'We don't talk anymore' by Charlie Puth
J O S I E
"Ha továbbra is ilyen görcsösen fogod szorongatni azt a szerencsétlen üveget, szét fog törni a kezedben." Louisra kaptam a fejem. Észre sem vettem, hogy a kezemben tartott sörös üveget használtam a feszültségem levezetésére, miközben Kaylat és Harryt figyeltem egy biztonságos búvóhelyről. A pult mögül.
Együtt nevetgéltek és táncoltak. Jobban mondva, Kayla Harry ágyékához nyomta a hátsóját és Harry, a hülye, hagyta, mivel férfiből van. Csodás látvány volt.
"Szia Louis." Köszöntöttem kedvetlenül, mielőtt kortyoltam egyet szegény üvegből.
"Már meg sem kérdezem, mi a baj." Nyilvánvalóan tudta, kiket bámultam ezidáig.
Egy ideig mindketten csak csendben álltunk egymás mellett. Szinte már kétségbeesetten kerestem valamiféle jelet Harryn, ami azt mutatná, hogy nem is igazán akar Kaylaval lenni, de továbbra is csak nevetgélt.
Fogjuk az alkoholra.
Az alkohol a hibás.
Váratlanul rám pillantott és lefagyott a mosoly az arcáról. Kedves.
Észrevette, hogy bámulom, de nem tudtam megszakítani a tekinteteink közti kapcsolatot. Talán, mert valami titkos erő nem engedte, de a valószínűbb, hogy a tudatalattim így akart neki üzenni; ne légy hímringyó!
Kíváncsi vagyok az ő mentségére.
Kayla továbbra is erkölcstelenül dobálta magát Harry előtt, aki egyébként tudomást sem vett róla. Ezt sajnos ő is lassacskán észrevette és befejezte a rángatózást, majd Harry pillantását követve észrevett engem. A kéjes vigyor rögtön lefagyott az arcáról. Nem is tétovázott, Harry arcára simította a kezét és maga felé fordította azt.
És vége is lett a pillanatunknak.
"Miért ő?"
Habár nem volt egyértelmű Louis kérdése, azonnal megértettem, illetve remélem, hogy megértettem.
Jó kérdés volt. Miért nem a kedves srác, jó jegyekkel és fényes jövővel? Miért rá esett a választásom, a bunkó, öntelt fiúra, aki azt hiszi egy titokzatos vigyorral bárkit vagy bármit megkaphat és akinek percenként változott a hangulata. Talán, mert tetszett benne ez a kiszámíthatatlanság. Gyakran összezavart, megbántott és veszekedett velem, de a végén igazából senki nem tudott úgy megnevettetni, mint ő. Egy igazi rejtély volt számomra.
"Nem tudom." Igen, most hivatalosan is beismertem, hogy vonzódom Harryhez. De már belefáradtam a tagadásba.
A választ pedig tudtam, azt hiszem, mégis meg akartam tartani magamnak. Mint egy titkot. Legalább ezt.
"Akkor miért hagyod, hogy ezt csinálja?" Bökött a 'pár' felé, akik immár egy-egy poharat fogtak a kezükben és egy társasággal beszélgettek. Harry velünk szemben állt és lopva felénk pillantott néha.
"Mit kéne csinálnom? Menjek oda és kapjam le?" Kérdeztem, mielőtt belekortyoltam a sörömbe.
"Az egyértelmű lenne, de biztosan nem bánná." Vigyorgott Louis. Én is elmosolyodtam és kicsit oldalba löktem. "Egyébként, még mindig nem tudom, miért nem beszéltek már annyit."
"Én sem."
"Szóval, nem vesztetek össze. Akkor mi történt?"
"Nem tudom. Egyik reggel csak felkelt és úgy döntött, hogy nem érdeklem többé és inkább keres valaki szórakoztatóbbat. Nem hibáztatom." Még egy korty. Na jó, kettő.
