J O S I E
A szobán uralkodó csend már-már fojtogató volt. A tollam végével a füzetemen doboltam,de annyira hangosan, hogy már magamat idegesítettem. Még sem szólt rám. Pedig tudom, hogy zavarta, normális esetben már rég megkért volna, hogy fejezzem be, mert tanulnia kell. Ehelyett csendben feküdt az ágyán és úgy tűnt, mint aki nagyon koncentrál. Már három napja tart a "büntetésem", amit azért kaptam, mert érdeklődtem a hogyléte iránt. Hatalmas bűn, esküszöm többet nem fordul elő. Ha nem lennék makacs, már rég megbeszéltem volna vele a dolgokat, de így inkább várok a csodára. Ah, csessze meg.
"April?"
"Hmm?" Nem nézett rám, csal a homlokát ráncolta. A torkomba gombóc nőtt. Mi lesz, ha nem tudjuk megoldani a problémáinkat és szétesik a barátságunk? Ki lesz a szobatársam, a bizalmasom, az ember, aki elvisel? Teljesen egyedül maradnék. Borzasztó ebbe belegondolni.
"Még mindig haragszol rám?" Abbahagytam a dobolást és félreraktam a füzetem. Felé fordultam, hogy lássa, komolyan foglalkoztat ez a téma. Szánalmasan próbálkozom.
Sóhajtott egy nagyot, majd ő is elrakta az előtte heverő könyvet. Oké, azt hiszem még jobban kétségbeestem. Maga elé meredt és valószínűleg épp a mondandóját fogalmazta meg.
Igen, gyűlöllek. Már elintéztem, hogy átköltözhessek Lizhoz. Fulladj meg.
Biztosan ezt fogja mondani. Én nem akarok egyedül maradni. Ha már soha nem lesz pasim, legalább az egyetlen barátom maradjon mellettem. Tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, de April eddig szeretett. Lehet hogy besokallt? Oké, nem baj, meg leszek egyedül. Csak nyugalom. Túl fogom élni. (nem.)
"Nem haragszom rád." Motyogta. Kirázott a hideg a megkönnyebbüléstől. Nem kéne ennyire ráparáznom a dolgokra. "De lenne egy kérdésem és szeretném, ha őszintén válaszolnál rá." Oké, most megint levert a víz. Pedig tudom, hogy nem tettem semmi rosszat. Ugye?
Biztos nem.
Vagy csak nem tudok róla.
"Tetszik neked Harry?"
"Tessék?" Szinte sikítottam.
"Azt kérdeztem, neked bejön Harry?"
"Várj, te ezt most komolyan kérdezed?"
"Abszolút."
Képtelen voltam felfogni a kérdést. Hogy juthat ilyen az eszébe? Milyen legjobb barátnak gondol?
"Nem hiszem el, hogy egyáltalán ezt feltételezed rólam. Soha nem tudnék Harryre fiúként tekinteni. Mi a franc?! Honnan veszed ezt az orbitális baromságot?" Teljesen kikeltem magamból.
"Hiszek neked, Josie, nyugodj le. Csak kellett egy kis idő, hogy mindent rendbe tegyek magamban. Sajnálom." Felpattant és meg akart ölelni, de eltoltam a kezét.
"Még nem válaszoltál. Miből gondoltad ezt?" Tekintetét a padlóra szegezte és egyik lábáról áthelyezte a súlyát a másikra. Fél elmondani.
"Harry említett valamit, de már nem számít. Az a fontos, hogy itt vagyunk egymásnak." Elkapta a nyakam és olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt. Mi az, hogy Harry említett valamit? Miért mond ilyeneket? Miért próbál összeugrasztani Aprillel? Én hülye vele beszéltem meg a problémáimat. Hogy lehettem ennyire vak? Gyűlölöm Harryt, teljes szívemből.
"Állj le, April." Kicsit messzebb toltam magamtól. "Harry azt akarta elérni, hogy összevesszünk? Hát nem látod?"
"Dehogyis, Josie. Csak elmondta, hogy ezt sejti. És a múltkor láttalak titeket együtt. Igen, kicsit féltékeny lettem, de most már tudom, hogy soha nem tudnál ilyen aljas módon átverni." Mosolygott. Nem, ne mosolyogjon nekem itt, mintha minden rendben lenne.
"Oké, én inkább most elmegyek sétálni." Kikerültem Aprilt, lekaptam a kabátom az akasztóról és már ki is suhantam a szobából.
Céltalanul bolyongtam, sok minden járt a fejemben. Nem voltam mérges , sem ideges. Nem haragudtam Aprilre, amiért inkább a pasijának hitt és nem beszélt velem három teljes napig egy abszurd feltételezés miatt. Csalódott voltam. De nem csak April miatt. Az igazság az, hogy kezdtem megkedvelni Harryt. Az utóbbi időben máshogy viselkedett. Kedves volt és nem tett bunkó megjegyzéseket. Jól éreztem magam vele. Megmerném kockáztatni, hogy barátok lettünk, de ha ez valaha véletlenül megtörtént volna, most már semmi esélye. Harry mindig ugyanaz a szemét seggfej maradt, csak felvett egy álcát. Hogy mire volt ez jó? Fogalmam sincs. Csak ő tudhatja.
Úgy döntöttem, hogy elmegyek a teaházba. Ott talán le tudok egy kicsit nyugodni és mindent helyre tudok rakni. Talán kiöntöm a lelkem Margaretnek, rajta kívül nem igen van más. Kivéve talán a bátyámat, de ő is világossá tette már párszor, hogy a kampusz területén idegenek vagyunk a másik szemében. Teljesen egyedül vagyok.
Mikor beléptem a teaházba, sehol sem találtam Margaretet. Az ajtó nyitva volt, tehát itt kell lennie valahol.
"Margaret?" Nem jött válasz. Furcsa.
Levettem a kabátom és a pulthoz lépdeltem, hátha valami baj történt és épp ájultan fekszik mögötte. Hála az égnek nem.
"El kellett mennie elintézni valamit." Megugrottam. Ez nem lehet véletlen. Miért mindig ott felbukkannia, ahol én vagyok? Ráadásul pont most. Tökéletes.
"Akkor inkább megyek." Visszasiettem az akasztóhoz és lekaptam a kabátom.
"Várj Josie, valami baj van?" Nem méltattam válaszra, minél messzebb akartam kerülni tőle. Szinte futottam a kollégium felé vezető úton. Hmm. Milyen ismerős.
Elkapta a karom. Összeszorítottam a szemeim. Nyugalom.
"Engedj el, kérlek." Nyögtem ki.
"Figyelj, ha ez azért van, amit tegnapelőtt este mondtam, felejtsd el, oké? Nem gondoltam komolyan." Még mindig nem fordultam felé. Elárasztottak annak az estének az emlékképei. Ahogy Louis Eleanor nevét kiáltozza, ahogy Harry belém kapaszkodik, mert alig bír megállni a lábán, és amikor azt mondta, hogy meg akar csókolni. Kirázott a hideg.
"Nem, nem azért." Nyeltem le a torkomban lévő gombócot. "Ez azért van, mert egy kétszínű seggfej vagy."
"Tessék? Már megint mi a bajod?" Szembefordultam vele. Gyönyörű volt. Egy gyönyörű ember, borzalmasan torz személyiséggel.
"Miért akartad tönkretenni a barátságom Aprillel? Végig hallgattad, ahogy arról panaszkodom, hogy nem tudom April miért haragszik rám, miközben te hazudtál a szemébe. Csak hogy tudd, soha nem tudnék rád úgy nézni, mert gyűlöllek. Felejtsd el, hogy létezem, oké?" Azzal sarkon fordultam és indulni készültem.
"Azért mondtam neki azt, mert igaz." Megtorpantam. "Kedvelsz engem és most azért vagy ideges, mert tudod, hogy igaz és félsz."
"Nem én mondtam neked azt, hogy meg akarlak csókolni!" Kiáltottam. Valószínűleg mindenki hallotta. Nem érdekel. Harry szemei elkerekedtek és idegesem tekintett körbe. Szánalmas.
"Nem voltam magamnál. Normális esetben soha nem mondanék ilyet. Nekem ott van April, csak nem akartam, hogy bezavarj." Láttam a megvetést a szemeiben.
"Ne aggódj, nem fogok. Többé rád sem bírok nézni. Szia Harry." Azzal ott hagytam.
hajajj
Harry elég badboyy
egyébként tényleg elnézést, hogy lassan érkeznek a részek, de rengeteget kell tanulnom
<3 <3 olyan hihetetlenek vagytok, de komolyan
lehet ezt írtam legutóbb is
de még mindig azok vagytok
luv
