J O S I E
"Olyan édes volt, és aztán elkérte a számom és rám mosolygott! Tudtad, hogy vannak gödröcskéi?" Nem és nem is érdekel. Csak nyugalomban szeretném megírni a leckémet és teljesen elfelejteni Harry létezését.
De természetesen ez lehetetlen April mellett, mert a szüleimnek nem tellett egyágyas kollégiumi szobára. Nem mintha sajnálnám, hogy épp Aprillel kell együtt élnem, de néha tényleg kidobnám az ablakon.
"Nem April, nem tudtam, hogy vannak gödröcskéi. És te tudtad, hogy holnap kell leadni a biológia házi dolgozatot?"
"Ugyan Josie, csak most légy egy kicsit lazább. Már olyan rég beszélgettünk egy jót. Mindig csak én beszélek. De veled mi van? Soha nem mondasz semmit a fiúkról." Ráugrott a szépen bevetett ágyamra és idegesítően húzogatta a szemöldökét.
"Nem érdekelnek a fiúk." Válaszoltam egyszerűen, nem igazán volt kedvem a rózsás szerelmi életemről beszélgetni, ami nem is létezik.
"Mi?! Ugye te nem vagy..."
"April, dehogyis! Csak szerintem vannak fontosabb dolgok is, mint a fiúk. Ráadásul az utóbbi időben nem igazán találkoztam olyan sráccal, aki megfogott volna. De ígérem azonnal szólok, ha meglátom a hercegem." Kacsintottam rá.
"El is várom." Bénán magához rántotta a nyakam és megpróbált megölelni, de a vége az lett, hogy tehetetlenül ráestem. Mindketten nevetésben törtünk ki, és újra rájöttem, hogy miért is April az egyetlen és legjobb barátnőm. Elvisel engem.
"Oh, egyébként lenne itt még valami." Lassan eltolt magától, az arckifejezése alapján semmi jóra nem számíthatok.
"Szóval, a biztonság kedvéért, ha ne adj Isten nem tudnám felvenni a telefont, megadtam neki a te számod is."
"Tessék?!" Kiáltottam felháborodva.
"Ne haragudj, Josie, nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma. Főleg, hogy ő vetette fel az ötletet. Azt hittem, összebarátkoztatok." Hogy mi? Ő kérte el a számom?
"Most már mindegy. Remélem, nem kerültem fel a gyorshívójára." Puffogtam. April csak halkan kuncogott, majd felállt az ágyamról és a szekrényében kezdett el turkálni.
"Hallottál a pénteki buliról?" Kérdezte a szekrénye mélyéről.
"Eddig még nem. Mész?"
"Hát, lehet, hogy benézek." Tehát egész éjjel inni és táncolni fog. "De arra gondoltam, hogy velem jöhetnél." Helyben vagyunk.
"Hát, nem tudom. Te is tudod, hogy nem az én világom." Igazából, rosszul éreztem magam, amiért a legtöbb meghívását visszautasítom, de egyszerűen nem tudom elképzelni magam egy csapat részeg hormonláda közt.
"Ugyan Josie, valamikor ki kell bújnod a páncélodból!"
"Jó nekem itt." Hátrafordult és olyan szúrósan nézett rám, hogy komolyan félni kezdtem. " Egyébként is, legutóbb, mikor elrángattál egy buliba, majdnem megerőszakoltak."
" Jake csak megkérdezte, hogy kérsz-e valamit inni."
" Persze, na és szerinted, hogy kábítják el a gyanútlan lányokat ezek a kéjsóvár disznók? Por az italba, aztán csak lesben várnak."
"Paranoiás vagy." April újra a szekrénye felé fordult.
"Az elővigyázatos pontosabb kifejezés."
"Hogyne."
Újra a házi feladatomnak szenteltem a figyelmem, míg korogni nem kezdett a gyomrom. "Hé April, meddig van nyitva lent a büfé?"
"Azt hiszem, már bezárt. De a kollégium sarkán van egy éjjel-nappali."
"Remek. Köszi."
Tekintve, hogy már este kilenc volt, nem igazán bajlódtam a kinézetemmel. Felkaptam egy melegítő nadrágot, egy kardigánt és már indultam is ki.
Megcsapott az esti hideg levegő, ezért összehúztam magamon a kardigánt. A kisbolt fényei már messziről bántották a szemem.
Belépve egy ötvenes éveiben járó férfi köszöntött. Félmosollyal biccentettem, majd az édesség részleg felé vetettem magam.
Sokáig tanakodtam, hogy a szokásosat vegyem-e vagy újítsák be, de végül rájöttem, hogy ezzel nem fogok jól lakni, ezért csak felkaptam egy csomagolt szendvicset a pékáruktól és elindultam a pénztár felé. Kifizettem és szerettem volna kecsesen kilibbenni az ajtón, de megbotlottam és nem sok hiányzott, hogy pofára essek. Miután újra kaptam levegőt, óvatosan körbenéztem, hátha látta valaki. Szerencsére, a terület teljesen üres volt, szokatlan módon.
"Ez igazán kecses volt." Egy hatalmasat ugrottam abban a pillanatban, hogy meghallottam mögülem a mély, rekedtes hangot.
