Bound to Love

18. Házirend

-Andy Barber-

Megelégelve azokat amiket a fejemhez vágott, a csuklójánál fogva rángattam le az ágyról. Sikongat, kapálózik, hisztizik, de nem hat meg. Ő a földre rogyott és próbál ellenállni ahogy cibálom végig a folyosón.
-Keljen fel de kurva gyorsan!
-Engedjen el! Fáj!-dőlt a lábamnak zokogva ahogy megálltam. Próbálja kihúzni apró kezét az enyém közül, de nem megy neki.
-A tisztelet kibaszottul fontos, úgyhogy ez az első pont szívi amit véss abba a pici agyadba.
-Nem fogom tisztelni amíg emberként nem bánik velem!-suttogja remegő hangon miközben a szemei lángolnak. Tiszta könny az arca, de nem tudom egy percig se sajnálni.
-Egy hisztis kislányt hogyan vegyek emberszámba?
-Dögölj meg! Azt kívánom bárcsak meghalnál!-kiabálja az arcomba de én csak elmosolyodok.
-Csodaszép bókokat mondasz.
-Elmebeteg fasz!-sipákol továbbra is így elemelkedve tőle, tovább rángattam a folyosón. Kicsi keze a combom csapkodja, néha a fenekemre üt, próbál fájdalmat okozni ahol ér miközben embertől igen távol álló hangokat ad ki. Az egész birtok tőle zeng. Katasztrófa amit leművel.
-Ne csapkodd a seggem. -húzom tovább a márványpadlón.
-Dögölj meg te fasz!
-Hhhh... fárasztó vagy szívem. A türelmem pedig kezdem elveszteni ha tovább sipákolsz.
-Nyelnéd félre a nyálad bazdmeg, te elmebeteg barom!-csak úgy árad belőle a kedvesség.
-Na idefigyelj! Tényleg kezdem unni, úgyhogy most tedd alapállásba a csinos kis szád mert a faszom fogom lenyomni a torkodon ha nem kussolsz be. -kaptam el az arcát így megszeppenve csak egy nagyot nyelt.
-Leharapom ha bármit is mersz azzal kezdeni.
-Nem lesz időd leharapni bogaram. Túl nagy. Kitölti a pici szád. Maximum öklendezni fogsz ha a teljes hossza a szádba van.
-Undorító!-sziszegi a fogai közt így finoman az arcára szorítok.
-Lehet hogy te még nem fogtál faszt, de egyik nő se panaszkodott még rá. Bár nem is lehetett nekik panaszkodni úgyhogy jobb ha ezt te is megjegyzed, mert neked se szabad. Világos kislány?-húztam közelebb így eltorzult az arca.
-Dögölj... dögölj meg!-suttogja halkan mire elvigyorodok.
-Szedd össze magad és kelj fel de kurva gyorsan.- ő csendben maradt kivételesen, majd kirántotta apró kezét az enyém közül. Csuklóját dörzsölte, gyanítom fájt neki, de ez az ő baja. Nem akart jönni. Szemeit törölgetve lépkedett mögöttem míg az irodáig nem értünk.-Fáradj be.-nyitottam ki előtte az ajtót, de ő csak egyhelyben toporgott.-Azt mondtam...
-Hogy.. hogy lehet ilyen szívtelen?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Hhhhh... ne kezdjük újra ezt. Befelé és elolvasni a házirendet.-tettem csípőre a kezeim. Untam ezt a pátyolgatást. Kurva sok energiát kivesz belőlem ez.
-Ha csak egy picit is megpróbálna kedvesebb lenni, mások is így állnának önhöz.
-Bogaram...-léptem hozzá közel és hajoltam a füléhez amit eltakart a haja így azt odébb húzva még közelebb mentem.-Nem vagyok se jószívű, se kedves. Nekem nincsenek érzéseim, se szívem. Ne akard a lehetetlent. Azt meg pláne ne, hogy megváltozzak. Senkiért se fogok.
-Ki bántotta meg ennyire hogy ilyen lett? -pillantott fel a szemeimbe félve. Baromira nem fogom kiteregetni az életem, főleg neki nem. Egy ember tud rólam mindent, az Lloyd. Bár ez a kislány már így is eleget tud, kezdjük azzal hogy a házamban van. Itt soha nem járt dugáson kívül hosszabb időre nő.
-Befelé.-léptem hátrébb tőle, de ő követett.
-Ki bántotta meg?
-Mondtam befelé! -villantak rá lángoló szemeim. Kisgyereknek valóban elragadó voltam, csak az élet megtanított később arra hogy senkiben se bízzak csak saját magamban. Senki se a barátom. Ha valamit el akarok érni akkor mindenem átgázolok és magam harcolom ki.
Ő lesütve a szemeit ellépett tőlem, majd az asztalomra kikészített papírt kezdte tanulmányozni.
Hogy őszinte legyek, frusztrált a téma amit felhozott. Feltörtek olyan emlékek amiket mélyen eltemettem legbelül, de most ezek újra bombázni kezdték az elmém ennek a kis picsának köszönhetően. -Alá is kell írd.-dobtam oda neki egy tollat ahogy felette álltam.-Úgy olvasd, hogy nincs más választásod. Jegyezd meg amik ide le vannak írva és írd alá.
Ő némán a toll után nyúlt és a lap alján odafirkantotta a nevét. Lilly Benson. Hát Lilly sajnálom, de a halálos ítéleted írtad alá, bár ez már köztudott volt mikor a szemeimbe néztél, de most ennek nyoma is van.-Okos kislány.-simítottam meg a haját, mire ő összerezzent.
Felnézve rám ,arca tiszta víz volt a sós cseppektől. Bár nem váltott ki belőlem semmit, de megtöröltem könnyes orcáját. Keserűség csillogott a szemeiben. Teljesen összetört ahogy tudatosult benne az összes szó amit olvasott.-Ennyire ne kenődj el.-nevettem el magam, de ő fel se nézett rám. Furcsa volt hogy csendben volt és nem mond semmit. Lehet elment a hangja a sok sipákolástól?-Menj szépen a szobádba.-húztam odébb a papírt előle.
Némán felkelve a székből az ajtóhoz sétált, majd behajtva maga után, felment az emeletre. Ne szopass hogy ennyi kellett ahhoz, hogy csendbe maradjon és szót fogadjon?!
Síri csend telepedett a birtokra így én egy nagyot sóhajtva elégedetten leültem a székembe. Az aláírását nézegettem a lapon. Kis gyöngy betűkkel írta oda a nevét a halállista aljára. Egy elégedett vigyor ült az arcomon ahogy hallgattam a csendet. Egy nyikkanás se jött az emelet felől. Nem dobálózott, nem tombolt, nem csinált semmit. Órák teltek el ebben a nyugalomban.
Az étkezőasztalnál a vacsorámat is nyugodtan tudtam elfogyasztani. Csak Tara jött -ment a házban, kezében egy tálcával. Különösebben nem érdekelt mit csinál, de mikor egy csalódott sóhaj hagyta el a száját, felvillantak a szemeim rá.-Valami gond van?-nyeltem le az utolsó falatot miközben hátradőltem a székben.
-Ni..nincs uram, csak... csak a kishölgy nem.. nem éhes.-pakolta be a hűtőbe a dolgokat ami érintetlenül volt a tányéron.
-Hogy hogy?-kortyoltam bele a whiskymbe.
-Nem érzi jól magát. Azt mondta hányingere van.-pakolászott csendben. Én egy nagyot sóhajtva válaszra se méltattam. Gyanítom kivan szűzike az élettől, de hát így járt.
Felkelve az asztaltól az emelet felé indultam, de ahogy a szobája előtt elhaladtam a lábaim megálltak. Ha ételt adok a szájába azt is köteles elfogadja. Ez egy kedves gesztus volt a részemről, de ő visszautasította.
Az ajtaján benyitva ő meg se mozdult. Tudta hogy én vagyok. Zsebre dugott kézzel sétáltam felé, de mint aki ki van ütve úgy feküdt magzat pózban összekuporodva.
-Miért küldted el Tarát?-értem mellé, de nem nézett rám.-Hozzád beszélek! -csendkirályt játszik? Vagy most mi a picsa van?-Lilly!-szólítottam a nevén, mire megmozdult. Fejét felém fordítva nézett fel rám, de a szemei nem tükröztek semmit se. Olyan volt mint egy halott.