Vigyázz rám!

25. fejezet - A Porördögök és a többiek

Andem úgy érezte egy védelmező burok övezi. Az út mindenki számára legnehezebb szakaszán neki még csak erőlködnie sem kellett.
Kiderült Nerének van egy titkos képessége, amiről még ő maga sem tudott eddig: kiváló szervező volt. Az egész hátsó részleget mozgósította, és egy beosztást készített az önkéntesekkel, akik felváltva vezették a legutolsó szekeret. Andemnek csak napi egy-két órát kellett a bakon ülnie, a nap többi részében pihenhetett.
A karaván népe számára Ventu, a félisten, elérhetetlenné vált, egész napra elzárkózva az őrhelyén figyelt. Éppúgy, mint a szélvészként nyargalászó Rugint sem merte senki leinteni egy kis csevejre. Mivel a Hátsó Hármas leggyengébb láncszeme Andem volt, aki csak tehette, neki kedveskedett az ilyen hosszú utak legnagyobb kincseivel: frissen sült vagy főtt étellel, aromás teával. Andem a legteljesebb mértékben el volt kényeztetve.
Ventu éjjel és nappal a kocsijuk közepén meditációs pózban mozdulatlanul ült. A testéből áradó fény állandóvá vált, éjjelente a kocsi ablakain is halványan kiáradt. Sem Ventu, sem Rugin nem látszott nyugtalannak ez miatt. Andem egyelőre egyikükkel sem tudott erről beszélni, igyekezett túlzottan nem aggódni azért, mert a kocsi belsejében már nincs szüksége éjjel lámpásra.
Andem nem tudta, mi lenne a jobb, ha mellette marad, vagy ha nem? Nem szerette volna elvonni Ventu figyelmét a kiterjesztett érzékeléstől... vagyis de, minden figyelmét magának szerette volna. Attól félt, ha ébren van mellette, önkéntelenül is piszkálni kezdené... először csak a ruhája szegélyét..., aztán... Nem lehet, a veszély körülöttünk ólálkodik!
Ezért napközben az ideje nagy részét Nere kocsijában töltötte. Sokat beszélgettek, kiderült, rengeteg közös témájuk akadt. Andem mesélt neki az egy évtizednyi kalandjairól, miközben a nő a saláta formájú füzetébe jegyzetelt. Nere nagyon szeretett volna egy új Venturól szóló regényt írni, ami az igazi Venturól szólna, ezért sokat faggatta Andemet, aki a lehető legdiszkrétebb válaszokat adta.
Nere egy ládányi könyvet cipelt magával, és volt nála egy olyan saját írású könyv is, amiről Andem eddig még nem hallott. Döbbenten vette a kezébe a kötetet: a mágusról szóló erotikus történetek gyűjteménye volt, és csak nagyon kicsi példányszámban jelent meg. Mindegyik példánynak volt sorszáma, névre szólóan volt aláríva a legnagyobb rajongók számára.
Andem égő fejjel olvasta végig az 1-es számú példányt, miközben Nere kuncogva figyelte.
- Az anyámnak is megvan ez? - kérdezte végül elgyötörten.
- Persze, az övé a 3-as számú - vágta rá azonnal Nere, majd előrehajolva kíváncsian kérdezte: - Na, szerinted van benne valami, amivel elcsíptem a valóságot?
- Őőő... - Andem nem tudott a nő szemébe nézni. Ez annyira kínos! - Fogalmam sincs, honnan... tudhatnám? Te örülnél, ha ilyen lenne? - utalt - a kérdést kikerülve - a pikáns műre Andem.
- Tudom, hogy nem ilyen, de a valóságból nem lehetne erotikus fantáziát írni.
Andem szeme tágra nyílt. Nem-e?
- Vagy igen? Mik ezek a nagy szemek, Andem?
- Csak próbálom elképzelni - vihogta kínjában. Közeledő lovas patadobogása törte meg a külső világ monoton nyikorgását, és mentette ki Andemet: - Megjött Rugin, most kicsit "hazamegyek".
Andem úgy ugrott ki a mozgó szekérből, mint akit üldöznek. Rugin lefékezte mellette a lovát: - Hóóó, mi a baj, cukorfalat, bántott a néni?
A kocsiban ülő Nere és a bakon ülő Soci is hangosan vihogtak.
Andem szúrós szemmel nézett fel Ruginra.
- Éppen időben jöttél! Most megnézem Ventut.
- Rendben, én itt maradok hátul egy ideig.

Andem szó szerint úgy esett be a kocsijukba, pedig nagyon halk szeretett volna lenni.
- Elnézést - suttogta, miközben egy a kocsi külsején lévő szögben elakadt bő vászoningét rángatta. Az anyag végül egy éles szakadó hanggal adta meg magát a nyers erőnek.
- Alakul - hallotta Ventu rekedt, napok óta nem használt hangját.
Andem feje már a dühtől is vörösödött, ahogy nézte a félig leszakadt felsőjét.
- Pedig ez volt az egyik kedvenc ingem, olyan régi volt már, hogy tisztán is koszosnak nézett ki.
- Gyere ide! - súgta neki Ventu, és megbontva a meditációs pózát, levette Andem felsőjét. - Már három napja nem érintettelek...
- Egy vadidegen ül a bakon, még a nevét sem tudtam megjegyezni - bökött a fejével a kocsi eleje felé Andem.
- Tudom, csak egy kicsit ölelj meg, aztán menjünk ki gyalogolni, mert napok óta nem mozdultam.
- Rendben - suttogta Andem, és a lehető leghalkabban csókolta meg Ventut.
Ventu a karjaiba húzta az ő kismadarát, és pár pillanatra kiszakadt a poros valóságból.