J O S I E
"Magas, göndör haja van és édes mosolya. Kell ennél több?" Kérdezte April.
"Mit szólnál egy elfogadható intelligenciaszinthez?" Forgattam meg a szemeim. Legszívesebben helyben leordítottam volna a fejét, hogy hogyan lehet ennyire felszínes, de tekintve, hogy az iskola folyosóján siettünk a biológia előadásunkra, inkább megint lenyeltem a véleményem. Ha van valami, amit képtelen vagyok elviselni egy emberben, az a felszínesség. De sajnos nem könnyű magamhoz hasonló személyiséget találni, főleg itt Cloverfieldben.
Szeretem Aprilt, tényleg, de néha az agyamra megy. Igazából elég sokszor.
"Hidd el, ő más. Majd ha meglátod, te is megérted."
"Biztosan."
Beléptünk az egész egyetem legkisebb termébe, a csoporttársaink már sikeresen elfoglalták a legjobb helyeket, ezért legelőre kellett ülnünk. Nem mintha én bántam volna, viszont April arckifejezése alapján, igenis gond. De hát, így jár az aki veszi a fáradtságot és beáll a büfé előtt kígyózó sorba.
Lehuppantam a helyemre és a füzetembe kezdtem el firkálni. Megpróbáltam kihasználni azt a pár percet, ami még az óra kezdete előtt maradt. April eközben folyamatosan hátrafordult és kiabált az egyik barátnőjével, Lizzel. Nem lenne egyszerűbb odamenni, tényleg nem. Igazság szerint, nem szeretem Lizt. Kedves lánynak tűnik, de legbelül egy kétszínű ribanc. Aprilt is számtalanszor átverte, de valamiért mindig megbocsájt neki. Rejtély számomra, miért.
Talán, mert April a legkedvesebb és legönzetlenebb ember, akivel valaha találkoztam. De emiatt sajnos elég naiv is. Sok fiúval járt már, túl sokkal, és a vége mindig pofára esés lett. Ilyenkor persze ott voltam mellette és támogattam, de magamban szitkozódtam, hogy hogy lehet ennyire hülye.
"Hé Josie," Felkaptam a fejem. April kiskutya szemekkel meredt rám, ennek nemigen lesz jó vége. "Baj lenne, átülnék Liz mellé? Te is tudod, hogy Mr. Gilbert mindig kiszúrja, hogy telefonozok."
"Menj nyugodtan." Egy hamis mosolyra húzódtak ajkaim. Igazán nem akartam egyedül ülni. Köcsög Liz.
April gyorsan magához ölelt, majd hátra is szaladt. Jó társaság lehetek.
A csengő megszólalt és a tanár is megjelent az ajtóban. Egy ismeretlen diákkal az oldalán. Ezzel egy időben egy kisebb sikolyt hallottam a hátam mögül. Hátrapillantottam a vállam felett és megláttam Aprilt, ahogy eszeveszetten kapálózik és mutogat szerencsétlen srácra. "Ő az! Ő az!" Kiabálta nekem suttogva, aminek őszintén, semmi értelme nem volt. Már így is mindenki minket bámult.
"Ms. Thompson kérem, ne essen ki a padból!" Szólt rá Mr. Gilbert. "Szerintem már az egész osztály tudja, hogy erről a fiatal úrról beszélt Ms. Bourbonnal, befejezheti a sipákolást." És ekkor süllyedtem volna el legszívesebben. Mindig tudtam, hogy Mr. Gilbert utál, de nyilvános megaláztatást nem vártam volna tőle. És mivel tekintélyes professzor, esélyem sincs megvédeni magam, vagy legalább enyhíteni a szégyenem, tehát marad a szégyen. "Szóval, emberek ő itt Harry Styles, egy csoportváltó."
"Tanár úr, ez itt nem a Beavatott!" Kiabálta be az egyik izomagy hátulról.
"Köszönöm a tájékoztatást Mr. Duncan, majd észben tartom. Mr. Styles kérem foglaljon helyet."
Megindult, egyenesen felém. Lesütöttem a szemeim és magamban imádkoztam, hogy ne üljön mellém. Sandítva oldalra pillantottam, hogy ellenőrizzem van-e még szabad hely a mellettem lévőn kívül és megkönnyebbülten nyugtáztam magam, hogy van. Tehát nem kötelessége mellém ülni.
De megtette. Nyikorogva húzta ki a széket, majd kecsesen lehuppant. Kényelmetlenül éreztem magam, hisz tudta, hogy róla beszéltünk Aprillel. És miért pont mellém ült? Jó pár hely van még szabadon. Az a tény is idegesít, hogy miért nem kérdezte meg, hogy szabad-e? Na jó, túl sok minden idegesít.
"Hé, van egy tollad?" Már javában tartott az előadás, mikor Mr. Seggfej közelebb hajolt. Megforgattam a szemeim és a táskámban kezdtem kutatni. Végül találtam egyet, egy rózsaszínt. De hát azt kell szeretni, ami van. Átnyújtottam neki az íróeszközt, először csak bámulta, majd lassan kivette a kezemből, mintha valami halálos fegyver lenne. "Kösz, bajuszkirálynő." Vigyorgott.
"Parancsolsz?" Remélem, rosszul hallottam. Ekkora tapló nem lehet.
"Azt mondtam, kösz bajuszkirálynő." Mondta artikulálva, ami még jobban felidegesített.
Automatikusan a szám elé kaptam a kezem, mire hangosan felnevetett. Ha eddig vörös volt a fejem, most már biztosan lángol.
"Kérem vissza a tollamat, seggfej." Morogtam.
"Ugyan Buri, nem szégyen a sövény. Fogadok egy egész bozót tanyázik rajtad." Hitetlenkedve felnevettem. Kínomban már fogalmam sem volt, mit tehetnék.
"Először is a nevem Bourbon, másodszor nálad nagyobb seggfejjel még életemben nem találkoztam." Sziszegtem.
"Nyugalom, csak vicceltem." Tette fel a kezeit. "Buri."
Frusztráltan kifújtam a bent tartott levegőt és úgy döntöttem, az óra hátralévő részében egyszerűen ignorálom a jelenlétét. Látszólag neki más tervei voltak.
"Egyébként mit beszéltetek rólam a barátnőddel?"
"Ő beszélt rólad, én nem. És semmi közöd hozzá." Válaszoltam, rá sem pillantva.
"Az jó, elég dögös." Sejtettem, egy újabb felszínes seggfej. "Megadod a számát?"
"Odamész és elkéred. Azt hittem, ennyire azért tökös vagy."
"Hé, eddig még senki sem panaszkodott." Vigyorgott önelégülten.
"Biztos vagyok benne." Feleltem szarkasztikusan.
Megszólalt a csengő, Harry azonnal felpattant és April irányába indult. Összeszedtem a cuccaim, de lopva rájuk pillantottam. Harry ott bájolgott neki, April persze a lábai előtt hevert. Ennek megint pofára esés lesz a vége. Nekem pedig nincs kedvem megint összekaparni Aprilt, tehát tennem kell valamit. Nem hagyhatom, hogy egymásba habarodjanak. April érdekében, és a magaméban.
