'Runaway' by Aurora
J O S I E
"Én inkább most megyek." Louis felpattant mellőlem és bekocogott a házba. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Annyira kínosan éreztem magam, hogy az leírhatatlan. Összepréseltem a szám és Harry alakjára pillantottam, de véletlenül sem a szemébe.
"Mennyit hallottál?" Próbáltam nyugodt maradni, de a gyomrom fel s le bukfencezett.
"Azt hiszem, eleget." Kezeit a zsebébe mélyesztette és elmosolyodott. Istenem, végy már magadhoz, kérlek.
"Oké, ez az, nevess csak ki." Felálltam és a maradék büszkeségemmel azt terveztem, hogy elsuhanok mellette, de elkapta a csuklóm.
"Semmi baj, Josie. Megértem, hogy kedvelsz. Nézz csak rám." A bicepszét kezdte mutogatni, így akaratlanul is elnevettem magam. "Csoda, hogy még nem vetetted rám magad." Még hangosabban kezdtem nevetni, vele együtt. Annyira hálás voltam neki, amiért megpróbált enyhíteni a szégyenem.
"Olyan hülye vagy." Letöröltem egy kósza könnycseppet a szemem alól. "Mi lenne, ha elfelejtenénk az előbbit?" Kérleltem.
"Mi van, ha én nem akarom?" Mélyen a szemeibe néztem és egy percre semmit sem éreztem valósnak. Mintha egy filmbe csöppentem volna, egy végtelenül nyálas filmbe. De abban a pillanatban nem bántam.
"Akkor ne." Harry közelebb lépett, a szemkontaktusunkat meg nem szakítva. Az arca egyenletes lassúsággal közelítette meg az enyémet, míg én csak ott álltam, dermedten, nem tudva, hogy mit kéne csinálnom. Mikor az orrunk már szinte összeért, beleszippantott a közénk gyűlt levegőbe.
"Alkohol szagod van. Gyere, hazakísérlek." Ezzel az egyszerűséggel megragadta a kezem és húzni kezdett maga után. Még mindig le voltam sokkolva. Nem vagyok benne biztos, hogy csalódott voltam-e , amiért nem csókolt meg, vagy örültem. Mindenesetre teljesen összezavart.
A telefonom csörgésére keltem. Morogva fordultam meg és a kezembe vettem a készüléket. April képe villogott. Megforgattam a szemem, majd fogadtam a hívást.
"Szia, Josie!" Kuncogott a telefonba. "Mi újság? Sajnálom, hogy ilyen ritkán hívlak, de alig van időm levegőt venni. Na, de veled mi van?"
"Szia, April. Velem reggel fél nyolc van." Reggel még kevésbé vagyok értelmes, mint amúgy. Elnézést.
"Tudom, tudom, bocsi. De már nagyon beszélni akartam veled, plusz anya most még alszik."
"Hogy van?" Felültem az ágyban és nyújtózkodni kezdtem.
"Élvezi, hogy kiszolgálják."
"Ezért bírom anyukád." Kuncogtam.
"Haha." Aprilnek már nem volt annyira vicces ez a kijelentés, de nem hibáztatom. Biztosan ő is fáradt. "Na és mi van Harryvel?" A kérdése egyszerre hökkentett meg és bizonytalanított el.
"Úgy érted az ex pasiddal? Miért nem mondtad el?"
"Nem tartottam fontosnak. Ha visszamegyek és még mindig velem akar lenni, úgyis együtt leszünk. Ennyi." Elgondolkoztam azon, amit mondott.
Harry már tudja, hogy kedvelem, és nem kizárólag barátként. Ráadásul, napok óta úgy érzem, kerül engem. Nem tudom, pontosan mire számítottam, de arra a legkevésbé sem, hogy semmibe vesz, miután tisztában van vele, hogy nem közömbös számomra. Mert igenis sokszor hittem azt, hogy én is jelenthetek neki valamit, de most... Legszívesebben, elsüllyednék szégyenemben.
És Aprilről is teljesen megfeledkeztem. Elvégre, ő a legjobb barátnőm, Harry pedig az exe, akivel inkább szüneten vannak, minthogy szakítottak. Erre van valami szabály a csajkódexben, nem?
"Egyébként, nem tudom, mi van vele." Ez nem hazugság, jelenleg tényleg nem tudom, hogy van. De nem akarom, hogy April tudja, mennyire kedvelem őt. Kínos lenne és felesleges. Nem érdeklem Harryt.
"Értem. Ne haragudj, de mennem kell. Anya felkelt."
"Oké, puszilom."
"Átadom. Szia, Josie!" Ezzel letette a telefont.
Felöltöztem és úgy döntöttem, hogy kivételesen valami finom reggelivel lepem meg magam. Felkaptam a pénztárcám és a táskám, majd elindultam.
Miközben az utcán szedtem a lábaim sietősen a hideg miatt, egy ismerős alakot pillantottam meg. A gyomrom azonnal görcsbe rándult és kerülőutat keresve pillantgattam körbe, de nem voltak mellékutcák. Harry a telefonját nyomkodva tartott felém. Mikor megpillantott, látszólag meglepődött. Istenem, miért büntetsz?
"Josie. Mi újság?" Kérdezte, kezeit a zsebébe mélyesztve. Úgy tűnik, nem csak nekem volt kínos a helyzet.
"Hát én, öhm, reggelizni indultam?" Kicsit sem voltam már olyan bátor Harry közelében, mint korábban. Sőt.
"Ezt most kérdezed, vagy mondod?" Ráncolta a homlokát.
"Nem tudom." Azt hiszem, ez az eddigi legértelmesebb beszélgetésünk. Egyértelműen. Nagyon.
"Az jó." Egy perces, kínos csend állt be közénk. Csak álltunk egymással szemben, némán.
"Figyelj-" Egyszerre kezdtünk bele a mondandónkba, ezért mindketten meglepődtünk. Az ilyesfajta telepátia nem mindennapi.
"Mondom én, mert hamarabb belekezdtem."
"Nem igaz." Keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt.
"Akkor mondod te?"
"Nem." A cipőimre pillantottam. Felettébb érdekesek voltak.
"Csak annyit akartam mondani, hogy nem kerültelek, mert ne is folytasd, tudom, hogy erre gondoltál. Bocs, hogy eltűntem, de haza kellett mennem."
"Miért gondoltam volna, hogy kerülsz?" Játszottam a hülyét. Jobban alakult a helyzet, mint gondoltam.
"Mert kínosan érzed magad mellettem, mivel tudom, hogy halálosan szerelmes vagy belém." Vigyorgott.
Mégsem alakult olyan jól. "Nem igaz."
"De igen."
"Ne kezdjük, jó?" Sóhajtottam.
"Gyere, én is éhes vagyok." Átkarolta a vállam, amitől a gyomrom fel-le liftezett. Hülye hormonok.
welcome
újra
elnézést, hogy a szokásosnál többet kellett várni, ráadásul erre a rövid, unalmas, béna részre, de lesz jobb is
beszélhetünk a tényről, hogy a Josie 5. a fanficek között
whaaaaaaat
hogy?
miért?
annyira imádlak titeket
kérdésem:
Mi tetszik a történetben? (már ha egyáltalán tetszik valami)
ez most tényleg nagyon érdekel, mert az az 5. hely rengeteget jelent nekem
egyébként, elnézést, hogy már legalább két része nem válaszoltam a kommentekre, de levegőt venni sincs időm, de amint lesz, mindenképpen bepótolom
elvégre, imádom a kommentjeiteket
sok puszi, ölelés
bai
