Bound to Love

13. Kín

-Lilly Benson-

Fuldoklom a könnyeimtől órák óta. Aludni nem bírok már két napja mert az életem maga a pokollá vált onnantól kezdve hogy nyakon öntöttem ezt az önelégült balfaszt. Hányni tudnék pedig nem is ettem tegnap reggel óta semmit se így nem tudna nagyon kijönni már semmi, de mégis felkavarodott a gyomrom. Holnap dolgoznom kéne menni, de nem tudok mert be vagyok zárva ebbe a kurva szobába. Egy elmebeteg lakik ebbe a kibaszott villába ami maga a labirintus. Kiszökni nem tudok mert tele van kamerával és őrrel minden. Most is hallom hogy valaki sétál a folyosón, sőt az ablak alatt is a murván gyorsan szedi valaki a lépteit. Megőrülök ettől, attól meg még inkább hogy holnapra ez az önelégült fasz Barber várja a terveket. Mégis mit tudnék kitalálni? Én egy kibaszott irodai asszisztens vagyok! Nem holmi titkos kém vagy maffia vezér mint Ő!
Az arcomon végigcsorduló sós cseppeket próbáltam feltörölni, de mindig újabb és újabb csorgott végig rajta így felesleges volt már ez a mozdulat.
A hasam megmordult mivel alig ettem valamit, de azt mondta ez a barom, hogy ki se léphetek a szobámból. Körbepillantva a szekrényeket néztem, hátha találok bennük valami kis harapni valót, de ahhoz fel kellene kelnem, annyi energiám meg nincs mert az egész napos zokogás is kivett belőlem mindent.
Az éjjeliszekrény ami mellettem volt csak annak az egy fiókját húztam ki, de sajnos nem volt benne semmi se. Teljesen üres volt. Le kell osonnom a konyhába valahogy, vagy megkeresnem azt a házvezető nőt, ő nem tűnt annyira elmebetegnek mint a gazdája. Hátha megsajnál és megszán egy kis harapnivalóval.
Feltápászkodva az ágyból remegő léptekkel sétáltam az ajtóig amit óvatosan próbáltam kinyitni. Remegett kezem, lábam magától a gondolattól is, hogy ha összefutok ezzel a barommal, akkor nekem annyi. Így is ki akar nyírni. Mégis hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Hogy juthatott el az életbe idáig, hogy ne hassa meg semmi, még mosolyogni se tud. Hogy nincsenek érzései. Nincs szíve!
Lábujjhegyen lépkedve osontam végig a folyosón, de léptekre lettem figyelmes. A szívem ezerrel kalapált, már attól féltem hogy ebbe fogok meghalni és nem is abban hogy ez a pöcs kinyír.
Egy szekrény mellé bújva kuporogtam a fal mellett és vártam, hogy elhaladjon az illető, de ő a főfolyosón megállt. Nem mozdul. Én se merek még csak levegőt se venni, nehogy lebukjak.
A síri csendet az én szívem dobogása törte meg és még valami furcsa nesz ami az emelet irányából jöhetett. Nem tudtam mire vélni. Semmihez se volt hasonlítható. Legalább is nekem nem. Lehet ez a maffia fasz megtudná mondani mi ez, de jobb ha nem tudom. Az én gyenge lelkem nem viselné ezt. Így is romokban vagyok.
A léptek újra megindultak a folyosó másik vége felé. Nekem iparkodnom kellett ahhoz, hogy lejussak észrevétlenül, így csak remélni tudom hogy ez a díszhuszár befordult a következő mellékfolyosóra és én le tudok szaladni a lépcsőn. Kell még legyen ennyi erőm.
Kimászva a szekrény mögül elmásztam a sarokig ahol félve kipillantottam. Szerencsémre a fegyveres őr befordult így felpattanva rohanni kezdtem a lépcső irányába. Csak ne jöjjön szembe velem senki. Könyörgöm ne legyen itt senki. Csak a konyháig szeretnék eljutni.
A lépcsőfordulónál kipillantva próbáltam fülelni, hogy hallok-e bármit is azon a fura neszen kívül amit az előbb is hallottam, de semmi. Se egy cipőtalp nyikorgás, se a fegyver hangja ami az övükre van csatolva ezeknek a parasztoknak.
Halkan lépkedve az utolsó lépcsőfokokon igyekeztem a konyha felé ahol minél hamarabb fel kellett találnom magam, hogy mi hol van, mert bármikor itt is jöhet valaki. Ezek egész nap járőröznek. Folyamatosan van mindig valaki valahol. Kipillantva a konyha ablakán egy elemlámpa fénye villant fel a sötétségben így lebukva a szekrénynek dőlve próbáltam csendben lenni. Ez így lehetetlenség. Itt fogok éhen dögleni a kibaszott konyhájába ennek a barom állatnak. Én nem akarok meghalni!
Ismét eltörött a mécses nálam. Próbáltam halkan sírni, de nem ment. A számra szorítva a kezem döntöttem a térdeimre a fejem mikor egy hatalmas dübbenést hallottam amitől még jobban összerezzentem. A hangot követően síri csend lett, majd csak pár perc elteltével hallottam meg igen sietős lépteket az emelet irányába. Lehet megdöglött volna ez a paraszt? Nincs olyan szerencsém. Ez még az ágyba is szerintem golyóálló mellénybe alszik.
Az előszobába motoszkáltak többen, valamiről beszélgettek is, de nem igazán értettem. A fülemben dobogott a szívem ettől pedig elhalkult a külvilág.
-Mit csinál itt?-jött közvetlen mellőlem a hang. Riadtan felkapva a fejem tudtam előre hogy kibaszott nagy bajba vagyok. Ez a fasz itt fog kinyírni a konyha kellős közepén.-Kérdeztem!-hangjától meghül a vér is bennem. Rémisztő ahogy a félhomályban csak az izzó jég kék szemei világítanak.-Válaszoljon ha kérdezek! Mi a picsát keres itt?!
-Én...-basszus a hangom is remeg mint a gyomrom. Már éhes se vagyok. Menten elhányom magam ettől az embertől.
-Halljam! Hogy mert kijönni a szobájából mikor meg van tiltva?
-Éhes voltam.-nyeltem le a könnyeim amik a számba folytak. Ő csak sóhajtott egyet ahogy ellépett mellettem, majd a csaphoz lépett ahol kezet mosott. Nem mertem még mindig mozdulni, pedig hideg volt a kő amin ücsörögtem.
-Keljen fel onnan.-pillantott hátra rám a válla felett. Megmozdulni se merek, most meg ha nem úgy cselekszem ki tudja mit tesz velem. Ahogy a nyakamra szorított pár órája az még azóta is fáj.-Nem hallja amit mondok?-fordult szembe velem így azt láttam jónak, hogy úgy cselekszem ahogy ő mondja. Akkor csak nem esik bajom.
Felkelve hátrébb húzódtam a konyhasziget mellett egészen a sarokig, csakhogy messzebb legyek tőle, de még így is éreztem hogy szemmel tartja minden mozdulatom. A szobában érezhető volt a jelenléte. Olyan energiákat sugároz amik fájnak már a bőrömnek is. Éget a tekintete és ezt nem jó értelemben mondom. Szabályosan fáj ahogy figyel engem.-Mit evett?
-S..semmit.-nyeltem le ismét egy adag könnyet.
-Hhh... menjen a hűtőhöz, keressen kurva gyorsan valamit, egye meg és indítson a szobájába. -annyi mindent mondott el most hirtelen, hogy nem tudtam mit is csináljak pontosan. -Nem fogom megcsinálni, azt ne is várja.-fonta keresztbe a karjait a mellkasa előtt így én megkerülve a konyhaszigetet a hűtőhöz igyekeztem. Próbáltam minél távolabb lenni tőle, de annyira remegtem és kapkodtam, hogy megfogni nem tudtam semmit amit kiakartam venni a hűtőből, mert elejtem.
Azt se tudtam mihez szabad nyúlnom. Meg kell kérdezzem ettől a parasztról, hogy mit ehetek, de ahogy megakartam fordulni, teljesen leblokkoltam. Érzem ahogy mögém lépett és felém emelkedik. Azt is érzem ahogy a levegőt veszi. -Haladjon, mert mennék aludni.
-De nem tudom... nem tudom mihez szabad nyúlnom.-mint egy kislánynak olyan a hangom. Teljesen szétcsúsztam két nap leforgása alatt, de ilyen történések után ki tud higgadt maradni?
-Amit lát abból ehet, de haladjon.-lépett el tőlem, majd a konyhaszigetnél lévő bárszéket hangosan kihúzta és leült. Most megvárja míg én itt baszakodok? Nemár! Ez csak egyre rosszabb lesz.
Összeszorítva a szemeim némán sírtam ahogy tartottam a kezemben a vajkrémes dobozt. Már étvágyam se volt. Teljesen kivagyok merülve. -Ne bőgjön már ennyit.
-H..haza szeretnék menni.-suttogom magamnak, de ennek olyan radar fülei vannak hogy hallotta ezt is.
-Soha nem fog hazamenni.- köszörülte meg a torkát így bennem az utolsó reménysugár is kihunyt.