállítja.
— Sajnálod, hogy engem találtál meg? — kérdezi.
— Nem.
— Ki tudnál békülni velem?
— Igen.
— Magadhoz engedsz?
— Már itt vagy...
— Zavar, hogy férfi vagyok?
— Téged?
— Lehetnél a kivételem — suttogja a vágyakozó fickó, és lerántja Andem teljesen felesleges felsőjét, közben csókokkal hinti a vállát, fel egészen a nyakáig.

Micsoda egy szégyentelen alak ez az egyszerű fickó Ventu! Van képe, és első adandó alkalommal nekiesik ennek az ártatlan fiúnak! Egy gátlástalan kéjenc! — dohogott magában Ventu. — Én soha nem tennék ilyet! Soha! — és feldúltan az isteni ágymelegítő ereklyéje hajába fúrta az orrát.