J O S I E
Szörnyen éreztem magam. A borzalmasabbnál is borzalmasabban. Melegem volt, de egyúttal fáztam is, szomjas voltam, de ha még egy kortyot ittam volna valószínűleg felrobbantam volna. A tomboló éhségről már ne is beszéljünk. Hamburger hegyeket és turmix folyókat hallucináltam, miközben még mindig a teraszon szenvedtem az egyik korhadt faszéken ülve. De a legrosszabb, a minden gondolatom felemésztő bűntudat volt.
Harry szavai mintha fejbe vágtak volna, és úgy éreztem, mintha most ébredtem volna fel egy álomból, ahol semmit nem én irányítottam, csupán csak sodródtam az árral.
Tényleg szarul éreztem magam. Úgy ítélkeztem, hogy közben nem néztem magamba, pedig én voltam az, aki seggfejként viselkedett.
És ő mit csinált? Amint azt vette észre, hogy te nem érdeklődsz iránta, keresett magának mást. Ezt teszi az, akit nagyon érdekelsz?
Nem várhat rám örökké. Én csesztem el, nem szükséges meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. Jeleznem kellett volna valahogy, hogy kedvelem őt, jobban, mint egy barátot.
Mit kellett volna tenned? Elhívni egy randira, aztán megkérni a kezét? Régimódi vagy, ha igazán tetszel neki, tepernie kell utánad.
Harry szerintem soha nem tepert senki után. Csak rá kell nézni. Ki lenne az a hülye, aki ne kapna az alkalmon?
Te.
Mondtam, hogy én vagyok a hibás.
Nem egészen.
Elegem van magamból.
Feltápászkodtam a kényelmetlen faszékről és elindultam befelé. Hogy mit akartam tenni?
Fogalmam sem volt. Úgy gondoltam, rá bízok mindent a spontaneitás elvére, ezert lesz, ami lesz alapon, Harry keresésére indultam. A folyosó már kevésbé volt olyan, mint egy mókuskerék, ebből látszott, hogy kezdtem kijózanodni.
A lépcsőn szép lassan lépkedtem le, egyrészt féltem, hogy orra esek, másrészt húztam az időt. Tudtam, hogy nem halogathatom örökké azt a bizonyos kínos, de őszinte beszélgetést Harryvel, mégis akárhányszor erre gondoltam, a gyomrom a padlóig süllyedt.
"Josie!" A hang irányába kaptam a fejem. És a gyomrom megint a padlóig süllyedt.
"Kyle? Te mit csinálsz itt?" A lépcső tetején állt, zsebre dugott kezekkel, bűnbánó arckifejezéssel.
"Téged kereslek. Beszélnünk kellene." Elindult felém. Ha pénzt akar, tökön rúgom.
"Muszáj most? Épp keresek valakit."
"Anyáék meg fognak látogatni minket jövőhéten."
"Mi?" Ledöbbentem. Mit keresnének egyáltalán az országban? "Afrikában vannak, miért jönnének ide?"
"Apa ételmérgezést kapott valami fura levestől, ezért hamarabb hazajöttek. Konkrétan tegnap. Anya pedig kitalálta, hogy kiengesztelésképp, amiért nem voltunk együtt karácsonykor, meglátogatnak minket és elmegyünk valami puccos étterembe."
"Mióta szeretik anyáék a puccos éttermeket?" Keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt és lomhán a falnak dőltem.
"Amióta anya kedvenc sorozata a Pokol konyhája lett." Kuncogott Kyle, akárcsak én. "És, egyébként, hogy vagy?"
