hype. - Vajon hány szerelmet bír még el a Wattpad?

(novemberi új rész) 7.6 Me on the countryside

hali,

tudom, nagyon régen volt új rész. iszonyúan sajnálom, de úgy alakult, hogy nagyon rossz volt az idei évem, sajnos komoly és hosszan elhúzódó magánéleti komplikációk miatt nem igazán tudtam jelen lenni sehol. nem szeretnék részletekbe menni, de rettentően sajnálom a hosszú kihagyást, nagyon nem így terveztem. 

most már többnyire minden oké, vannak is előre megírva részek, szóval terveim szerint rendszeresen fognak érkezni majd a részek. fingers crossed! 

ezzel a résszel kapcsolatban rövid figyelmeztetés, hogy külső átnézés nélkül teszem most fel, tehát ehhez mérten lehetnek benne hibák! ezekért elnézést kérek, és ha van valami, akkor nyugodtan jelezzétek. 

köszönöm szépen a türelmeteket, remélem, megérte várni a részre, ugyanis maratoni hosszúságú és egy igazi hullámvasút. 

Szombaton még naplemente előtt kezdtünk el öltözködni Ashley-vel. Frissen mosott, belőtt hajjal válogattam a saját ruháim között, amikor Ashley hátulról elkapta a karomat és berángatott a vendégszobába, ahol az ő cuccai hevertek szerteszéjjel. Rajta már egy lazább összeállítás (fekete nadrág, valami számomra érthetetlen, feltehetően One Direction utalással ellátott fehér póló) volt, engem pedig a szűkebb felsői közé terelt, hogy válasszak egyet.

Valami sötétlilát sikerült kiszúrnom, amihez egy fehér nadrágot társítottam, aztán kisminkeltük magunkat – na, jó, kit akarok hülyíteni, Ashley sminkelt ki mindkettőnket –, majd felvettünk pár szolid, de mutatós ékszert, és mielőtt kiléptünk a házból, még utoljára lecsekkoltuk a címet.

– Vicces – mondtam, ahogy elindultunk. – Harmadik éve járunk egy suliba, de még sosem voltam Aaronéknél. Fogalmam sincs, milyen lehet a házuk.

– Ne tőlem várd, hogy eligazodjak vidéken – nevetett fel Ashley, és inkább elővettem a telefonomat.

A térkép alkalmazás legnagyobb meglepetésemre elvezetett a környékünkről, ráadásul a sulinkkal ellentétes irányba igazította az utunkat, ahol hatalmas, modern házak sorakoztak, és nyoma sem volt a csendes, kisvárosi környéknek, ahol mi laktunk. Megforgattam a szemem, ahogy megjelent a telefonom képernyőjén a magánsuli ikonja is. Hát persze, hogy Aaron egy ilyen környéken lakik, és le mertem volna fogadni, hogy biztos az övék a legnagyobb, meg a legfelszereltebb, a leg...

– Ööö, Lea? – szakította félbe a gondolataimat Ashley, a nap utolsó sugaraiban gyönyörködve. – Asszem, megjöttünk.

Felemeltem a fejem a telefonomból, és idegesítőnek találni sem volt időm a helyzetet, mert leesett az állam.

A házuk tényleg hatalmas volt, egy vízszintesen, a telekre hosszan benyúló, vastag épületből, és egy rá merőleges, vékonyabb szárnyból állt, ezutóbbi végén egy, a feltehetően a ház mögött elhelyezkedő medence vizének egy részlete verte vissza a mögötte lemenő nap fényét.

– Hű.

– Hú bizony – bólintott Ashley. – Legalább öt emeleti szobát számolok, ha jól kalkulálok – dobolt az állán, miközben jobbra-balra forgolódott. Ashley szakértő volt a dologban, annyi los angeles-i villát látott már. – Aaronék jól el lehetnek eresztve. Ha ilyen helyen lakik ez a te udvarlód, akkor igazán adhatnál már neki egy esélyt, de komolyan! – Morcosan néztem Ashley-re. – Jól van, ne izélj már, csak egy ötlet volt! Tudom, egyáltalán nem mérvadó, de azért egy kis extra sosem árt, nem?

– Inkább menjünk be! – mondtam, és elkezdtem begépelni az üzenetben kapott kapukódot.

A hatalmas kapu lassanként kinyílt, és teret adott a hóval félig fedett kert látványának, illetve a ház ajtajáig vezető kis, kövekkel kirakott ösvénynek, amin végigcaplattunk a bejáratig, és miután már nem volt mit bámulni a sétálás közben egyre növekvő házon, becsengettünk.