Vigyázz rám!

24. fejezet - A kórus és a szólista

Andem a szekerüknek dőlve nézte, ahogy az őrök a karaván körüli éjszakai tábortüzeket készítik elő. A gyomra követelőző korgására nyomottan ébredt. Senki más nem volt a környékükön, ebből a távolságból az őrök beszélgetéseiből is csak néha fújt felé foszlányokat a szél. Még soha nem érezte így az egyedüllét nyugalmát, mert eddig mindig magányos volt. Most viszont, csak egy ideig van egyedül. A szíve felmelegedett a várakozás örömétől, végre van kire várnia.
Előkotorta a fémtálját és kanalát, a haját lustán, a feje búbján összecsavarta, majd elindult a tábor szíve, a konyha irányába, hátha maradt még valami maradék az egyik bogrács alján.
Valami megváltozott, érezte Andem, ahogy komótosan végigsétált a tábor mentén. Több helyen is hivatalos megbeszélések és eligazítások folytak, viszont a máskor egymáshoz alig szóló civilek is kisebb csoportokban lelkesen beszélgettek.
A konyhánál már lefutott az esti roham, csak néhányan lézengtek, köztük Soci, aki két fémtányérrel a kezében nézegette a bográcsok tartalmát.
- Maradt még valami? - kérdezte Andem.
Soci nagyon koncentrált, és hirtelen megrezzentek a vállai, ahogy ijedten Andemre nézett. Aztán mikor rájött hol van éppen, és ki köszönt rá, az arcára széles mosoly ült:
- Van mindegyikbe egy kevés. Ez itt talán nem olyan zsíros, mint a többi. Azt hiszem ebből szedek - mondta, és megragadt a nagy merőkanalat. Andem gyorsan odalépett, és addig megfogta az üres tányért.
- Egész délután aludtam. Történt valami? Olyan furcsa mindenki!
- Hú, rengeteg minden történt! El sem hiszem! - kezdte Soci lelkesen. - Mi lenne, ha együtt vacsoráznánk? Itt van a kocsink egy köpésre.
- Szívesen veszem a meghívást! - mosolygott Socira Andem. - Remélem, Nerét sem fogom zavarni.
- Na, őt aztán biztosan nem!

Andemnek a szája is tátva maradt a hírektől. Ventu felfedte magát! Nem csoda, hogy így fel van bolydulva a karaván népe. Nere szekerének hátsó lehajtható lépcsőjén ült, Nere és a társnője a kocsiban ettek. Vagy inkább csak lelkesen csacsogtak, míg az ételük nagyrészt még a tányérjukba volt.
Nere előrehajolva, suttogva kérdezte:
- Andem, Ventu mester tényleg az orvosod?
Andem a tökéletes fogsorát megvillantó mosollyal válaszolt:
- Ugye milyen jó nekem? A hátralévő egy évemben lesz mire emlékeznem - Andem már elfogadta az élete rövidségét. Ventu előtt tapintatosan nem hozakodott elő ezzel a témával, mivel a mágus abban a kétségbeejtő hitben élt, hogy sokkal kevesebb ideje maradt hátra. Ez a részéről, egy őszinte, de könnyed mondtad volt, amit már több százszor elmondott magában.
Amikor a fagyos csend közéjük telepedett, jött rá, hogy ez a hölgyek számára viszont túl erős volt.
- Sajnálom! - biccentett feléjük. - Túl régóta élek ezzel a tudattal. Ventut megismerve feltámadt bennem némi remény a gyógyulásra, azóta viszont kiderült, rajtam még az istenek sem tudnak segíteni... Én... - hebegte. - Nem akartam elvenni az étvágyatokat!
A két nő kezében valahol félúton állt meg a kanál, és döbbenten, fájdalmas arccal néztek rá.
Elsőként Nere nyerte vissza a lélekjelenlétét, és gyorsan témát váltott:
- Ahogy most elnézlek, egyre jobban emlékeztetsz az édesanyádra.
- Pedig azt mondják apámra hasonlítok - reagált fellélegezve Andem.
- Még sosem találkoztam vele - ismert el Nere.
- Én már igen! - vágott közbe Soci. - Igaza van Andemnek. Cono úr egy kifinomult úriember, akiben van valami titokzatos, nyers vadság. Andemben is ezt látom!
- Fogalmam sincs kinek az apjáról beszélsz! - mondta Andem nevetve.
A hölgyekből is kibukott a nevetés, ami messzire űzte a szomorúság ködének minden foszlányát.

Andem az esti szürkületben, a hallottakon elmélázva bandukolt visszafelé. Ő már túl volt azon, hogy féljen a haláltól, nem is szentelt különösebb aggodalmat a rájuk váró nehéz útszakasznak. Két istenség is azt mondta neki, Ventu át fog jutni az átjárón. Legszívesebben elkiáltotta volna magát: Ne féljetek, az égiek vigyáznak ránk!
Ventu is szorongott, különben nem vállalt volna ilyen nehéz feladatot, és legfőképpen nem fedte volna fel a kilétét. A legjobb esetben is egy hét folyamatos kiterjesztett érzékelés? Bízott benne, hogy nem szánta rá volna magát erre, ha nem lenne biztos a véghezvitelben.
Elmondhatatlanul szeretett volna könnyíteni a lelki terhein, de Rugin megmondta, Ventut a hitének kell tovább vinnie.
Lehet ez lesz az utolsó esténk együtt, de amíg el nem érjük a puszta keleti határát, addig biztosan. Andem szeretett volna egy kellemes élménnyel Ventunak kedveskedni. Nem egyszerű feladat! Ventu végtelenül félénk és szégyenlős! Mióta elhagytuk Esdeort a kézfején és arcán kívül nem láttam csupasz bőrfelületet tőle. Bezzeg, ha rólam van szó! Képes bármilyen helyzetben mágiával levetkőztetni.