'Habits of my heart' by Jaymes Young
J O S I E
A ruhatáram, nos, igencsak hiányos. Ezzel már régóta tisztában vagyok, de csak most realizálódott bennem, hogy mennyire. Ha rendet raknék, saccolva két polcot kitöltene a birtokomban lévő pár kopott fekete farmer és agyonhordott pulóver. Anyám mindig is unszolt, hogy menjünk el vásárolni együtt, hogy még erősebb köteléket építsünk ki és volt olyan eset, hogy beadtam a derekam, de ha tehettem, inkább félretettem a pénzem koncert-és fesztiváljegyekre.
És most iszom meg a levét.
Miután már a tizenharmadik elnyűtt pulóvert dobtam April ágyára, valaki kopogott.
Kicsit remélem, hogy Harry az.
Már régóta nem ültünk le rendesen beszélgetni vagy filmezni vagy enni vagy bármit, amit eddig csináltunk együtt.
Talán rám unt vagy talált jobbat (a ribanc) vagy rám unt. Annyi lehetőség van.
Hamis ábrándokba kergettem magam, ez ilyen egyszerű. Sokszor előfordult már és ahogy magamat ismerem még sokszor elő is fog fordulni. Kicsit, de csak tényleg egy kicsit, azt hittem Harry szándékai kezdenek komolyak lenni irántam. Ezt a következtetést természetesen alapos testbeszéd elemzés útján vontam le.
Az ajtónál azonban nem ő volt, hanem Liz. Csíkos felsőt és sötét kék szoknyát viselt egy ugyanolyan színű harisnyával. Igen, éppen a ruháit elemeztem, szükségem van valamiféle inspirációra, ha vásárolni akarok.
"Szia, Josie. Nem tudnád kölcsön adni egy kicsit a töltőd. Az enyém elszakadt." Minden további nélkül már bent is volt a szobában és az említett tárgy után kezdett kutakodni. Már nem is zavar.
"Szerintem az ágy alatt van." Visszatértem a pakoláshoz, ugyanazzal a fáradt arckifejezéssel. A rendrakás és rendszerezés sosem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé.
"Mit csinálsz?" Kérdezte Liz.
"Próbálom kitalálni, hogy mit vegyek fel ma estére." Egy újabb rongyos pulcsival a kezemben rogytam le az ágyra. Utálom az életem.
"Áh, te is Chace bulijába jössz?"
"Elvileg."
"Tökéletes!" Tapsikolt. "Készülődhetünk együtt ugyanis az állítólagos legjobb barátnőm lelépett a pasijával Londonba, ezért nincs aki begöndörítheti hátul a hajam. Cserébe adok valami viselhetőt az unalmas pulcsijaidon kívül."
"Nem is unalmasak, csak régiek." Kontráztam, habár én is teljesen tisztában voltam vele, hogy Liznek igaza van.
"Persze, persze. Akkor jössz?" Már az ajtóban állt a töltőmmel a kezében.
Spontaneitás.
Gyerünk Josie!
"Aha."
"Ezt biztosan nem veszem fel!" Elszörnyedtem, amint megpillantottam magam a tükörben.
"De hát miért?"
"Mert kint van a fenekem! Látom a hájvonalat, hogyha lehajolok!" OKé, fúj. De igaz. "Nem a testemet megyek árulni!"
"Jól van, nyugodj le! Keresek mást." Frusztráltan a hajába túrt és újra a szekrénye felé fordult. Valószínűleg már a föld alá kívánt engem. Körülbelül másfél órája próbáltunk ruhát találni nekem, de mindegyikben találtam valami kivetni valót, ezért kicsit bűntudatom is volt. Elvégre, a ruháit kritizáltam, de néhány darab tényleg kiakasztott.
