'Buzzcut Season' by Lorde
J O S I E
Karácsonyig már csak egy hét van hátra. Bevallom, jobban várom, mint valaha. Hónapok óta nem láttam a szüleim, lévén hogy Anglia másik végében laknak, ezért már igencsak hiányoznak. Ami azért is fura, mert korábban szinte menekültem a túlzott szeretetrohamaik elől. Anya és apa hasonló személyiségek, egyaránt gondoskodóak és állandóan vidámak, amitől már néha kiütéseim lettek, de ahogy külön töltöttünk egy kis időt, valahogy hiányozni kezdett ez. Még a bátyám miatt sem aggódom, hisz ha anyáék ott vannak, nincs mitől tartanom. Talán, még be is mártom, hogy mekkora szemét volt velem. Bár az előzményeket tekintve, ez talán mégsem a legjobb ötlet.
Már mindenkinek megvettem az ajándékát, be is csomagoltam őket, igaz, nem a legszebben, de a szándék a fontos, nem? De, szerintem is. Legalábbis, ezzel nyugtatom magam, mielőtt idegrohamot kapok.
Sokáig vacilláltam, hogy vegyek-e valamit Harrynek vagy ne. Tudom, buta gondolat, de mikor épp anyának kerestem ajándékot, az egyik ékszerüzletben megakadt a szemem egy különleges nyakláncon. Félreértés ne essék, nem voltak rajta milliókat érő gyémántok, és még csak nem is aranyból van, csak egy egyszerű lánc egy papírrepülő alakú medállal rajta, de tökéletesen látom magam előtt Harryt. A mellkasán lévő két madár közé belógó nyaklánc egyszerűen csodásan művészi lenne.
Ezzel a probléma az, hogy nem tudom, megvegyem-e. Mi lesz, ha félreérti? Mi lesz, ha azt hiszi, hogy futok utána?
De eközben, szeretném valahogy kimutatni a hálámat, amiért nem hagy egyedül. Szívás lenne, ha a nap 24 órájában csak magammal beszélgetnék, és persze, bele is őrülnék. Ráadásul, Harry igazán nem rossz társaság. Egyenesen szórakoztató.
Plusz, imádok másoknak ajándékot vásárolni. Szerintem a karácsony egyik legjobb része, mikor meglátod a személy arcát, amint szétszakítja a csomagolást (ami ronda). A másik kedvenc részem a sok kaja, na meg persze, hogy együtt a család blablabla.
Talán, ha Louisnak is veszek valamit, nem fog úgy tűnni, mintha Harry megszállottja lennék. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy mit, de most ez a legkisebb problémám. Meg kell szereznem Harrynek a nyakláncot, mielőtt valaki más megveszi.
Felkaptam a csizmám és a kabátom, majd szinte futva kivetődtem az ajtón. Gyors léptekkel szeltem át a kollégium előtt lévő parkot, és próbáltam nem figyelembe venni a kabátom alá kúszó hideget. Az ékszerüzlet szerencsére a sarkon volt.
Amint beléptem, megszólalt a kis csengő az ajtó felett. Egy idős bácsi sietett azonnal a segítségemre, nem úgy, mint legutóbb, mikor egy nagyképű nő ült a pult mögött és figyelte minden mozdulatom.
Miután sikeresen elmagyaráztam, hogy melyik nyakláncot keresem, pár idegtépő másodperc után egy szürke dobozkában a kezembe nyomta. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd kifizettem. A dobozkát szorongatva léptem ki újra a hidegbe, de most még kevésbé érdekelt, mint korábban. Boldog és elégedett voltam, amiért sikerült Harrynek is megvennem az ajándékát. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, különben megfojtom vele. Na jó, nem karácsonykor, legfeljebb utána.
Miközben hazafelé tartottam végig a nyakláncot vizsgáltam, hibákat keresve rajta, de szerencsére tökéletes volt. Abban a pillanatban minden tökéletesnek tűnt. Szinte
Miközben a szobám zárával bajlódtam, megint, megcsörrent a telefonom. Ügyetlenkedve kikaptam a zsebemből, anya képe villogott a kijelzőn. Mosolyogva felvettem.
"Josie!!!" Sipított a készülékbe. Azonnal elkaptam a fülem közeléből, szerintem, kiszakadt a dobhártyám.
"Mi a baj, anya?" Megijedtem.
