Bound to Love

16. Duzzogó kislány

- Lilly Benson-

A konyhaszigeten szét van pakolva egy elsősegély doboz. Mindenhol kötszer és véres vatta hever. Nem engedte hogy segítsek, de én csak azért is megpróbálom újra. Engem nem ilyennek neveltek mint őt.
A konyha bejáratánál ácsorogva próbáltam összeszedni minden bátorságom, hogy odamenjek, de féltem.
-A kurva anyádat.-mordult fel, amitől összerezzentem.  A pultról legurult egy fásli henger ami szétbomlott ahogy a földön végig gurult. Síri csend volt a házban, csak az ő szentségelését lehetett hallani.
Közelebb lépve, felvettem a földről, mire észrevette engem. -Adja ide.
-Inkább engedje hogy segítsek.-pillantottam fel rá, de cseppet se volt jó kedvében. Mondjuk ő sosincs.
-Meg tudom oldani egyedül is. Nem kell a segítsége!-morgolódott tovább, mire én közelebb léptem és mellé álltam. A szívem a torkomban dobogott, de a keze után nyúlva a fertőtlenítős vattát kikaptam a tartásából és a sebre nyomtam.
Láttam hogy a teste megfeszül ahogy a kezéhez értem. Alkarján az erek táncoltak ahogy fel volt gyűrve az ingjének az ujja. Hatalmas kezét fogva az én apró tagom eltörpül mellette.
-Ne..nem fáj?-nyeltem egy nagyot ahogy felpillantottam a szemeibe. Remegtem attól hogy a közelében voltam. Az életemmel játszom ,mert ő maga a veszély!
-Nem.-válaszolta rideg hangon.
-Szóljon ha...
-Nekem nem fáj semmi! Meg se érzem.-emelkedett felém így összébb húztam magam. Csak én lehetek ilyen hülye hogy belesétálok az oroszlán barlangjába és tálcán kínálom a lehetőséget hogy bármikor kinyírjon.
-Értem.-remegett meg a hangom, majd egy újabb vattát tettem a kezére és óvatosan körbetöröltem a sebet.
Remegett a kezem ahogy hozzáértem. Féltem a közelében lenni. Teljesen nem vagyok normális hogy ezt csinálom.
-Levegőt vegyen azért.-köszörülte meg a torkát mire felkaptam ismét a szemeim az övéire. Kékjei az enyémek közt cikáztak. Állkapcsa megfeszült ahogy álltam a tekintetét.-Hallja amit mondok?
-I..igen.
-Az életével játszik per pill.
-T..tudom.-szívtam be mélyen a levegőt, miközben a kézfeje köré tekertem a fáslit.
-Szorosabbra.-biccentett a keze irányába így lepillantottam rá, de annyira reszkettem, hogy kiesett a kezemből a fásli.
-Elnézést.-guggoltam le egyből mire ő ismét megköszörülte a torkát. Felkapva a fejem igen érdekes szituáció volt ez ahogy vele szembe guggolok. A fejem egyvonalban volt a...fujj basszameg! Kelj fel Lilly! Állj már fel a picsába!
Az arcom lángolt ahogy ismét a lábaimon álltam. A szemeibe nem mertem felnézni. Érzem hogy néz és gyanítom jót röhög magában a szerencsétlenkedésemen. Vagy lehet nem is röhög csak szánalommal néz rám. Félve felpillantva rá, nem kellett volna. Pillái megremegtek ahogy a tekintetünk találkozott. A szívem egy hatalmasat dobbant a mellkasomban. Ijesztő volt mert attól féltem hogy kiesik a helyéről.
-Addig szerencsétlenkedik míg elvérzek.-mutatta fel a másik kezét így próbáltam visszazökkenni és szorosabbra tekerni a fáslit.
-Elnézést.-motyogtam alig hallhatóan.
-Nem fogta még férfi kezét soha?
-Hogy?-pillantottam rá értetlenül.
-Tudom hogy retteg tőlem, de ahogy figyelem, nem csak a közelségemtől remeg hanem mert hozzám ér. Sose fogta pasinak a kezét vagy más testrészét?-nem tudtam kiolvasni a szemeiből mit is gondolhat pontosan. Annyit tudtam hogy zavarba jöttem a kérdéstől. Lángolni kezdett az arcom ismét.
-Minek érdekli ez? Nem fogok beszámolni az életemről.-vágtam vissza azzal amivel ő.
-Akkor nem. Értem.-vette ki a kezét a tartásomból.-A másik kezem megoldom magam.-nyúlt át előttem.
-Maga se csacsog az életéről!
-Jobb is hogy nem tudja. A virág lelke nem bírná.-sandított felém.
-Nem vagyok kislány!-csattantam fel. Zavart hogy annak kezel.
-Valóban?-támaszkodott meg a pulton fél kézzel.- Két percen belül el fog törni a mécses csupán egy mondatomtól.-emelkedett felém.
-N..nem.-kezdtem kapkodni a levegőt mivel túl közel volt.
-Pedig de!-kúszott egy féloldalas mosoly az ajkaira.-Ebben olyan biztos vagyok mint ahogy itt állok.
-Nem fogok...-vékonyodott el a hangom.
-Hogy?-hajolt lejjebb hozzám és az arcom kezdte fürkészni. Elfordítva a fejem, próbáltam tartani magam, de ő ismét megszólalt.-Igazam volt!-suttogta a fülemhez hajolva.
-Nem volt!-fordítottam felé a fejem, de azzal nem számoltam hogy nem húzódik el. Az orrom az övéhez ért így ledermedtem. Meg se mozdul. Csak az állkapcsa feszül meg. A szemeibe nem mertem felnézni így csak lesütöttem a tekintetem, de ahogy megszólalt az ajkaira kaptam kékjeim.
-Egy szűz kislány vagy.-érzem mentolos leheletét ahogy az arcomba csapódik.
-Nem!-suttogom halkan.
-De igen.
-Nem!-kezdtem egyre idegesebb lenni, mire ő hátrébb lépett. Ajkain egy elégedett vigyor ült ahogy a másik kezét kötözte. Zavart hogy viccesnek találja így hátat fordítva az volt a tervem hogy magára hagyom, de ismét meghallottam a hangját.
-Duzzogó kislány.
-Kurvára nem vagyok kislány!-fordultam meg dühösen. -Baromira el van tévedve!
-Én ugyan nem.-sandított felém, majd tekintete végig siklott apró alakomon. -Te vagy elveszve.
-Elrabolt! Megfenyegetett hogy megöl! Maga volt már ilyen helyzetben?-válaszoltam ingerülten.
-Fenyegettek engem sok mindennel, csak nem értek el vele semmit.-sétált felém.-Telibe leszarom mit mondanak, kurvára nem tud érdekelni.
-Engem se érdekel.-léptem én is közelebb.
-Na ne röhögtess!-tört ki belőle a nevetés. -Ha már csúnyán néznek rád is azon agyalsz hogy vajon tett-e valamit amivel a másiknál ezt kiváltotta. Egy ártatlan virágszál vagy akit percek alatt szednek szét az olyan emberek mint én.-tornyosult felém ismét.
-Most mégse tart pisztolyt a torkomnak.-figyeltem lassan emelkedő mellkasát ami szemmagasságban volt.
-Szeretnéd? Azt hittem félsz tőle! Ne szívass hogy attól élvezel el mert nem fogom elhinni.
-És ha igen?-néztem fel a szemeibe.
-Nem tudsz átverni! Itt reszketsz előttem. Ahogy közelebb lépek remegni kezd a tested. A mellkasod úgy emelkedik mint akit a szívroham kerülget. Én átlátok rajtad ,akár mennyire is nem akarod.
-Én is magán!-böktem meg a mellkasát.
-Azt kétlem.-fonta keresztbe a karjait.-Nem tudsz rólam semmit se.
-De igen! Tud néha normálisan is válaszolni. De csak néha!-emeltem fel a mutató ujjam. Ő mellém sétálva megtorpant egy pillanatra.
-Ne szokj hozzá.-súgta a fülemhez hajolva, de ahogy beszélt az ajka a bőrömhöz ért. Furcsa érzést váltott ez ki belőlem. Megmagyarázni nem tudtam mi is volt.
Ellépve tőlem, magamra hagyott a konyhában a gondolataimmal. Azt tudtam hogy ő nem a jó szívéről híres. Cseppet sem, de most még is magához képest egy hangyányit normálisabb volt mint szokott lenni.